Szombathely.hu akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Dr. László Győző

Nemzetközi Tűzoltóverseny Szombathelyen

Erejüket és tudásokat mérték össze a lánglovagok.

Péntek reggel fél kilenckor elkezdődött a 2022. évi „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóverseny a Fő téren. Beszédet mondott dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és dr. Bognár Balázs tü. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Elhangzott: a versenynek most először ad otthont Szombathely, azon belül is a Fő tér, amelyet elleptek péntek délelőttre az országból, illetve a külföldről érkező tűzoltók.

A horvát, osztrák, román és szlovák indulók mellett az ország minden megyéjéből érkeztek hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltóktól. A verseny két pályán zajlott, az elsőt teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékkel felszerelkezve kellett teljesíteniük. A próbatétel erős fizikai megterhelést jelentett a sportolóknak, akik munkájukból adódóan így is percek alatt száguldottak végig a versenyfeladatokon. A szervezők a megmérettetésre kilátogató nézőknek is kedveskedtek bőven programmal. Amellett, hogy testközelből követhettték végig a versenypálya izgalmait, szurkolhattak a tűzoltóknak, kipróbálhatták a füstsátrat, de a gyermekek a nekik kedvező foglalkoztató programokon is részt vehettek.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


További hírek (10 db)

Második helyezést ért el az önkormányzat csapata a IX. Szombathelyi Sárkányhajófesztiválon

Feltöltve: 2022.08.07, módosítva: 2022.08.09

2022. augusztus 6-án szálltak vízre a csapatok.

Domi és Lackó Jótékonysági Focitorna a Sportligetben

Feltöltve: 2022.08.07, módosítva: 2022.08.07

Sportos összefogás a két szombathelyi fiúért.

A Magyar László utca felújítása is elkezdődött

Feltöltve: 2022.07.25, módosítva: 2022.07.25

A munkálatokat dr. Nemény András polgármester Horváth Soma alpolgármesterrel tekintette meg.

Horváth Ipolynét köszöntötte a polgármester

Feltöltve: 2022.07.19, módosítva: 2022.07.19

Isten éltesse 90. születésnapján!

Rendkívüli közgyűlés

Feltöltve: 2022.07.19, módosítva: 2022.07.19

Három napirendi pontról dönt Szombathely képviselő-testülete.

Sajtótájékoztató a XXI. Savaria Történelmi Karneválról

Feltöltve: 2022.07.14, módosítva: 2022.07.14

Találkozzunk idén augusztusban újra a karneváli helyszíneken kiváló muzsika, egy jófajta bor vagy hűsítő sör mellett!

Pécs polgármesterét fogadta Szombathely városvezetése

Feltöltve: 2022.07.13, módosítva: 2022.07.14

Péterffy Attila és két alpolgármestere városunkba látogatott.

Az önkormányzat fizeti ki a zanati utcák felújítását

Feltöltve: 2022.07.12, módosítva: 2022.07.12

Kormányzati támogatás hiányában lépni kellett.

Óvodavezetői megbízások átadása a Városházán

Feltöltve: 2022.07.11, módosítva: 2022.07.11

A polgármesteri irodában kapták meg a kinevezéseket.

Ismét Horvát napot rendeztek Szombathelyen

Feltöltve: 2022.07.09, módosítva: 2022.07.11

Dr. Nemény András polgármester nyitotta meg az eseményt.

FIGYELEM! A koronavírus idején hívható legfontosabb telefonszámok:

Alapvető élelmiszerek, gyógyszer bevásárlása, melegétel igénylés hétfőtől péntekig 8:00 és 12:00 óra között: +36 (94) 505-429

Krízistámogatás igénylésével kapcsolatos tájékoztatás: +36 (94) 520-324, +36 (94) 520-157, +36 (94) 520-139, +36 (94) 520-259

Koronavírus ismert tüneteinek észlelése esetén: a háziorvosa vagy az ügyelet telefonszáma, vagy a +36 (80) 277-455 vagy a +36 (80) 277-456

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos felajánlásokat az alábbi számlaszámra várjuk:

Számlaszám: 109180001-00000003-25300517

A számla megnevezése: Koronavírus alap

Köszönjük!

Menü

Navigáció: