Városháza

A szociális területen dolgozók kitüntetési ünnepsége

Négyen vehettek át elismerést.

A szociális területen dolgozók kitüntetési ünnepségét tartották a Városháza házasságkötő termében, ahol ünnepi beszédet mondott dr. Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke, közreműködött Horváth Dóra, a Paragvári Utcai Általános Iskola 8. z. osztályos tanulója. Hegedűtanára, felkészítője: Illés Klaudia, zongorán kísért Mitrovka Zsanna. Az ünnepség végén pohárköszöntőt mondott dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere.

„Szociális Ellátás Segítéséért-díj”
„Szociális Ellátás Segítéséért-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez, illetve támogatásával a város szociális ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.

2021-ben a „Szociális Ellátás Segítéséért-díj”-ban részesült:
Béry Géza
Béry Géza a Székesegyházi Főplébánia Egyházközségi tagjaként az 1980-as évek elején egyik létrehozója volt a főplébániai karitász csoportnak. A rendszerváltás idején az adományok gyűjtésében, előkészítésében és a szállítmányok célba juttatásában is hatalmas munkát végzett. Így jutott el számos alkalommal a határon túli rászorultakhoz Erdélybe, Kárpátalja legszegényebb részeire, a Vajdaságba és Horvátországba. Szervezett segítést a Felső-Tiszai árvíz idején is. Megalakulása óta részt vesz az Egyházmegyei Karitász munkájában is. Jó munkakapcsolatot ápol a többi karitatív feladatot végző szervezettel. Összekötője a város plébániai karitász csoportjainak. Kapcsolatokat keresett az adományozókkal, sok száz fuvart szervezett, magánszemélyeket és cégeket keresett fel a rászorulók érdekében. Folyamatosan kapcsolatot tart a szombathelyi rászoruló, perifériára került családokkal magányosan élő idősekkel is, segíti őket élelmiszerrel, ruhával, bútorral, tüzelővel. Hihetetlen ismeretei vannak a valóban rászoruló emberekről, szinte névről ismeri valamennyiüket. Ma is közel 200 családdal tart rendszeresen kapcsolatot. A székesegyházi torony alatt lévő „kis adomány raktárban” mindig jut egy kis sürgős élelmiszer a nélkülözőknek. Ellátottjai bíznak benne, s őszintén elmondják gondjaikat, problémáikat. Segít az álláskeresésben és megtartásban, a pénz és más javak beosztásában is. Nem ismer lehetetlent, gyakran kevés sajátját is megosztja nélkülöző embertársaival. Igazi példa a városban, önzetlen segítsége nem ismer határokat.. Szolgálata során mindig a gondviselésre hagyatkozik, életét a szeretet vezérli.


„Pálos Károly-díj”
„A Pálos Károly- díj” II. fokozata adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.

2021. évben „Pálos Károly-díj” II. fokozatát kapta:
Cser Mária
Nagyon fiatalon, 16 évesen kezdett dolgozni a Savaria Ruhaipari Szövetkezetnél varrónőként, majd 1992-től 2020. évi nyugdíjba vonulásáig folyamatosan a segítő szakmában tevékenykedett gondozónőként.  A szakszerűbb munkavégzés érdekében 2000-ben szakirányú végzettséget szerzett a Szent- Györgyi Albert Középiskolában. Munkájára a segítőkészség, kitartás, precizitás, odaadás volt jellemző. Szeretettel, kedvességgel, megértéssel fordult az idősek felé. A VII. sz. szakmai egység idősek klubjában gyakran szervezett programokat, kézműves foglalkozásokat, melybe szívesen bekapcsolódtak az intézménybe látogató gyermekcsoportok is. Részt vett különféle rendezvények szervezésében, segítette a programhelyszínek díszítését, kellékek elkészítését. Rendszeresen közreműködött az olyan városi rendezvényeken is, ahol kézügyességét kamatoztatni tudta, mint például a Szociális hét és a Családok karácsonya. Mindenkivel kedves és közvetlen. Tiszteletben tartja mások véleményét. Pozitív életszemlélete, élete során többször átsegítette a nehézségeken. Mindig a megoldásokra összpontosít, a problémákat megoldandó feladatként kezeli. Jó közösségi ember, aki segítette kollégáit és támaszt, biztonságot nyújtott az idős embereknek.

Ugyancsak a  „Pálos Károly-díj” II. fokozatát vehette át:
Kránitzné Réthy Anna
(Sajnos Anna a díjátadón személyesen nem tudott részt venni, a díjat férje vette át.)
Pályáját gyermekgondozóként kezdte. Kránitzné Réthy Anna 1994-ben szociális munkás végzettséget szerzett a POTE Egészségügyi Kar Szombathelyi Tagozatán, majd ugyanitt tanársegédként dolgozott. Az 1999-ben az Oladi Szociális Központban helyezkedett el családgondozóként, ahol 2002-től 2007-ig szolgálatvezetői megbízást kapott. 2003-ban szakvizsgázott az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékén gyermekjóléti alapellátás témacsoportból. 2008-től 2012-ig módszertani munkatársként segítette Vas megyében a gyermekjóléti szolgáltatás területén dolgozó szakembereket. Az intézményrendszer átszervezése és a jogszabályváltozásokat követően 2013 és 2015 között családgondozói feladatokat látott el a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál a gyermekjóléti szolgáltatás területén.  
2016-tól szakmai vezető a II. számú Szakmai Egység Család- és Gyermekjóléti Központjánál. 2017 augusztusától emellett, megyei hálózati szakértőként is dolgozik. Szakmai életútja során folyamatosan képezte magát, új szakmai ismereteket szerzett. Mindig lelkiismeretesen, empatikusan fordult a nehéz sorsú családok, gyermekek felé. Módszertani munkáját az alaposság, a területen dolgozó kollégák segítése jellemezte. Vezetőként határozott, munkáját önállóan, pontosan, felelősségteljesen végzi. Nagy figyelmet fordít a jogszabályok ismeretére, betartására és betartatására.  Tevékenységét az elkötelezettség, lelkiismeretesség, a szakmai alázat és az emberek tisztelete jellemzi.

„Pálos Károly-díj” I. fokozata
„Pálos Károly-díj” I. fokozat adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával hosszabb időt át, de legalább 15 éven keresztül segítette a város szociális ellátásainak fejlődését, fejlesztését, hatékonyságának növelését.  A díjat évente legfeljebb egy személy kaphatja.

2021. évben a „Pálos Károly-díj” I. fokozatát kapja:
Keibingerné Bekő Katalin
Keibingerné Bekő Katalin 1993-tól 27 éven át dolgozott a Polgármesteri Hivatalban, mindvégig a szociális területen.  Szorgalma, lelkiismeretessége, a munkához és az ügyfelekhez való hozzáállása, elhivatottsága minden Kolléga számára példaértékű lehet. Számos munkatárs, köztük több jelenlegi vezetője is tőle sajátította el a közigazgatási hatósági eljárás csinját-binját. Széles körű kapcsolatrendszert épített ki és ápolt a munkájához szükséges szervezetekkel, pillanatok alatt képes volt lehetetlennek tűnő feladatokat megoldani. Az eltelt évtizedek alatt a legnehezebb sorsú családokkal foglalkozott, generációk nőttek fel segítő gondoskodása mellett. Elhivatottságát, segítőkészségét az ügyfelek is nagyra értékelték, Ő volt mindenki „Kati nénije”. A munkakörébe tartozó kötelező feladatok ellátása mellett mindig lehetett rá számítani önkéntes feladatok megszervezésében, megvalósításában is. Közösségi tevékenysége is kiemelkedő: az első szóra -szabadidejét is feláldozva- önzetlenül segített bárkinek.
Keibingerné Bekő Katalin nagy teherbírású, jó problémamegoldó és konfliktuskezelő képességgel rendelkező szakember, aki 32 esztendőt töltött a szociális területen, kiemelkedő munkát végzett. 2020. június 31. napján nyugdíjba vonult. A terület iránti elkötelezettsége azonban soha nem szűnik meg, továbbra is szívén viseli kollégái, ügyfelei sorsát. Minden volt munkatársa büszke arra, hogy a kollégája lehetett.

Fotó: Nagy Jácint/Savaria Fórum


Galéria (36 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.11.25
Módosítva: 2021.11.25

Megérkezett Szombathely adventi koszorúja a belvárosba

Idén is a Berzsenyi téren lehet megcsodálni a gigantikus gyertyákkal díszített koszorút.

Feltöltve: 2021.11.25
Módosítva: 2021.11.25

Novemberi közgyűlés

Ismét ülésezik Szombathely képviselő-testülete.

Feltöltve: 2021.11.24
Módosítva: 2021.11.24

Számítógépes és gamer eszközöket ajánlott fel az IVY

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, illetve Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Háza részesült adományokban.

Feltöltve: 2021.11.16
Módosítva: 2021.11.16

A szombathelyi óvodásokat látogatta meg Ludovicus

Az adventi vásár kabalafiguráját azonnal megszerették a kicsik.

Programok

Előadás/Kiállítás: VASÚTMODELL-KIÁLLÍTÁS

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2021 December 07. (Kedd) 10:00

Encanto 3D (mb) (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 December 07. (Kedd) 13:00

Még több Mozi ...
Énekelj! 2 2D (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 December 07. (Kedd) 13:30

Még több Mozi ...
Dűne 2D (mb) (16) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 December 07. (Kedd) 14:10

Még több Mozi ...
VILÁGJÁRÓK - Utazás a kakukkos órák földjén (Előadás/Kiállítás)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2021 December 07. (Kedd) 14:30

Még több Előadás/Kiállítás ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...