Városháza

Megtartotta első ülését 2021-ben a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Döntés született az új szakmai társelnök személyéről is.

A Városházán helyben és egyszerre online módon megtartotta idei, első ülését Szombathely MJV Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (KEF), melyen döntés született az új szakmai társelnök személyéről. A KEF tagok Tóth Balázsnak (szociálpolitikus, szociális munkás, szenvedélybetegeket segítő szakember) szavaztak bizalmat. A szakmai pozíció díjazás nélküli és egy évre szól.

Tóth Balázs, szakmai társelnök megköszönte a KEF tagság bizalmát és beszélt az idei évre tervezett feladatokról, melyben első helyen szerepel egy új városi drogellenes stratégia előkészítése és kidolgozása, tekintettel arra, hogy a jelenlegi stratégia több, mint 15 éves kidolgozása óta jelentősen változott a drog terjesztésének módja, változtak a fogyasztói szokások és a szerek is, új, úgynevezett dizájner drogok jelentek meg. Új stratégia, új cselekvési terv szükséges. A Nemzeti Drogellenes Stratégia is 2013-tól 2020-ig fogalmazott meg célokat, illeszkedve az Európai Unió 2013-2020-ig megfogalmazott drogstratégiájához. A következő évtizedre vonatkozó országos szakpolitikai stratégia jelenleg még nem készült el. Tóth Balázs, együttműködésre és összefogásra kérte fel a tagságot a stratégia kidolgozásában.

Kelemen Krisztián, a KEF elnöke megköszönte a korábbi szakmai társelnök Végh György munkáját, aki az egyik pillér képviseletében továbbra is jelen lesz a fórum működésében és a gratuláció után eredményes munkát kívánt Tóth Balázsnak. A fórumon szó esett a szombathelyi KEF-nek a Vas megyei Önkormányzathoz benyújtott pályázatáról a "Tájékoztató a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) 2020. évi képzésének  kiegészítéseként, a KEF-ek koordinatív tevékenységeinek és az ezen keresztül megvalósuló programjainak támogatásával kapcsolatban" elnevezésű pályázati felhívásra, melynek eredményét még várják.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően továbbra is nagy hangsúlyt fektet a helyi szerepvállalás támogatására, így a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működésének ösztönzésére is. Az idei évben az eddigi gyakorlattól eltérően a megyei önkormányzatokon keresztül kívánják támogatni a KEF-eket, az alábbiak szerint: a megyei önkormányzatok 2020. év végén megyénként 2,3 millió Ft fix összegű támogatást kapnak a megyében működő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok szakmai tevékenységeinek előmozdítására.

A szombathelyi KEF 1.800.000 forint összegben pályázott, melyből helyi drogprevenciós programokat kívánnak megvalósítani a KEF tagok. 


Galéria (4 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.07.22
Módosítva: 2021.07.22

Elindult a felújított piac új üzleteinek pályáztatása

A pályázatot zárt borítékban Szombathely Városi Vásárcsarnok 9700 Szombathely, Hunyadi út 9. címre kell elküldeni, beérkezési határideje: 2021. augusztus 9. hétfő, 12.00 óra.

Feltöltve: 2021.07.21
Módosítva: 2021.07.21

Együttműködési megállapodást kötött a közterület-felügyelettel a katasztrófavédelem

A Közterület- felügyeletet, mint belső szervezeti egységet magába foglaló Szombathely MJV Polgármesteri Hivatala és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás aláírására került sor július 20-án.

Feltöltve: 2021.07.20
Módosítva: 2021.07.20

Sajtótájékoztató Szombathely egészségipari és szociális fejlesztési lehetőségeiről

A város tanácsnokasszonya Ujhelyi Istvánnal és Ungár Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.

Feltöltve: 2021.07.15
Módosítva: 2021.07.15

Szombathelyi olimpikonok a polgármesternél

Gyurátz Réka és Halász Bence jövő héten már utazik a tokiói olimpiára, ma edzőjükkel fogadta őket dr. Nemény András polgármester.

Feltöltve: 2021.07.15
Módosítva: 2021.07.16

Újra összeült az Értéktár Bizottság

SZMJV Értéktár Bizottsága a veszélyhelyzet utáni első, személyes megjelenésű ülését tartotta július 13-án délután a Városházán.

Programok

Előadás/Kiállítás: FESTÉS RECEPTRE

Helyszín: AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
Időpont: 2021 Július 31. (Szombat) 08:00

XIII. STRANDSPORTNAPOK - 1000 MÉTERES ÚSZÓPRÓBA (Sport)

Tófürdő, Szombathely, Kenderesi utca
2021 Július 31. (Szombat) 10:00

Még több Sport ...
Fekete özvegy (16) (mb) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Július 31. (Szombat) 11:55

Még több Mozi ...
Luca (6) (mb) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Július 31. (Szombat) 12:15

Még több Mozi ...
Dzsungeltúra (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Július 31. (Szombat) 12:40

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...