Szombathely.hu akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Dr. László Győző

Panni nénit és Mária nénit is köszöntötte 90. születésnapján a polgármester

Isten éltesse a két születésnapost!

Horváth Ferencné, Panni néni

Panni néni egy kicsi földszinti lakásban él a Joskar Ola lakótelepen. A szombathelyi Alsóhegyen született egy háromgyermekes családban harmadik gyermekként, a bátyjai után nagy korkülönbséggel. Édesapja nagy földbirtokot tulajdonolt az Alsóhegy közelében, amelyen gazdálkodott. Növényt termesztettek, állatokat tartottak. A család megélhetését még a világháború idején is biztosította. Édesanyja a piacon értékesítette a megtermelt javakat, illetve a háztartást vezette. Panni néni egy évet járt a Pap utcai – ma Győrffy utca – óvodába. Ezt követően a Szent Imre herceg utcai – ma Szent László király utca – elemi iskolában négy osztályt végzett, majd a Domonkos nővérek Petőfi utcai iskolájában folytatta a négy polgári osztállyal. A világháború miatt az iskolát 1946-ban fejezte csak be. A háború nagy szomorúságot jelentett a család számára, idősebb bátyja pilótaként szolgálva az életét vesztette.

Az iskolái után Panni néni a családi gazdaságban dolgozott, szüleinek segített. Az ötvenes évek államosítása a birtok elkobzásával járt. Ő és testvére gyári munkára kényszerültek. A szombathelyi cipőgyárban kaptak munkát. 1953-ban Panni néni férjhez ment, majd 1954-ben megszületett Rezső nevű fia. 1963-ban a család Keszthelyre költözött. Férje gépkocsivezető lett, Panni néni az agráregyetemen lett telefonközpontos, ahol nyugdíjazásáig dolgozott, közben házuk konyhakertjét művelte. Nyugdíjasként is vállalt munkát még néhány éven keresztül. 1996-ban visszaköltözött Szombathelyre.

A süteménysütés a kedvenc tevékenysége, mézes krémese utolérhetetlen.

 

Norczen István Jánosné

Mária néni négygyermekes családban született Nemesbődön, ahol három fiú testvérével nevelkedett. Édesanyja korai halála miatt a fiatalabb testvéreinek gondozása az ő feladata volt. 17 évesen költözött fel a nagynénjeihez Szombathelyre, ahol 1951-ben házasodott össze a férjével, aki 63 évig volt hű társa Mária néninek.

A Sabaria cipőgyár könyvelési részlegén dolgozott 38 éven keresztül. Egy fia és egy lánya született, négy unokája, hét dédunokája van. Mária néni korát meghazudtolva, nagyszerű állapotnak örvend.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


További hírek (10 db)

Semmelweis-napi díjátadó

Feltöltve: 2022.06.29, módosítva: 2022.06.29

A magyar egészségügy napja alkalmából kitüntetéseket adott át Szombathely MJV Önkormányzata.

Júniusi közgyűlés

Feltöltve: 2022.06.27, módosítva: 2022.06.27

A képviselő-testület 16 napirendi pontot tárgyalt, ebből kettőt zárt ülésen.

Állatvédelmi kerekasztalt tartottak Szombathelyen

Feltöltve: 2022.06.23, módosítva: 2022.06.24

A városházán volt az egyeztetés.

Nyitott Városháza programok 2022-ben is!

Feltöltve: 2022.06.22, módosítva: 2022.06.23

Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők az idei programokról.

A 90 éves Horváth Ferencnét köszöntötte a polgármester

Feltöltve: 2022.06.21, módosítva: 2022.06.21

Isten éltesse a születésnapos Nusi nénit!

Hat új magyar állampolgárt köszönthetünk Szombathelyen

Feltöltve: 2022.06.21, módosítva: 2022.06.21

A városházán tették le ünnepélyes esküjüket.

Az országos tanulmányi versenyek díjazottjait köszöntötték

Feltöltve: 2022.06.20, módosítva: 2022.06.20

Elismeréseket vehettek át a diákok és felkészítő tanáraik a városházán.

Nemzetközi Tűzoltóverseny Szombathelyen

Feltöltve: 2022.06.17, módosítva: 2022.06.19

Erejüket és tudásokat mérték össze a lánglovagok.

Kezdetét vette a 2022-es Bloomsday

Feltöltve: 2022.06.16, módosítva: 2022.06.19

Kétnapos programsorozat Szombathelyen.

Ismét ülésezett az Idősügyi Tanács

Feltöltve: 2022.06.15, módosítva: 2022.06.16

A városházán tartották a fórumot.

FIGYELEM! A koronavírus idején hívható legfontosabb telefonszámok:

Alapvető élelmiszerek, gyógyszer bevásárlása, melegétel igénylés hétfőtől péntekig 8:00 és 12:00 óra között: +36 (94) 505-429

Krízistámogatás igénylésével kapcsolatos tájékoztatás: +36 (94) 520-324, +36 (94) 520-157, +36 (94) 520-139, +36 (94) 520-259

Koronavírus ismert tüneteinek észlelése esetén: a háziorvosa vagy az ügyelet telefonszáma, vagy a +36 (80) 277-455 vagy a +36 (80) 277-456

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos felajánlásokat az alábbi számlaszámra várjuk:

Számlaszám: 109180001-00000003-25300517

A számla megnevezése: Koronavírus alap

Köszönjük!

Menü

Navigáció: