Önkormányzati

2021. évi Pályázati felhívás és útmutató az egészségügyi civil szervezetek működésének támogatására

Érvényes: 2021.04.01 - 2021.04.30

A pályázat célja: az egészségügyi civil szervezetek helyi működéséhez önkormányzati költségvetésben szereplő támogatás biztosítása.

Támogatottak köre: Szombathely város területén működő és bejegyzett, mindazon társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyeket a Bíróság 2020. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak és az alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják.

Nem részesülhet támogatásban az a pályázó/pályázat:

  • amely a bizottsághoz benyújtott támogatás iránti kérelmében, megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott,
  • amelyet nem a támogatásra jogosult nyújtott be,
  • amely nem felel meg a pályázati felhívásban szereplő támogatási célok egyikének sem,
  • amely nem felel meg a felhívásban előírt formai és tartalmi követelményeknek,
  • amelynek lejárt esedékességű köztartozása van,
  • amely a korábbi szerződésben foglalt feltételeket megszegte,
  • amely korábban az Egészségügyi Szakmai Bizottságtól kapott támogatást a vonatkozó támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérően használta fel,
  • amely a 2020. évi pályázat keretében pénzügyi támogatást kapott és az összeg felhasználásáról a szerződésben meghatározott határidőig nem számolt el, vagy nem kapott halasztási engedélyt, illetve azt nem a megjelölt célra használta fel,
  • amelynek bejegyzett (nyilvántartott) tevékenységi körében az adott tevékenység nem szerepel.

A pályázat keretösszege: 3.000.000,- Ft

Pályázati díj: nincs

A pályázat benyújtható: 2021. április 1. - 2021. április 30. 24.00 óráig.

Határidőn túl érkező pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. Kizárólag a szervezet működéséhez szükséges támogatásra nyújtható be a pályázat.

A pályázó szervezetnek legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg regisztrálnia kell az Önkormányzat hivatalos honlapján BEJELENTKEZÉS

A regisztrációhoz kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):

  • a szervezet aláírt, hatályos alapdokumentumát (alapító okirat, alapszabály),
  • 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt,
  • 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot (tekintettel arra, hogy a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is).

Regisztrációval nem rendelkező civil szervezet a regisztráció elfogadása után az önkormányzattól e-mailben kapott jelszóval lép be az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és tölti ki a pályázati adatlapot.

Regisztrációval már rendelkező szervezet a regisztráció tárgyévben történő egyszeri megújítását követően nyújthat be pályázatot, az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő bejelentkezést követően a „Regisztáció módosítása/megújítása” menüpont segítségével.

A regisztráció megújításához kötelező mellékletként az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni (pdf. formátumban):

  • a szervezet aláírt, hatályos alapdokumentumát (alapító okirat, alapszabály),
  • 30 napnál nem régebbi hitelesített banki aláírási címpéldányt (amennyiben az elnök személye nem változott a tárgyévet megelőző évhez viszonyítva, 30 napnál régebbi aláírás minta is mellékelhető),
  • 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot (tekintettel arra, hogy a papír alapú kivonat kiállítási folyamata megváltozott, mellékelhető a www.birosag.hu oldalon a civil szervezetek névjegyzékében található a pályázatot benyújtó civil szervezet alapadataiból 30 napnál nem régebben készült elektronikus kivonat is),
  • amennyiben az előző évhez viszonyítva a szervezet adataiban változás nem történt, az erről szóló nyilatkozatot.

Regisztrációval már rendelkező civil szervezet a regisztráció megújításának elfogadása után lép be az Önkormányzati Támogatások Rendszere felületre, és tölti ki a pályázati adatlapot.

A pályázati adatlap az Önkormányzati Támogatások Rendszerébe történő belépést követően az alábbi elérési útvonalon érhető el: Támogatások/Pályázatok/ Egészségügyi Civil Alap pályázat

A pályázatnak tartalmaznia a kell a szervezet éves részletes költségvetését.

A pályázati adatlap kötelező mellékletét képezik az Önkormányzati Támogatások Rendszere/Letölthető dokumentumok elérési útvonalon található Közpénzes nyil.pdf, Kért kapott tám szóló nyil.pdf valamint az Átláthatósági nyil.pdf dokumentumok kitöltve és aláírva elektronikus formában.

A pályázatokról az Egészségügyi Szakmai Bizottság javaslata alapján a benyújtási határidőt követő 30 napon belül a polgármester dönt az SZMSZ 65. § (1) bekezdés g) pontja alapján. A döntés eredményéről a pályázó elektronikus úton kap értesítést. A döntéssel szemben fellebbezési lehetőség nincs.

A pályázat benyújtására és elbírálására Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzati forrásátadásról szóló 47/2013. (XII.4.) önkormányzati rendeletében foglaltak az irányadók.

Az elszámolás rendje

A támogatás kizárólag a döntéshozó által megjelölt konkrét célra használható fel.

A támogatási összeg felhasználásáról szóló szakmai és pénzügyi elszámolás benyújtásának határideje a támogatási szerződésben meghatározott határidő, amelyet papír alapon kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Egészségügyi, Kulturális és Köznevelési Irodájához.

A támogatás formája és mértéke

Vissza nem térítendő, előfinanszírozású támogatás.

További felhívások (0 db)

Programok

Előadás/Kiállítás: Térítésmentes online dinamikus jóga kurzus!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Április 14. (Szerda) 18:00

Térítésmentes online mobilizáló tréning! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Április 16. (Péntek) 11:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Térítésmentes online Alakformáló Talajtorna kurzus! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Április 15. (Csütörtök) 16:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Térítésmentes talajtorna foglalkozás! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Április 20. (Kedd) 18:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
HALADÁS VIKTÓRIA - ETO FC Győr (Sport)

Király Sportlétesítmény, Szombathely, Temesvár utca 44.
2021 Április 16. (Péntek) 16:00

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...