Városháza

Tűzoltó találkozó másodszor

Második alkalommal rendezték meg a Vas megyei tűzoltók találkozóját. A programsorozat az Aréna utcában, a Katonatörténeti Múzeum épületében berendezett Vas Megyei Tűzoltó és Polgári Védelmi Múzeum megnyitójával kezdődött. A kiállításon számtalan olyan ereklyét tekinthetnek meg a kíváncsiskodók, amelyek hűen tükrözik a régmúlt időket: felidézik, milyen felszereléssel dolgoztak korábban a tűzoltók, illetve milyen feladatokat láttak el anno a polgári védelem szakemberei. A Szombathely főterén folytatódott rendezvény - fát ültettek az önkéntes, önkormányzati és hivatásos tűzoltók. Minden egyesület a településéről hozott földdel járult hozzá a facsemete életben maradásához, növekedéséhez, fejlődéséhez, amely méltón szimbolizálja a rendezvényt életrehívó eszmeiséget. Ezt követően a Vas megyének adományozott új, magyar gyártású gépjárműfecskendő bemutatására is sor került, majd pedig különféle szerelési gyakorlatokat, versenyfeladatokat tekinthetnek meg az érdeklődők. A rendezvényen jelen volt dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és Dr. Kecskés László, önkormányzati képviselő, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke

Fotó: Balogh Nikoletta, Benkő Sándor


Galéria (56 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.02.25
Módosítva: 2021.02.25

Újabb online egyeztetés a 2021-es költségvetés tervezetéről

Dr. Nemény András a képviselő-testület tagjaival vitatta meg a tervezetet.

Feltöltve: 2021.02.23
Módosítva: 2021.02.24

Európai Uniós projekt élén a Szombathelyi Médiaközpont

Az EUROINFO sorozat bemutatkozó sajtótájékoztatóját tartották a Szombathelyi TV épületében.

Feltöltve: 2021.02.16
Módosítva: 2021.02.16

Jelentkezz polgárőrnek!

Újabb tagokat várnak a szombathelyi polgárőr egyesületek.

Programok

Előadás/Kiállítás: Egyéni tanácsadás gyógytornász vezetésével!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Február 01. (Hétfő) 16:00

Kapaszkodó! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 03. (Szerda) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Jóga kurzus (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 03. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
MAGYAR DARTS LIGA (Sport)

Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
2020 Március 10. (Kedd) 18:30

Még több Sport ...
Falco KC Szombathely - Paks (Sport)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2021 Március 03. (Szerda) 18:00

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...