Városháza

Sajtóközlemény a Styl gyár ügyében

2018. március 12-én délelőtt a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének STYL Alapszervezete demonstrációt tartott Szombathelyen, a Városháza előtti téren a munkavállalók bér-kifizetésének elmaradása miatt.

A STYL körül kialakult helyzet kapcsán fontosnak tartjuk, hogy az alábbi tényeket ismertessük.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata kisebbségi tulajdonosa a cégnek. A város a Magyar Állam támogatásával folyamatosan segítette a majd egy évtizedig felszámolás alatt működő vállalat megmentését, életben tartását.

A Magyar Állam 2015 áprilisában 1 milliárd 475 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást biztosított a gyár megmentésére, majd a szombathelyi önkormányzat, mint 25 százalékos kisebbségi tulajdonos 2017 februárjában 120 millió forint, 2017 novemberében 30 millió forint összegű tagi kölcsönt nyújtott a társaság részére.

Időközben kiderült, újabb segítségre van szükség.

A Belügyminisztériummal együttműködve további 50 millió forintot ajánlott fel Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a STYL működőképességének biztosításához.

A STYL fő-tulajdonosa, a Günter Leibold által vezetett német cég, valamint a többi tulajdonostárs azonban ezt a felajánlást visszautasította.

Mindezen tények ismeretében megállapítható, hogy a gyár jövője a fő-tulajdonos kezében van, aki tudomásunk szerint eddig egyetlen fillért sem tett hozzá a STYL működéséhez. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata minden esetben a STYL dolgozói mellett állt, és most is készen áll támogatást biztosítani a helyzet megoldására, ha a többi tulajdonos is megteszi azt a tulajdoni arányoknak megfelelően.

Fel kell készülnünk arra is, hogy a többi tulajdonos estlegesen végképp magára hagyja a STYL-t.

Mivel minden egyes dolgozó fontos a Város vezetése számára, ezért a mai napon megnyitjuk a Munkaerőpiaci és Foglalkoztatási Irodát, amelynek célja, hogy folyamatos információkkal és új állásajánlatokkal segítsen megtalálni a munkavállalóknak a kiutat e kétségkívül nehéz helyzetből. Az iroda címe: Szombathely, Akacs Mihály utca 8-10., telefonszáma: 06-94-513-470. Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere napi szinten egyeztet az iroda vezetőjével annak érdekében, hogy egyetlen STYL munkavállaló se maradjon munka nélkül.

A tárgyalások természetesen folynak tovább, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata ugyanis továbbra is elkötelezett abban, hogy minden tőle telhető segítséget megadjon a STYL-nek.

2018. március 12.

Tisztelettel:

Barki Andrea
SZMJV Kommunikációs Vezetője

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.02.25
Módosítva: 2021.02.25

Újabb online egyeztetés a 2021-es költségvetés tervezetéről

Dr. Nemény András a képviselő-testület tagjaival vitatta meg a tervezetet.

Feltöltve: 2021.02.23
Módosítva: 2021.02.24

Európai Uniós projekt élén a Szombathelyi Médiaközpont

Az EUROINFO sorozat bemutatkozó sajtótájékoztatóját tartották a Szombathelyi TV épületében.

Feltöltve: 2021.02.16
Módosítva: 2021.02.16

Jelentkezz polgárőrnek!

Újabb tagokat várnak a szombathelyi polgárőr egyesületek.

Programok

Előadás/Kiállítás: Egyéni tanácsadás gyógytornász vezetésével!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Február 01. (Hétfő) 16:00

Harmónia bérlet 6. előadása (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Március 05. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Kapaszkodó! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 10. (Szerda) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Jóga kurzus (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 10. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
MAGYAR DARTS LIGA (Sport)

Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
2020 Március 10. (Kedd) 18:30

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...