Szombathely.hu akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

VDKSZ - Vasi Diák Közösségi Szolgálat

VDKSZ - Vasi Diák Közösségi Szolgálat

TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ!

RENDSZERÜNK ÉS HONLAPUNK JELENLEG ÁTALAKÍTÁS ALATT VAN! AMENNYIBEN KÉRDÉSE LENNE, VAGY BŐVEBB INFORMÁCIÓT SZERETNE KAPNI, FORDULJON HOZZÁNK ELÉRHETŐSÉGEINKEN!

Az érettségi egyik fontos feltétele az ötven óra közösségi szolgálat teljesítése. A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzése és annak igazolása.

MIT KELL TUDNI A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL?

Azok, akik előrehozott érettségi vizsgát tesznek, a középiskolai tanulmányaikat még nem fejezik be, így esetükben nem ez a vizsgaidőszak a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszak. Tehát nekik az utolsó középiskolai évfolyam végéig kell teljesíteniük a közösségi szolgálatot.

Ez alól kivételek azok, akik felnőttoktatásban vesznek részt vagy sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján az igazgató határozatban mentesített. Ha az írásbeli érettségi kezdetéig nincs meg ez az említett ötven óra közösségi szolgálat, az érettségi vizsga nem kezdhető el, az adott vizsgaidőszakra vonatkozó összes érettségi jelentkezést törlik.

Szombathely Megyei Jogú Város fenntartásában lévő Vasi Diák Közösségi Szolgálat információs iroda ebben a programban kíván közreműködő szerepet vállalni. Olyan koordináló szerepet vállal fel, amely a program megvalósításának összes érintettjét: az iskolát, a pedagógust, a diákot, a szülőt és a fogadóintézményt egy egységes rendszerré kapcsolja össze. 27 szombathelyi, illetve Vas megyei középiskola partnerintézményünk), melyek tanulói közösségi szolgálatot végezhetnek az Ön intézményében is. Mindegyik közoktatási intézményben iskolai kapcsolattartó segíti a koordinációt a tanulók, a szülők, valamint az iroda között.

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÖRVÉNYI HÁTTERÉRŐL

A 2011. évi CXC. tv. és a 20/2012. EMMI rendelet szerint 2016. január 1-je után az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése.

„Közösségi szolgálat: szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, katasztrófavédelmi, közös sport és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, továbbá idős emberekkel, valamint egyes rendőrségi feladatok ellátásában való segítségadás területeken végezhető, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, ANYAGI ÉRDEKTŐL FÜGGETLEN, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”(A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. 4.§ (15)).

A közösségi szolgálati feladattal kapcsolatos főbb tudnivalók:

FOGADÓ INTÉZMÉNYEKNEK

Miért érdemes nálunk regisztrálni?

Amennyiben szeretne csatlakozni a Vasi Diák Közösségi Szolgálathoz, kérjük, töltse ki és küldje el részünkre a „Fogadó intézményi regisztráció” elnevezésű dokumentumot. A dokumentum beérkezése után megküldjük a szükséges Nyilatkozatot elfogadásra és aláírásra.

A Kapcsolódó dokumentumoknál megtalálhatóak azok az Együttműködési Megállapodások, amelyeket a Fenntartó Intézmények, illetve speciális esetben az oktatási intézmények aláírásukkal elfogadtak.

Amennyiben Ön már regisztrált partnerünk, de adataiban változások történtek, kérjük, töltse ki és küldje el részünkre a „Fogadó intézményi adatfrissítés” elnevezésű dokumentumot!

Ha több diákot igénylő programot szerveznek, kérjük, töltse ki és küldje el a „Felhívás közösségi feladatra” elnevezésű dokumentumot. Kérjük, hogy lehetőség szerint legalább 1-2 héttel az esemény előtt küldjék ki az űrlapot, hogy mielőbb közzétehessük, és legyen elegendő idejük a diákoknak a jelentkezésre! Amennyiben szükséges, a koordinációt magunkra vállaljuk!

ELÉRHETŐSÉGEINK:


Kapcsolódó dokumentumok (14 db)

Fogadó intézményi regisztráció.docx
(típus: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document, méret: 121.04 Kb, letöltve: 376 alkalommal)

Fogadó intézményi adatfrissítés.docx
(típus: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document, méret: 123.48 Kb, letöltve: 293 alkalommal)

Felhívás közösségi feladatra
(típus: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document, méret: 125.9 Kb, letöltve: 333 alkalommal)

VDKSZ_EM_2sz_mell_ Nyilatkozat.docx
(típus: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document, méret: 29.35 Kb, letöltve: 200 alkalommal)

Közösségi szolgálati napló
(típus: application/pdf, méret: 16.06 Kb, letöltve: 1118 alkalommal)

Intézmények_szervezetek.xlsx
(típus: application/octet-stream, méret: 147.57 Kb, letöltve: 567 alkalommal)

EM_signed_Árpádházi.pdf
(típus: application/pdf, méret: 341.75 Kb, letöltve: 126 alkalommal)

EM_signed_Brenner.pdf
(típus: application/pdf, méret: 333.8 Kb, letöltve: 103 alkalommal)

EM_signed_ELTE.PDF
(típus: application/pdf, méret: 349.38 Kb, letöltve: 117 alkalommal)

EM_signed_KASZC.PDF
(típus: application/pdf, méret: 348.91 Kb, letöltve: 87 alkalommal)

EM_signed_Kőszegi EvGimn.pdf
(típus: application/pdf, méret: 336 Kb, letöltve: 100 alkalommal)

EM_signed_STK.PDF
(típus: application/pdf, méret: 338.22 Kb, letöltve: 102 alkalommal)

EM_signed_SZTK.PDF
(típus: application/pdf, méret: 323.34 Kb, letöltve: 102 alkalommal)

EM_signed_VMSZC.PDF
(típus: application/pdf, méret: 455.52 Kb, letöltve: 156 alkalommal)

FIGYELEM! A koronavírus idején hívható legfontosabb telefonszámok:

Alapvető élelmiszerek, gyógyszer bevásárlása, melegétel igénylés hétfőtől péntekig 8:00 és 12:00 óra között: +36 (94) 505-429

Krízistámogatás igénylésével kapcsolatos tájékoztatás: +36 (94) 520-324, +36 (94) 520-157, +36 (94) 520-139, +36 (94) 520-259

Koronavírus ismert tüneteinek észlelése esetén: a háziorvosa vagy az ügyelet telefonszáma, vagy a +36 (80) 277-455 vagy a +36 (80) 277-456

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos felajánlásokat az alábbi számlaszámra várjuk:

Számlaszám: 109180001-00000003-25300517

A számla megnevezése: Koronavírus alap

Köszönjük!

Menü

Navigáció: