Szombathely.hu akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Dr. László Győző

A Szombathelyen mártírhalált halt Szent Kvirinre emlékeztek

Az Óperint utcai hídnál emlékeztek meg a püspökről.

A megmemlékezésen részt vett Várszegi Asztrik, nyugalmazott pannonhalmi főapát, címzetes püspök, városunk nevében pedig dr. László Győző, Szombathely MJV alpolgármestere helyezte el a megemlékezés koszorúját az emléktáblánál.

Quirinus (Kvirin) a 3-4. század fordulóján a Római Birodalom Siscia városának (a mai horvátországi Sisak) keresztény püspöke volt. A Diocletianus császár idején zajlott keresztényüldözések idején, kb. 303-ban (más források szerint 309-ben) Siscia városában elfogták és börtönbe vetették. A börtönben megtérítette őrét, Marcellust. Másnap a római hatóságok elé állították és felajánlották neki, hogy ha áldoz a római isteneknek - azaz megtagadja keresztény hitét -, nemcsak hogy meghagyják életét, hanem Jupiter papja is lehet. Ha viszont nemet mond, kínzás és halálbüntetés vár rá.

Quirinus nemet mondott, ezért Pannonia Prima tartomány székhelyére, Savariába hurcolták. A város színházában zajlott le kihallgatása, amely során Quirinus ismét állhatatos maradt és kitartott hite mellett. Ezért a tartomány elöljárója, Amantius praeses (helytartó) minden keresztény számára intő példaként halálra ítélte. Megkötözték, nyakába malomkövet kötöttek és a Sibaris (máshol Savarias, ma a Perint vagy más forrás szerint a Gyöngyös) patakba dobták.

Az 1930-as években, a szalézi szerzetesrend új templomának építésekor a templom a szent nevét vette fel, és Szent Kvirin ereklyéi is itt kerültek végleges elhelyezésre. Ma Sisak város védőszentje, ünnepnapja június 4.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


További hírek (10 db)

Szeptember havi közgyűlés

Feltöltve: 2022.09.29, módosítva: 2022.09.29

Szombathely képviselő-testülete 17 napirendi pontot tárgyalt.

Megemlékezés Bodányi Ödön tiszteletére

Feltöltve: 2022.09.28, módosítva: 2022.09.28

Felújították az egykori városi főmérnök sírhelyét.

A Falco nyerte a XIII. Horváth Zoltán Emléktornát

Feltöltve: 2022.09.25, módosítva: 2022.09.25

Az eredmény 90:89 lett.

Az 55. Savaria Nemzetközi Táncverseny döntője

Feltöltve: 2022.09.18, módosítva: 2022.09.20

Magyar páros nyerte az Európa-bajnokságot.

Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a Schaeffler Savaria Kft.

Feltöltve: 2022.09.10, módosítva: 2022.09.11

Az eseményen dr. Horváth Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a polgármester

Feltöltve: 2022.09.09, módosítva: 2022.09.09

Két napirendi pontot tárgyal a képviselő-testület.

Leleplezték Károlyi Antal emléktábláját Szombathelyen

Feltöltve: 2022.09.08, módosítva: 2022.09.09

Az egykori főépítésznek a Sportháznál állítottak emléket.

Tanévnyitó a PTE Egészségtudományi Karának Szombathelyi Képzési Központjában

Feltöltve: 2022.09.05, módosítva: 2022.09.05

A szombathelyi ünnepségen dr. László Győző alpolgármester köszöntötte a város nevében a diákokat.

A Pingvinek Jégkorong Klub szezonnyitó sajtótájékoztatója

Feltöltve: 2022.09.01, módosítva: 2022.09.03

A Jégcsarnokban fogadták az újságírókat.

A 2022/23-as szezon mezbemutatóját tartotta az SZKKA

Feltöltve: 2022.09.01, módosítva: 2022.09.03

Szeptember első hétvégéjén kezdik a női kézilabdacsapat a szezont.

FIGYELEM! A koronavírus idején hívható legfontosabb telefonszámok:

Alapvető élelmiszerek, gyógyszer bevásárlása, melegétel igénylés hétfőtől péntekig 8:00 és 12:00 óra között: +36 (94) 505-429

Krízistámogatás igénylésével kapcsolatos tájékoztatás: +36 (94) 520-324, +36 (94) 520-157, +36 (94) 520-139, +36 (94) 520-259

Koronavírus ismert tüneteinek észlelése esetén: a háziorvosa vagy az ügyelet telefonszáma, vagy a +36 (80) 277-455 vagy a +36 (80) 277-456

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos felajánlásokat az alábbi számlaszámra várjuk:

Számlaszám: 109180001-00000003-25300517

A számla megnevezése: Koronavírus alap

Köszönjük!

Menü

Navigáció: