Önkormányzati

Felhívás a szociális és az önkéntes munka területén adományozható önkormányzati kitüntetések adományozásának kezdeményezésére

Érvényes: 2021.12.01 - 2022.01.31

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális és az önkéntes munka területén a „Pálos Károly-díjat”, a „Szociális Ellátás Segítéséért-díjat” és a „Győrvári Edith-díjat” adományozza a 7/2016. (III.1.) számú rendelete alapján.

 

„Pálos Károly-díj” I. fokozat adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával hosszabb időn át, de legalább 15 éven keresztül segítette a város szociális ellátásainak fejlődését, fejlesztését, hatékonyságának növelését. „Pálos Károly-díj” II. fokozat adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. Az I. fokozatot évente legfeljebb egy személy, a II. fokozatot évente legfeljebb két személy kaphatja.

„Szociális Ellátás Segítéséért-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez, illetve támogatásával a város szociális ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.

„Győrvári Edith-díj” adományozható annak a személynek, aki hozzájárult az önkéntes munka eredményességéhez, illetve támogatásával hozzájárult a város önkéntes ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente egy személy kaphatja. 

A fenti díjakra az Önkormányzat által alapított, illetve fenntartott intézmények közalkalmazottai, indokolt esetben más intézmények dolgozói, valamint az egyesületek, alapítványok, non-profit, karitatív szervezetek dolgozói javasolhatók.

A díjak adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az aljegyző, képviselő, frakció, a Közgyűlés Szociális és Lakás Bizottsága, a városban működő szociális intézmények vezetői, a szociális területen működő karitatív szervezetek vezetői.

A kitüntetések adományozását a Szociális és Lakás Bizottság útján kell kezdeményezni, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány pontos kitöltésével, mely letölthető a a dokumentumok alatt.

A kitüntetési javaslatoknak 2022. január 31-én 12.00 óráig kell beérkezni a Szociális és Lakás Bizottság címére (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.).

További felhívások (0 db)

Programok

Zene/Koncert: GYÖNGYHAJÚ LÁNY BALLADÁJA OMEGA musical

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2022 Március 08. (Kedd) 20:00

12. Hollywood Movie Music Classics (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2022 Január 28. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
KÉZMŰVES KUCKÓ Zokni hóember (Gyerekeknek)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2022 Január 29. (Szombat) 09:00

Még több Gyerekeknek ...
#roziutazik – TÉRIDŐ UGRÁSOK AZ AZORI-SZIGETEKTŐL ODESSZÁIG (Előadás/Kiállítás)

AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
2022 Január 29. (Szombat) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
El a kezekkel a Papámtól! (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 29. (Szombat) 10:00

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...