Testvérvárosok

Kutaisi

Georgia egyik legősibb és legszebb városa, Kutaisi, a csodálatos Imereti térségben helyezkedik el. A város első települései azon a helyen alakultak ki, ahol a Rioni folyó mély és szűk völgyét síkság váltja fel. 3500 éves történelmével Kutaisi a világ tíz legidősebb városának listáján szerepel. Kutaisi az Imereti régió közigazgatási központja.

Az ókortól kezdve és a feudalizmusban Kutaisi intenzíven megtartotta Nyugat-Georgia (Kolkheti, Egrisi és Lazeti) első városának rangját. A VIII. századtól Egrisi és Abházia egyesült királyságának fővárosa lett. A X. században a város jelentősége nőtt, 978-ban Kutaisiben létrejött az egyesült Georgia királysága, amikor III. Bagratot királlyá koronázták. Az egyesült Georgia jelképeként megépítette a pompás Bagrati székesegyházat. Kutaisi 124 éven keresztül az egyesült Georgia fővárosa volt.

1089-ben Építő Dávid kezdi meg uralkodását Georgiában. Uralkodása idején épült az egyedülálló építészeti műemlék, a Gelati kolostor a város határában, illetve akkor létesült a felsőoktatási akadémia. Az első város rang elvesztése ellenére Kutaisi soha nem veszített Georgia történelmében játszott szerepéből, mindmáig kulturális, oktatási és turisztikai központ.

A város 12 közigazgatási egységre tagolódik, melyeket a polgármester egy-egy képviselője vezet. A várost átszelő Rioni folyó a legnagyobb folyó Georgiában, és széles körű vízi erőforrás-hasznosítási lehetőségeket kínál.

Kutaisi két szabad ipari területtel rendelkezik, amelyek egyesítik magukban a vonzó beruházási környezetet és a stratégiai elhelyezkedést, így nagy érdeklődésre tartanak számot a leendő beruházók körében.

Kutaisi a főváros után Georgia második legnagyobb városa a területe alapján. Területe 70 km2. Kutaisi közúthálózata jó összeköttetést biztosít Georgia minden stratégiai pontjával. Kutaisi távolsága Batumi, Poti és Anaklia kikötőjétől 139, 105 és 123 km, a menetidő 2 óra és 20 perc, egy óra és 15 perc, és két óra. A fő vasútállomás 10 km-re található a várostól, a Kutaisi Nemzetközi Repülőtér távolsága 18 km, míg a fővárostól 225 km-re fekszik.

Kutaisi két akkreditált felsőoktatási intézménnyel rendelkezik, a hallgatóinak száma jelenleg 9.000. Emellett a tervek között szerepel egy új, 60.000 hallgatónak képzést nyújtó műszaki egyetem létesítése is.

Az Építő Dávid Kutaisi Nemzetközi Repülőtér 14 km-re található Kutaisi nyugati részétől. A 405.173 fős utaslétszámmal 2017-ben 49.3%-os növekedést könyvelhetett el az előző évhez képest. A Wizz Air Kutaisit Európa városaival összekötő működésének köszönhetően az utasok száma folyamatosan nő. A repülőtér a 2020-as évre várhatóan eléri az 1 milliós utasszámot.  A létesítmény a legjobb minőségű navigációs és időjárási rendszerekkel van ellátva. A kaukázusi régió legmagasabb színvonalú és legalacsonyabb árfekvésű reptere.

Kutaisi 2015-től testvérvárosa Szombathelynek. A két város közt sor került már közös vízilabda versenyre, valamint orvosok közti kapcsolatfelvételre, illetve fotópályázaton történő részvételre is. 


Archivált verziók

2020.07.09 12:42


Galéria (3 db)

Testvérvárosok, baráti városok

Programok

Mozi: Fekete özvegy (16)

Helyszín: AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
Időpont: 2021 Július 23. (Péntek) 21:15

Ismét akusztikus koncertek a Végállomás Kertben! (Zene/Koncert)

Végállomás Club, Szombathely, Körmendi út 92.
2021 Július 23. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Nyitott Városháza program: Török Ádám és a Mini Akusztik Trió koncert (Zene/Koncert)

Szombathelyi Városháza, Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3.
2021 Július 23. (Péntek) 19:30

Még több Zene/Koncert ...
Ska-reggae party fényfestéssel és Ördög akusztik a Bohémban! (Zene/Koncert)

BOHÉM, Szombathely, Thököly Imre utca 14.
2021 Július 23. (Péntek) 20:00

Még több Zene/Koncert ...
Kígyószem: G.I. Joe - A kezdetek (16) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Július 23. (Péntek) 20:00

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...