Városháza

A 2022-es Szent Márton Gála díjazottjai

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Díszpolgári Cím (Posztumusz)

Kiss Péter

Pedagógus szülők gyermekeként született 1959-ben Celldömölkön. Édesapja, Kiss Alajos a celldömölki Gábor Áron Gimnázium tanára és igazgatója volt, de egy ideig Szombathely tanácselnök-helyetteseként is dolgozott. Kiss Péter az általános iskola elvégzése után a Nagy Lajos Gimnázium reáltagozatos osztályába jutott be, ahol tanárai jó képességű, szorgalmas, igazi eminens diákként emlékeztek rá. A pedagógusok kedvence volt: számos tanulmányi versenyen vett részt, a fizika és a matematika mellett a humán tárgyakból is jól teljesített. A budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott 1983-ban a Gépészmérnöki Kar termelési rendszer szakán. A 80-as években az egyetem tudományos munkatársa, tanársegéde, szakkollégiumi nevelőtanára és KISZ-titkára is volt.

Az egyetem elvégzése után Budapesten maradt, és politikai pályára lépett. Számos közéleti és kormányzati szerep megtalálta. Három kormányban vezette a munkaügyi tárcát, és két kormányfő mellett volt kancelláriaminiszter. 1992-től haláláig volt országgyűlési képviselő, ebből négy alkalommal egyéni győztesként ülhetett a Parlamentbe.

Munkája azonban bármennyire is a fővároshoz kötötte, soha nem feledkezett meg szűkebb pátriájáról Vas megyéről és Szombathelyről. Amikor nagy szükség volt rá, elvállalta a Vas megyei MSZP elnöki posztját. Szülővárosában támogatta a kegytemplom felújítását, a művelődési központ átalakítását. Felkarolta a bölcsőde és az iskolák korszerűsítését, a tanműhely létesítését. A Vulkán fürdő kialakítását épp úgy patronálta, mint a Kemenes Vulkánpark megépítését. Segédkezet nyújtott, hogy az egyház visszakaphassa tulajdonába a kolostor épületét. Kancelláriaminiszterként elévülhetetlen érdemeket szerzett a szőllősi Jézus Szíve Plébániatemplom felépítésében. Segítséget nyújtott a Savaria Egyetemi Központ megvalósításához, és komoly szerepe volt a Markusovszky Kórház fejlesztéseinek központi támogatásában. Szombathely régi álmát, az állandó kőszínház megalapítását is elkötelezetten képviselte.

Kiss Péter szenvedélyes horgász volt, a magyar konyha szerelmese, aki a halászlét, a pacalt és a csülköt jelölte meg kedvenceként, melyeket szívesen meg is főzött. Szabad idejében Steinbecket és Merle-t olvasott, a magyar költők közül Ladányi Mihályt, József Attilát és Nagy Lászlót részesítette előnyben.

Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész pályafutását. A közjó megteremtése érdekében a szociáldemokrata eszmék megvalósítását hirdette, és a munkavállalókkal, szakszervezetekkel vagy az egyházakkal való kapcsolat fontosságát a "kevesebb beszéd, több párbeszéd" fordulattal hangsúlyozta. Élete utolsó évében, gyógyíthatatlan betegségében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. A kór testét legyőzte ugyan, de életművét ránk hagyta, annak jelentős részét szeretett iskolavárosában itt, Szombathelyen.

 

Díszpolgári Cím (Posztumusz)

Kovács Sándor

1893-ban született Kecskeméten. Gimnáziumi tanulmányait a váci szemináriumban kezdte, majd az Augustineum tagjaként a bécsi egyetemen folytatta. 1915. október 14-én szentelték pappá. 1917-ben a váci püspök udvari káplánja volt. 1928-ban szülővárosa plébánosa lett, lelkipásztori munkája elismeréseként címzetes apát, főesperes és pápai prelátus lett.

1944. március 14-én XII. Pius pápa szombathelyi megyéspüspöknek nevezte ki. Esztergomban történt felszentelése napján, március 25-én foglalta el a szombathelyi püspöki széket. Jelmondata: „Evangelizare investigable divitias Christi” – Hirdetem Krisztus felfoghatatlan gazdagságát.

Kovács Sándor megyéspüspök Magyarország történetének legkritikusabb idején, a német megszállás alatt lett a Szombathelyi Egyházmegye püspöke. Minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen a zsidók és a zsidó származásúaknak minősített konvertita-keresztények segítése érdekében. A szószékről tiltakozott a zsidóellenes törvények ellen, és személyes közbenjárásai is eredményesek voltak. Josef Smej néhai maribori püspök leveléből tudjuk, hogy a Szálasi-kormány idején nem engedte a kispapokat sétára menni a városba, mert az utcán akkoriban kötelező volt az embereknek „Éljen Szálasi!” köszöntéssel üdvözölni egymást. Az 1944 őszén megindult menekültáradat megsegítésére elrendelte, hogy a templomjövedelmek 50%-át a szegény sorsú menekültek segélyezésére fordítsák.

Az 1944. március 4-i terrorbombázás a Székesegyházat is romba döntötte. Kovács Sándor már a romok mellett meghirdette az újjáépítést. 1947. szeptember 7-én újraszentelték a Nagytemplomot, az egész püspöki kar és a hívek tízezres tömegének a részvételével. 1944. augusztus 30-án ő indította el a bécsi érsekkel közösen dr. Batthyány-Strattmann László orvos boldoggá avatási procedúráját. 
1962-ben részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, 1964-ben a bombayi eucharisztikus kongresszuson. A Magyar Püspöki Kar által létrehozott Liturgiai Tanács vezetésére kapott megbízást, majd 1966-ban VI. Pál pápa kinevezte a római Liturgikus Konzílium tagjának. A Székesegyház teljes felújításának gondja folyamatosan elkísérte, VI. Pál pápa segélye mellett a Szent Márton védnöksége alá tartozó egyházmegyék, valamint a kölni érsek, a rottenburgi püspök és a mainzi püspök is adományokkal segítették a Sarlós Nagyboldogasszony templom restaurálását.

Kovács Sándor megyéspüspök 1972. december 24-én, életének 80., papságának 58. és püspökségének 29. évében hunyt el. A Szombathelyi Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

 

Szombathelyért-díj

Dr. Lórántfy Mária

Dr. Lórántfy Mária diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte 1983-ban. Első munkahelye a Vas Megyei Markusovszky Kórház Anesthesiológia és Intenzív Terápiás Osztálya volt, itt szerezte 1988-ban az anesthesiológia-intenzív terápiás szakorvosi képesítését. 1989. január 1-jén lépett be az Országos Mentőszolgálathoz főállású mentőorvosi munkakörbe. 2007 áprilisától a Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezet regionális orvosigazgató-helyettesi feladatait látta le, majd 2010 októberétől regionális orvosigazgatói megbízást kapott.

Mentőorvosi munkája mellett több évtizeden keresztül dolgozott aneszteziológusként a megye városi kórházaiban.

2010. december 1-től sürgősségi betegellátás, Oxyologia, mentés szakterület Vas megyei szakfelügyelő főorvosaként segítette a hatósági munkát.
2014. május 10-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszter Elismerő Oklevelet adományozott részére, szakmai tevékenysége, különös tekintettel a dunai árvíz mentési feladatainak megszervezésével kapcsolatosan. 
Az alaptevékenységen túl Vas megyében több, az OMSZ-hez integrált alapellátási orvosi ügyelet működtetését is végezte az irányítása alatt álló mentőszervezet.
Vezetőségi tagja a Magyar Oxyologiai Társaságnak, tagja a Magyar Anaesthesiologiai és Intenzív Therapiás Társaságnak. Éveken át képviselte az Országos Mentőszolgálatot a Vas Megyei Önkormányzat Védelmi Bizottságában, rendszeresen konzultált a régió társszervezeteinek és kórházainak vezetőivel. A rezidensképzésben tutori szakmai felügyeleti feladatok ellátását is végezte.
Számos szakmai fórumon szerepelt előadás szerzőjeként, társszerzőjeként.

Óraadó oktató a PTE ETK mentőtisztképzésében, előadásokat tart a háziorvosok továbbképzésében. A szakmai innovációk elkötelezett támogatója. 
Kuratóriumi tagja a Vas Megyei Mentésügyi Alapítványnak.
A már második éve tartó pandémiában fáradtságos munkát végzett bajtársaival együtt. Részt vett az irányításban, koordinálásban, a betegek tesztelésében és szállításában.

Vezetőként munkatársai bátran fordulhatnak hozzá, emberséges, segítő hozzáállására számíthatnak.
Példamutató emberi magatartásával, vezetőként tanúsított kiemelkedő szakmai munkásságával méltó és érdemes a „Szombathelyért-díj”-ra.  
2006-ban a „Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért” díj II. fokozat kitüntetést kapta, 2008-ban az OMSZ Főigazgatói dicséretében részesült. 2013-ban „Markusovszky Lajos díjat”, 2004-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Miniszteri Elismerő Oklevelet, 2021-ben „Dr. Orovecz Béla emlékérmet” kapott.

 

Pedagógus Életmű-díj

Molnár Anikó

1979-ben végzett a Soproni Óvónőképző Intézetben. 1981-től dolgozik a mai nevén Szombathelyi Gazdag Erzsi Óvodában. Több éven keresztül volt az intézmény vezető-helyettese, majd 1996-tól vezetője. Az önképzésre, továbbképzésre való igénye végig kísérte szakmai életútját.  Óvodavezetői munkáját a naprakészség, tájékozottság és a nagyfokú igényesség jellemzi. Mindig a legfrissebb tanügyigazgatási és szakmai információkat tudja átadni munkatársainak. Folyamatosan ösztönzi kollégáit a továbbképzéseken való részvételre, segíti önképzésüket. Kezdeményezi és felkarolja az új módszereket, nyitott az új dolgok iránt. Innovatív személyiség. Alapító tagja volt a Szombathelyi Pedagógusok Szakmai Képviseletének, melynek 1999-től 7 éven keresztül volt a vezetője. Kezdetektől aktív tagja a város óvodavezetői munkaközösségének, 2011-től pedig már vezetője is. Mindent megtesz az általa vezetett intézményért, a pedagógiai munka színvonalának emeléséért, az óvoda épületének megújításáért. Mindig szem előtt tartja a szülők, gyermekek, dolgozók elégedettségét. Innovatív személyiség. Kezdeményezi, felkarolja az igazoltan bevált új pedagógiai módszereket. Nyitott az új kezdeményezésekre, segíti azok széleskörű, intézményen belüli és kívüli megismerését és elterjesztését. Elhivatottsággal támogatja a pedagógus utánpótlás nevelést. Oktatóként részt vett a szombathelyi dajka-képzésben. Vezetése alatt az óvodája épülete kívül-belül megújult.

 

Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj

Feiszt György

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán, ezt követően pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerez diplomát.
1973-ban kezdett levéltárosként dolgozni a Vas Megyei Levéltárban. Később az intézmény főlevéltárosa, majd igazgatóhelyettese lett.

Számos kötet szerzője és társzerzője, az Acta Savariensia sorozat szerkesztője, a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Kutatási területe elsősorban a város-, illetve családtörténet, a címer- és pecséttan.

Szombathely város kultúrtörténetének témájában végzett kutatásai számos publikáció és előadás formájában láttak napvilágot.
Nagy hangsúlyt fektet a helyi kultúrtörténet minél szélesebb körű megismertetésére, népszerűsítésére.
A szocializmus évei alatt az elsők között ismertette újra a heraldika és a pecséttan szabályait, több, mint százötven községnek, városnak tervezte meg a címerét. Nevéhez fűződik többek között a Vas megye címerében található strucc jelentésének tudományos magyarázata is.

A helytörténész Orbán Róberttel kezdeményezte a Via Sancti Martini, a Szent Márton Út megjelenítését. Munkájuk beigazolódott: az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította. A szombathelyi önkormányzat delegációjának tagjaként 2004-ben Tours-ba látogatott, ahol a Nugát-rend tiszteletbeli tagjává választották.
Az idegenforgalom területén végzett tevékenységéért megkapta a Nyugat-Dunántúl Turizmusáért díjat 2005-ben. 2006-ban a Magyarországi Történeti Városok és Térségek Szövetsége Egyesület egyik alelnökének választották.

Jelentős munkát végzett annak érdekében is, hogy létrejöhetett Szombathelyen a Joyce-kultusz. 2020-ban – városi elismerésként – Leopold Bloom-díjban részesült. 
Tagja a Magyar Levéltárosok Egyesületének, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának.
1990-től városi képviselő, majd 1994-1998 és 2002-2006 között Szombathely alpolgármestere.

Tekintélyt parancsoló, jellegzetes kalapos alakja szerénységet, a kutatás, a múlt iránti tiszteletet, alázatot és nem utolsó sorban jó humort is rejt.

 

Szombathely Sportjáért Életmű-díj

Zsámboki Marcell

A sárvári születésű, legszebb éveit Szombathelyen töltő versenytáncos tanulmányait a Derkovits Gyula Általános Iskolában kezdte. A Nagy Lajos Gimnázium elvégzése után került Budapestre. 1996-ban a Magyar Táncművészeti Főiskolán társastánc pedagógus szakon kitüntetéssel végzett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2003-ban jogi diplomát szerzett. Így nem csak a táncparketten mozog otthonosan és igazodik el tökéletesen, hanem a jogi nyelvezet és a paragrafusok tömkelege sem idegen a számára. 2000-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Testnevelési- és Sporttudományi Intézetben, illetve a Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban modern társastáncot oktatott.  2001-től a Magyar Táncművészeti Főiskola szombathelyi tagozatán modern társastánc módszertan oktató.

2003-tól a szombathelyi Savaria Alapfokú Társastánciskola igazgatója. A Táncművészeti Főiskolán 2004-től a Klasszikus Balett Tanszéken történelmi társastáncoktató. 2005-től ugyanott főiskolai adjunktus. 
Kétszeres Világ- és Európa-kupa győztes. Európa-bajnok divattáncos, hatszoros amatőr és háromszoros profi magyar bajnok versenytáncos. 
2018-óta a magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. 
2000-ben és 2001-ben az Év táncosa kitüntetésben részesült.

 

Szociális Munkáért Életmű-díj

Taschlerné Késmárky Magdolna

Taschlerné Késmárky Magdolna 1954-ben született Sztálinvárosban. 1973. június 9-én végzett Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban. Az érettségi megszerzését követően 1973. október 17-től a Községi Tanács Végrehajtó Bizottságánál Náraiban helyezkedett el, majd rövid idő után a felsőcsatári Községi Tanácshoz került előadói munkakörbe, ahol közel 10 évig dolgozott. Ezt követően 9 évet a Pannónia Mezőgazdasági Szövetkezetnél dolgozott, igazgatási ügyintézőként. 1993 februárjától visszatérve a közigazgatásba, nyugdíjba vonulásáig Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztályán dolgozott szociálpolitikai ügyintézőként. Határozott egyénisége, toleráns, empatikus magatartása példaértékű volt a munkatársak számára. Munkáját a hatályos jogszabályok pontos ismerete, és azok betartása, precizitás, pontosság jellemezte. Az ügyfelekkel való kapcsolattartását meghatározta nagyfokú szociális érzékenysége, a türelem, az udvariasság és a segítőkészség. 
2013 szeptemberében történt nyugdíjazását követően is aktív maradt, az idősgondozás területén önkénteskedett, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segítette elesett embertársait. 
2007-ben Horváth Boldizsár-díj II. fokozata, 2009-ben „A Köz Szolgálatáért Érdemjel Arany Fokozata” elismerésben részesült.

 

Közszolgálatért Életmű-díj

Imréné Erényi Katalin

Imréné Erényi Katalin a Szombathelyi Köznevelési GAMESZ igazgatója. Több mint 48 éves munkaviszonnyal rendelkezik, amelynek nagy részét, 38 évet jelenlegi munkahelyén teljesítette különböző beosztásokban. Végigjárta a ranglétrát: belső ellenőr, könyvelési csoportvezető, gazdasági vezető, majd 1991-től vezetői, igazgatói feladatokat lát el. 
Folyamatosan és tudatosan képezte magát. Főiskolai és egyetemi tanulmányait munka mellett végezte. 1982-ben a Zalaegerszegi Számviteli Főiskolán üzemgazdász diplomát szerzett.
1997-ben a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán szakközgazdász diplomát, majd 2012-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetemen okleveles közgazdász képesítést szerzett. Adótanácsadói szakvizsgát és a mérlegképes könyvelői képesítést is megszerezte. Folyamatosan részt vesz a szakmai továbbképzéseken. Rendszeresen jelen van az óvodavezetők értekezletein, ezzel is segítve munkájukat.
Precízen, naprakészen, a mindenkori vonatkozó jogszabályoknak megfelelően látja el vezetői feladatait, munkatársaitól is megköveteli a precizitást és a pontos munkavégzést. A felmerülő problémákat gyorsan, hatékonyan oldja meg. Munkája során nem keresi a kifogásokat, mottója: “a feladat azért van, hogy megoldjuk”.

Irányításával a Szombathelyi Köznevelési GAMESZ jelenleg 18 gazdasági szervezettel nem rendelkező, önkormányzati fenntartású óvoda gazdasági, illetve műszaki feladatait látja el. Biztosítja továbbá a települési önkormányzat étkeztetési kötelezettségébe tartozó nevelési-oktatási intézményekben a közétkeztetéssel összefüggő szervezési és lebonyolítási feladatokat.

Az elmúlt időszakban az Állami Számvevőszék, a Számvevőszék és Felügyeleti szervi ellenőrzések során az intézmény működésében szakmai probléma megállapítására nem került sor. 
Munkáját kimagasló felelősséggel, hivatástudattal és alázattal végzi. Felmerülő probléma esetén, akár a szabadságát megszakítva is mindig rendelkezésre áll. Mindezt semmi sem igazolja jobban, mint a koronavírus járványra tekintettel elrendelt veszélyhelyzet időszakában nyújtott lelkiismeretes és kimagasló színvonalon végzett munkája. Az intézményben folytatott tevékenysége mellett fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatot építsen ki a feletteseivel, a Polgármesteri Hivatal Osztályaival, valamint a város egyéb intézményeivel. 

Nyugodt, higgadt személyiségével, emberséges hozzáállásával, szűnni nem akaró tenni akarásával kivívta munkatársai, az óvodák vezetői, és a fenntartó önkormányzat megbecsülését.
2003-ban „Szombathely Oktatásügyének Segítéséért-díj”, 2015-ben „Szombathely Oktatásügyéért Díj” elismerésben részesült.

 

Pro Sanitate Savariae Életmű-díj

Dr. Török Ilona

Dr. Török Ilona 1976-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen általános orvosként. A Markusovszky Kórház II. Belgyógyászati osztályán kezdte pályafutását, belgyógyászat, majd később háziorvostan és üzemorvostan szakvizsgát tett.1988 óta a Március 15. téri háziorvosi rendelőben háziorvos. Több évtizeden át a Bogáti úti Idősek Otthona és Kámoni-Stromfeld-Minerva lakótelepek orvosi ellátásában is tevékenykedett. 1989 óta a Szombathely városi ügyeleti beosztás készítője.

Pályája kezdetétől részt vesz az oktatásban, 8 évig középiskolájában, az Entzbruder Dezső Gimnáziumban is tanított, majd orvostanhallgatók, szigorló orvosok képzésében fejtett ki kimagasló szakmai tevékenységet. 
1997 óta a Pécsi és Budapesti Orvostudományi Egyetem akkreditált oktatója, mentora, ezen szerepkörben fogadja és oktatja az orvostanhallgatókat.

1995 óta a Vas Megyei Háziorvosi Alapítvány egyik oktatásszervezője. Két cikluson keresztül, mint oktatási bizottsági elnök, aktív tagja volt a Megyei Orvosi Kamarának, melynek során területi küldötti feladatokat is ellátott.
Kinevelte minden értelemben utódját, 2018-tól lánya vette át praxisát, de természetesen orvosi hivatását nem fejezte be, alkalmazottként dolgozik tovább, immár a Markusovszky utcai új Egészségügyi Alapellátó Intézetben.

 

Pro Sanitate Savariae Életmű-díj

Dr. Hadarits Ferenc

Dr. Hadarits Ferenc 1982. október 1-től kisebb megszakításokkal a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosa. Kezdetekben, 1997-ben a Cytológiai Osztályon dolgozott adjunktus beosztásban, majd 1999-től főorvosként végezte munkáját. 2005-től a Központi Laboratórium osztályvezető főorvosává nevezték ki. 2006-tól Szentgotthárdon a Rehabilitációs Osztályon látta el feladatait, majd 2007-től a Központi és Rendelőintézeti Laboratórium osztályvezető főorvosaként folytatta pályafutását.

2011-ben PhD. tudományos fokozatot szerzett.

Szakmai felkészültsége, a betegekhez, munkatársaihoz való hozzáállása példaértékű. Sokoldalú és színvonalas munkavégzését, kiváló adottságait, emberi tulajdonságait mind a kórházi kollektíva, mind a vezetés messzemenően elismeri.

 

Éhen Gyula-díj

Balogh Péter

1942-ben született Szombathelyen. 1960-ban érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. Építészmérnöki diplomáját 1965-ben szerezte a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építésztörténeti Tanszékén. Visszatérve Szombathelyre az ÉM. Vas Megyei Állami Építőipari Vállalatnál mérnökként majd építésvezetőként, később műszaki-fejlesztési osztályvezetőként dolgozott. Szombathelyen és a megye több településén szakmai irányításával és felügyeletével épültek lakások, üzletek, ipari létesítmények, óvoda, laktanya. 1985-től 2004-ig a szombathelyi Polgármesteri Hivatal beruházási irodavezető főmérnöke volt. Ez időben lakások, tornatermek, óvodák, iskolák építését és felújítását szervezte, irányította. Gondot fordított Szombathely köztéri szobrainak restaurálására, felújítására (Szent Márton, Horváth Boldizsár, Szily János, Berzsenyi Dániel, Puskin, Pelikán). Már nyugdíjasként az elkezdett Aréna Sportcsarnok építésének a felelőse volt.

Tagja volt az 1970 és 1985 között működő Vas Megyei Műemléki Albizottságnak. Alapító tagja a Budapesti Kós Károly Körnek, valamint az 1991-ben Szombathelyen megalakult Rumi Rajki Műpártoló Körnek, melynek 1998-tól elnöke is. Vezetőségi tagja a Vasi Honismereti Egyesületnek.

1993-ban kezdeményezte a helyi védelemmel kapcsolatos rendelet megalkotását, valamint a szombathelyi köztéri szobrok és emléktáblák nyilvántartásba vételét. 
Kezdeményezte és szervezte a Szent István szobor felállítását, a Kürtös szobor újraöntését a Jáki úti temetőben, a Szent Imre szobor restaurálását és visszahelyezését a Reményik iskola homlokzatára, a Harcosok újraöntését és visszahelyezését a Megyei Rendőrkapitányság épületére, a Magyar László emlékmű helyreállítását. Rumi Rajki István felújított, újraöntött, restaurált szobrai városunk ékességei. Sikerült megmenteni, műemlékké nyilváníttatni és felújíttatni az oladi Ernuszt-kriptát. Felkutatta és pótolta a 83-as gyalogezred emlékművének hiányzó emléktábláit, elkészíttette a Nagy Károly emléktáblát és közreműködött a gyöngyösszőlősi I. világháborús emlékmű helyreállításában.

Kutatói munkája kiterjed Szombathely XX. századi építészetére, valamint a városunkhoz kötődő művészek életművének felkutatására, hagyatékuk megmentésére, megfelelő elhelyezésére. Mintegy 150 írása jelent meg szakmai és egyéb folyóiratokban.

Számos – megyénkhez és városunkhoz kötődő - művész munkásságát bemutató kiállítás szervezésében vett részt, illetve nyitotta meg. 
1994-ben Magyar Köztársaságért Érdemrend – Kiskereszt, 1998-ban Brenner-díj, 2001-ben Pável Ágoston Emlékplakett, 2009-ben Hefele-díj, 2014-ben Honismereti Munkáért Emlékérem, 2016-ban pedig Rauscher-díj elismerésben részesült.

 

Hefele-díj

Babos Edit

1978-ben az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Karán Budapesten okl. üzemmérnök diplomát szerzett. A SZÖVTERV Vas Megyei Kirendeltségén dolgozott tervező gyakornokként, majd az AGROBER Vas Megyei Irodájához került tervezői munkakörbe. 1989-től vezető tervezői jogosultságot szerzett. Az AGROBER-nél töltött évek alatt nagyon változatos tervezői feladatok megoldására volt lehetősége.
1990-ben az akkor alakuló Hatósági Igazgatási Társulás építésze lett Vasszécsenyben. 14 település építésügyi feladatait látta el. 1995-ig dolgozott ott, amikor is Kőszegre hívták az akkori Műszaki Osztály élére, ahol építéshatósági, városfejlesztési feladatokat végzett, mellette a beruházásokkal kapcsolatos pályázatok írásával is foglalkozott.
Ezután került az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség Szombathelyi Irodájába, ahol majd 3 évig Vas megye 1096 műemlékével foglalkozott. Hatósági munkája során is igyekezett egyensúlyt teremteni a jogszabályok és az építtetők érdekei között.

Több egyházi épület felújítását tervezhette, de különösen büszke az Újperinten épített új katolikus templom tervezésére, mivel a rendszerváltozás után ez volt az első új katolikus templom.
A műemlékvédelem átszervezése, illetve az országos központ megszűnése után 2 évig a Vas megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Építésügyi Hivatalvezetője lett és onnan is ment nyugdíjba 42 év munkaviszony után. Ezután került az Egyházmegyéhez, ahol építész munkatársként közreműködött az akkor folyamatban lévő beruházásoknál, azok befejezéséig. Nyugdíjasként egyéni vállalkozó és így továbbra is foglalkozik tervezéssel. A régi épületek átalakítása és bővítése mindig is közel állt hozzá. Most ilyenekből bőven van feladat. Ezen kívül a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program Mentori Szervezetében tevékenykedik lassan 2 éve.
Az állandóan változó jogszabályok ismeretében igyekszik naprakész lenni, folyamatosam jár továbbképzésekre. 3 éve vezetőségi tagja a Szombathelyi Szépítő Egyesületnek, ahol a tervezői munkáját is felajánlja a szervezet munkájához.

Magántervezői tevékenysége alatt több mint 300 kisebb-nagyobb családi házat és más rendeltetésű épületet tervezett, mint felelős építész tervező. Szombathelyi tervezői munkái többek között a Söptei úti kenyérgyár rekonstrukció, a Speidel Hungária Varroda, a SKODA szerviz és autószalon, a TÉR és FORMA irodaház, a Sorokmajor katolikus közösségi ház, a Somogyi vendéglő (ma Sebrano pizzéria).
Életútja során a városban született patrióta lelkesedésével dolgozott a város gazdaságát meghatározó épületállomány magasabb színvonalra hozása érdekében, műemlékvédelmi munkájával is óva Szombathely város történeti értékeit.

 

Brenner-díj

Krenner Róbert

Az okleveles villamosmérnök, csatornázás, szennyvíztisztítás szakmérnök, vízellátás, vízkezelés szakmérnök Krenner Róbert hosszú évtizedek óta Szombathely város egyik legjelentősebb szolgáltatójának meghatározó egyénisége, aki pozícióit mindig felelősségteljesen töltötte be. Részese volt sok jelentős, a megye és Szombathely vízgazdálkodásának fejlesztését szolgáló beruházásnak az ivóvízminőség javítástól a szennyvíztisztításig. 
A Vasivíz Zrt. vezérigazgatójaként folyamatosan korrekt és segítő kapcsolatot tart a Zrt.-ben tulajdonos önkormányzatokkal. Munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyhatóságok teljesíteni tudják kötelezettségüket, azaz a lakosság biztonsággal jusson egészséges ivóvízhez, illetve a szennyvizek színvonalas elvezetésével és tisztításával elősegítsék a környezet védelmét.

Irányítása alatt fejlődött ki az azóta is működő ivóvízellátó közművek műszaki rendszereinek folyamatirányítása. Kiemelkedő munkával vett részt a Szombathely- Kőszeg szennyvízelvezető és -tisztítómű és komposztáló telep megvalósításában. Műszaki igazgatói és vezérigazgatói munkakörében Vas megyében részt vett az ivóvíz biztonsági tervek kockázatalapú elemzésében és értékelésében.
Szakmai partnerként vett részt Vas megye 45 települését érintő ivóvízminőség-javító programjában, melynek eredményeként több, mint 40 ezer fogyasztónál oldódott meg az uniós elvárásoknak is megfelelő minőségű vezetékes ivóvíz-szolgáltatás.  Évtizeden át tagja volt a Magyar Víziközmű Szövetség Műszaki Bizottságának. 

20 éve a Nyugat-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács tagja, társelnöke, majd elnöke, ahol rendszeresen véleményezik a nyugat-dunántúli vízgazdálkodási fejlesztéseket.
Társszerzőként részt vett a Fürdők kézikönyve megalkotásában. Több szakmai cikke jelent meg a Vízmű Panoráma szaklapban. 
1989-től folyamatosan társadalmi megbízatású polgármester Csempeszkopácson. Krenner Róbert alapításától tagja a Vas Megyei Mérnöki Kamarának.
1992-ben Vas Megye Sportjáért, 1996-ban az Önkormányzatok Szolgálatáért, elismerésben részesült. 2012-ben a Víz Világnapi elismerő oklevelet, 2015-ben Pro Aqua Emlékérmet, 2020-ben a Víz Világnapi Emlékérmet, 2022-ben Bogdánfy Ödön Emlékérmet kapott.


Gothard Jenő-díj

Dr. Barta Balázs

Barta Balázs közgazdász, kutatási területe elsősorban a hozzáadott érték teremtés. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem után az Insead-en és a Wharton-on folytatott külföldi tanulmányokat. Doktori értekezése, melyet summa cum laude minősítéssel szerzett meg, szintén a hozzáadott érték teremtésére fókuszált.

Multinacionális nagyvállalatnál szerzett közel egy évtizedes szakmai gyakorlati tapasztalatot, ahol kereskedelmi marketing igazgatói pozícióban dolgozott. Ezt követően a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Divízióját vezette egy évig, majd megalapította a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesületet (PBN), számos regionális szakpolitikai szereplővel. A működés megkezdését követő harmadik évben az Európai Parlament területfejlesztési bizottságának adott elő, mint nemzetközi jó gyakorlat, melyet 2019-ben az Európai Számvevőszék elismerése koronázott meg.

Irányítása alatt a szervezet odáig fejlődött, hogy ma 25 főállású munkatársat foglalkoztat, és a kezdeti innovációs benchmarking elemzésektől fokozatosan mozdult el az alkalmazott kutatás-fejlesztés és képzés, a digitalizáció és az egészségipar irányába. Fókuszában a gyártó vállalatok hozzáadott értékének növelése áll. Barta Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztériumban államtitkári szinten több alkalommal adta elő gazdaságfejlesztési tapasztalatait, illetve nemzetközi irányító hatóságok tervezési konferenciáin is rendszeres előadó. Tudományos publikációi a hozzáadott érték növelésével kapcsolatos hazai és nemzetközi vizsgálatokhoz kapcsolódnak.

Aktív részt vállal a PBN kutatási projektjeinek előkészítésében és megvalósításában. A cégnél éves szinten párhuzamosan 15-20 hazai és nemzetközi kutatási projekt fut, melyeket koordinál. 2018-ban és 2019-ben országos szinten menedzselte a gyors növekedésű vállalkozások képzésének programját, mintegy 200 vállalkozást közvetlenül bevonva és 150 gyártó céggel leszerződve. 2020-ban részt vett Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karával közösen a 100 Intelligens Város Kihívás program városi pályázatának elkészítésében, ami sikeresen elnyerte az Európai Bizottság támogatását, és 30 hónapos közös fejlesztési program indult Szombathellyel, egyetlen vidéki magyar városként a résztvevők között. Ezt követően aktív részt vállalt a helyi stakeholderek között a Szombathely2030 tízéves gazdaságfejlesztési és városfejlesztési program elkészítésében, továbbá együttműködési megállapodás aláírásával csatlakozott a PBN-nel a Szombathely2030 partnerséghez. A várossal közösen vett részt 2021-ben a hagyományteremtő szándékkal elindított Szombathely2030 Konferencia szervezésében, amely az idei évben start-up ötletversennyel is bővült.

Barta Balázs folyamatosan azért dolgozik, hogy a gazdaságkutatás, a gazdaságfejlesztés és a digitális innováció területein – utóbbi esetében elsősorban a gyártásdigitalizációra, valamint az egészségiparra fókuszálva – Szombathely egyre jelentősebb helyet vívjon ki magának Magyarország, illetve Kelet-Közép-Európa fejlesztési térképén.

 

Ifjúságért-díj

Nagyné Farkas Rita

1996-2006-ig az Egyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg segítő Szolgálatánál dolgozott különböző státuszokban, mint tanácsadó és szociálterapeuta. 1997-től az Egészségügyi Főiskola tereptanára. 1999 májusától a Szombathelyi Polgármesteri Hivatal Egészségügyi Irodájában dolgozott, mint mentálhigiénés szakember. 2000-2007. között az Egészségügyi Főiskola óraadója. 
2005-2006-ig az ICSSZEM-ben Kábítószerügyi Stratégiai Főosztály vezetője, majd a saját vállalkozásában dolgozik tovább. 2003-tól végzi az ELTERELÉS intézményét, a kábítószer fogyasztó fiatalok megelőző felvilágosító szolgáltatását. 2009-2014-ig programszervezőként, szociális munkásként dolgozik a hátrányos helyzetű csoportoknak otthont adó Humán Civil Házban.  
2013-tól a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület közötti együttműködés keretében a TÁMOP 6.1.2.-11/1-2012-1436 számú „Egészségterjesztés-komplex szemléletformáló és életmód-programok megvalósítása civilekkel közösen” című projekt szakmai vezetője. 2014-től az Egyházmegyei Karitász Hársfa ház - Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Nappali Ellátójának vezetője. 2018-2019-ben közösségépítéssel kapcsolatos pályázatokban vett részt. Ezt követően létrehozta az Erdőszéli Lélekfarmot, ahol mentálhigiénés, önismereti és drogprevenciós tréningeket és előadásokat tart. Az általa létrehozott parkerdei környezet, jurtával, állatokkal ideális a lelki nyugalom és a lelki feltöltődés elérésére. Elsősorban fiatalokkal foglalkozik, egész évben tart nekik önismeret- és személyiségfejlesztő tréningeket, kommunikációs képzéseket, nyáron pedig táborokat. A kábítószer fogyasztók elterelését 19 éve végzi.

Nagyné Farkas Rita szociálterapeuta, mediátor, önismereti és személyiségfejlesztő tréner. A jurtaterápiák meghonosítója Szombathelyen. 25 éve foglalkozik olyan emberekkel, akik szerettek volna változást elérni az életükben. Arra törekszik, hogy ne csak a tanulást szerettesse meg a gyerekekkel, hanem mindenben a jót, a pozitívumot, az értéket keressék, nyitottak és együttműködők legyenek. Legfontosabb célja a megértésre, elfogadásra, szeretetre nevelés, ezért az örömteli mentális egészség elkötelezett híve.

Speciális szakmai végzettségei - mint a Szociálterapeuta, az Önismereti- személyiségfejlesztő tréner, a Mediátor, az ASI szakértő, az Egyetemi Szociális munkás, a Szenvedélybeteg-segítő – lehetővé teszik, hogy bármilyen élethelyzetben tud segíteni.

2002-ben a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Elnökségi elismerésben részesült.
2007-ben Miniszteri kitüntetést kapott a kábítószer-ellenes tevékenység elismeréséül.

 

Horváth Boldizsár-díj I. fokozat

Szentkirályi Bernadett

Szentkirályi Bernadett született Landauer Bernadett 1989-ben érettségizett az egykori Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában. Ezt követően egy évig dolgozott gyermekorvosi asszisztensként Bükön, majd felvétel nyert a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségügyi Főiskola szociális munka karára, ahol nappali tagozaton 1994-ben szociális munkás diplomát szerzett. Még ebben az évben megszületett első, majd 1998-ban második gyermeke.

2000. március 20-tól dolgozik Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál, először szociálpolitikai, majd lakásügyi ügyintézőként, 2013-től a Lakás Iroda, 2015-től a Szociális és Lakás Iroda vezetője.
Egész életét az elesettek, a rászorulók megsegítésének szentelte. Pályaválasztása során is egész fiatalon e célt tűzte ki, és erről az útról hosszú évtizedek óta egy percre sem lépett le. Töretlenül hisz az emberi jóságban, az örökös adni tudás és akarás hajtja előre. Végtelen munkabírással, kimagasló szakmai színvonalon végzi fáradhatatlanul munkáját. Az ő telefonszáma az ügyfelek számára sem titkos, bármikor elérhető, legyen szó hétvégéről vagy szabadságról. A hivatal is mindenben számíthat rá, legyen az választási munka, a Szent Márton kártya borítékolása és a lakossághoz való eljuttatása, népszámlálási munka, Szent Márton Esélyegyenlőségi Program. A legstabilabb kolléga, aki mindig és minden körülmények között keresi és vállalja az újabb feladatokat. Munkája során szoros kapcsolatban áll a társszervekkel, cégekkel, karitatív szervezetekkel, akikkel eredményes és nagyon együttműködő, segítő munkakapcsolatot alakított ki és tart fenn. Emellett nagyszerű közösségi ember.

A segítés számára nem ér véget a hivatal kapujában, hiszen a „Szombathely, Szent Márton városa” Gyebrovszki János Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Immáron nagy lányai mindig is a szeme fényei voltak, és lesznek. Másik nagy szerelme a Falco KC csapata, nélküle már nem kezdik meg a mérkőzéseket.


Horváth Boldizsár-díj II. fokozat

Nagy Attila József

Nagy Attila József 1993-ban végzett az akkori Szombathelyi Közgazdasági Szakközépiskolában, és képesített könyvelői, vállalati tervezői, statisztikus végzettséget szerzett. Még ebben az évben személyi számítógép-kezelő képzésen vett részt. 1993 augusztusától egy évig a Savaria Gépesített Lövészdandárban sorkatonai szolgálatot teljesített. 1995 és 1997. között a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetében folytatta tanulmányait, és mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett. Az egy életen át tartó tanulás szükségességét érezve 2002-ben Microsoft Windows 2000 Server rendszergazda, 2003-ban a Polgármesteri Hivatalban bevezetett minőségirányítási rendszer egyik belső auditora, 2011-ben Exchange Server 2010 rendszergazda lett.
Pályáját a Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban kezdte, mint könyvelő. Innen áthelyezéssel került a Polgármesteri Hivatalhoz 1996-ban pénzügyi előadóként. 1999-től azonban az informatikai munka csábításának engedve informatikus munkakörbe került át, rendszergazdai feladatokat lát el.

Végtelenül nyugodt, kiegyensúlyozott személyiség, aki magas precizitással, kiemelkedő szakmai színvonalon látja el munkáját. Nélkülözhetetlen és stabil tagja a választási irodának most már hosszú évek óta. Átlag feletti szorgalom és felelősségérzet jellemzi, nagyszerűen megtalálja a kapcsolatot a kollégákkal, azon intézményekkel és cégekkel, akikkel a számítógépes rendszer működtetése során kapcsolatba kerül. Emellett nagyszerű közösségi ember, igazi motorja az irodának, híres az egyes sportágak és műveltségi területeken való jártasságáról.

 

Szombathely Közbiztonságáért-díj

Egyed László

Egyed László tűzoltó alezredes 1991 óta teljesít szolgálatot a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a jogelőd szervezeteinél különböző beosztásokban. A Vas Megyei Tűzoltó-parancsnokságon 1991 és 1997 között anyag-technikai raktáros, 1997-2000 között ügyeletvezető, 2000-ben a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentésszervezési Osztályán kiemelt főelőadó.
Szombathely Város Tűzoltóságán 2001-ben szolgálatparancsnok-helyettes, 2002-2007 között műszaki-technikai területen kiemelt főelőadó, 2008-2012 között tűzoltási, műszaki mentési területen kiemelt főelőadó. 2012 óta a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjeként teljesít szolgálatot.

Felsőfokú tanulmányait a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végezte, szakmai felsőfokú végzettségét a BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tűzoltó-szervező szakon szerezte meg. Tűzvizsgálói, rendészeti vezető, illetve robbantásos cselekmények helyszínelői végzettséggel is rendelkezik. Pályafutása során számos szakmai témában jelent meg publikációja, elévülhetetlen érdemeket ért el a rendészeti képzés és a hivatásos tűzoltók utánpótlás nevelésében. Évek óta a Vas Megyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégiumban óraadóként katasztrófavédelmi ismereteket oktat a rendészeti képzésben résztvevők számára. 2014 óta az Országos Szakmai Vizsgabizottságban vesz részt vizsgaelnöki, vizsgabizottsági felkéréseknek eleget téve.

Magánemberként is a helyi tűzoltók történelmének nagy ismerője. Gyűjt mindenféle tűzoltó relikviát, ami a dicső múltat örökíti meg.

Egyed László az elmúlt 31 éves szolgálati ideje alatt elhivatottan és hűen szolgálta Szombathely Városát és a környező településeket, védelmezte az emberi életet, az anyagi javakat. Tevékenysége és életútja méltán szolgál az elkövetkezendő tűzoltó társadalom számára példaként.


Az Év Civil Szervezete-díj

Szombathelyi Hospice Alapítvány

A Szombathelyi Hospice Alapítvány 1992 óta nyújt a haldokló daganatos betegek számára ingyenes otthoni hospice ellátást. A második legrégebben működő hospice szolgálat Magyarországon.
Az alapítvány célja felvilágosítás nyújtása az egészséges életmódról, a betegségek megelőzésének lehetőségeiről, illetve segítségnyújtás a betegségről kialakult tévedések, előítéletek, félelmek eloszlatásához. Önsegítő módszereket ismertetnek, valamint a beteg, a hozzátartozó, és az orvosok közötti kapcsolat, együttműködésjavítását segítik.

Feladatuknak tekintik a haldokló rákbetegek szeretetteljes testi-lelki gondozását, azt, hogy életük záró szakaszát lehetőleg fájdalommentesen, szellemi és lelki erejük birtokában, megfelelő környezetben élhessék. A családtagokat a haldokló ellátásához tanácsokkal látják el. Kapcsolatban állnak a Markusovszky Kórház onkológiai osztályával, gondozóival és a város háziorvosaival.
A kényelmi-gyógyászati eszközöket, megkönnyítve a betegek mindennapjait és ellátásukat, ingyenesen kölcsönzik.

A betegek szociális jellegű problémáit folyamatosan jelzik a szociális ellátó rendszer képviselőinek.
1999 óta minden év októberében, megszervezték a „Hospice hangja” elnevezésű hangversenyt. A hangverseny alkalmával gondolnak a szenvedő betegekre, azokra, akik már örökre eltávoztak, minden hozzátartozóra, barátra, valamennyi daganatos betegre. A hangversenyen befolyt adományt gyógyászati segédeszközök vásárlására fordítják.

Tavaly 131 betegnek nyújtottak otthoni hospice ellátást, biztosítva, hogy a családok az utolsó percig együtt lehessenek.
Feladataikat önkormányzati és egyéb támogatásokból, önkéntes társadalmi munkában, elnyert pályázatok segítségével és adományokból végzik.
Az alapítvány tagja a Magyar Hospice- Palliatív Egyesületnek, amely szervezet egyaránt képviseli az életük végén járókat és az őket ellátó hospice szolgálatok közösségét.

 

Az Év Civil Szervezete-díj

Westside Táncsport Egyesület

1997-ben valósult meg Vincze Csaba álma, mikor megalapította saját tánciskoláját. Kis létszámmal alig 20 tanulóval indultak, innen építették fel a most 25 éves jubileumát ünneplő szervezetet, ahol jelenleg több száz gyerek táncol.

Vincze Csaba Rimányiné Kiss Anikónál kezdte a táncot, majd jazz-balettre járt. 1992-ben a showtánc Európa-bajnokságon második helyezést értek el. Majd a hip-hop stílusra váltott, és egy müncheni kurzuson tanult meg mindent, amit később a tánciskolában is hasznosítani tudott.

2002-ben alakultak át hivatalosan bejegyzett civil szervezeté, Westside Táncsport Egyesület néven. Az egyesület célja a táncsport népszerűsítése Szombathelyen és vonzáskörzetében, a felnőtt élcsapat saját nevelésű fiatalokkal való biztosítása, az általános- és középiskolás korosztály rendszeres sportolásának, testmozgásának biztosítása, a versenyzők rendezvényeken, valamint versenyen való felléptetése. Nem profi táncosokat akarnak nevelni, hanem megpróbálnak alternatívát nyújtani a szabadidő hasznos eltöltésére. 6 éves kortól foglalkoznak a gyermekekkel, de van, aki kamaszként csatlakozik a csoportokhoz. Az oktatást a szervezet másik vezetőjével, Szárnyas Mónikával végzik.

A kezdetektől kiemelt eseményüknek tartják a karácsonyi és az évzáró gálát. Évek óta rendszeres szereplői a Tánc világnapja rendezvénynek, valamint a Savaria Karnevál felvonulói között is találkozhatunk velük.
2012-ben ünnepelték 15 éves jubileumukat, ezen időszak alatt közel 5000-en fordultak meg az Egyesületben.
Számos hazai és nemzetközi versenyen értek el jobbnál jobb eredményeket.

Az idei évben az AGORA-ban látványos gálaműsorral ünnepelték 25 éves jubileumukat. A gála előtt tértek haza egy világbajnokságról, ahol 3 aranyérmet szereztek a táncosok.

 

Weöres Sándor-díj

Csonka Szilvia

Csonka Szilvia színművész 2004-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját a Vígszínházban kezdte, majd alapító tagja lett a Weöres Sándor Színháznak, amelynek jelenleg is, immár 15 éve meghatározó színművésze. Bravúrosan illeszkedik bármilyen játékstílusba, legyen az komédia vagy tragédia, operett avagy realista dráma, népszerű vagy posztmodern vígjáték. Így átütő sikert aratott, mint Hermina (Shakespeare-Mohácsi: Szentivánéji álom), Ágika (Örkény István: Tóték), A nő (Dosztojevszkij: A szelíd teremtés), Irma (Molnár Ferenc: Üvegcipő), Sztanka (Székely Csaba: Vitéz Mihály), Eileen (Martin McDonagh: A kripli) és Presnyicina (Mihail Ugarov: Oblom-off).

Alakításaiban éles kontarszthatások érzékeltetésére is képes, akár egyazon személyiségen belül változtatni tudja a finom eleganciát a szarkasztikus intrikával, a kislányos ártatlanságot az asszonyi rafinériával, a rideg keménységet a sebezhetőséggel és az iróniával. Második gyermekének születése után Visky András megrendítő erejű, költői szépségű Pornó című drámájának színrevitelével tért vissza a közönség elé. A monodráma dramaturgjaként, látvány- és jelmeztervezőjeként, valamint rendezőjeként művészi hitvallásának allegóriáját fogalmazta színpadra. Az előadás a Weöres Sándor Színház történetében abból a szempontból is különleges, hogy a “zöld színház” alapelvei szerint valósult meg: díszletei és jelmezei újrahasznosított hulladékanyagokból készültek, így a nézőket rejtett módon a környezettudatos szemlélet felé orientálja.
Számára nincs nagy és kis szerep: rendkívüli szakmai alázatáért és az általa ábrázolt figurák hitelességéért és sokszínűségéért méltán nyerte el 2005-ben a Pulcinella-díjat, 2011-ben elsőként a Weöres Sándor Színház által alapított Holdbéli Csónakos Díjat, 2012-ben a POSzT Legjobb női epizódszereplője díját, és még ugyanebben az évben a Domján Edit-díjat. Kétségbevonhatatlan művészi teljesítményei és tevékeny humanizmusának megnyilatkoztatásai, egyaránt érdemessé teszik őt a Weöres Sándor-díjra.


Tóth Géza-díj

Koszogovits Mihály

1965-ben született Szombathelyen. Középiskolai tanulmányait a Savaria Szakközép Iskolában végezte. Ezt követően a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán Testnevelő Tanári diplomát, majd 1997-ben a Janus Pannonius Tudomány Egyetemen középiskolai testnevelő tanári diplomát szerzett. 1990-1996-ig szakközépiskolai testnevelő tanár. 1997-től a felsőoktatásban helyezkedett el. A Nyugat-magyarországi Egyetem SEK Sporttudományi Intézet, Sportági Tanszékének, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Sporttudományi Intézetének mestertanára, sportfoglalkozások felelős mestertanára, valamint a Mészáros János Alkalmazott Terhelésélettan Kutatócsoportjának tagja. Kutatási területe a küzdősportok, harcművészetek.

1985-től a szombathelyi Contoll Sportegyesület Kung-Fu Szakosztály vezetője, 1987-ben a Magyarországi Kung-Fu Szakág alapító tagja. 1990-től 2005-ig a Magyar Kung-Fu Szövetség elnökségi tagja.
Az 1996-ban alakult „Chang Dung Sheng Shaolin Kung Fu Association Hungary"(SKAH) alapítója, az SKAH magyarországi stílusvezető mestere és szakmai irányítója. 1998-tól 2015-ig a szombathelyi Controll Sportegyesület elnöke, majd Edzői Bizottságának elnöke.

2005-től a Magyar Tradicionális Kung Fu és Wushu Szakszövetség alelnöke. 2004-től a Magyar Kick-Box Szövetség elnökségi tagja, 2013-tól a Magyar Edzők Társasága Küzdősportok és Harcművészetek Szekció elnökségének tagja, 2001-2015-ig Dancsó „Kicsi" Zoltán profi és amatőr kick-box világ-és Európa-bajnok edzője. 
12-szeres Kick-box országos bajnok (1992-2002), Kung-Fu világbajnok: 1. Tradicionális KungFu VB 2000. Gevelsberg -72 kg (light-contact), WAKO EB 2010. Baku veterán light-contact -84 kg Európa-bajnok, WAKO VB 2011. Skopje veterán light-contact -84 kg világbajnok.

Chang stílusú Shaolin Kung-Fu mester, Tzü Wei Shu Kung-Fu mester, Chang stílusú Tai Chi Chuan oktató, valamint Kick-Box mester V.dan minősítéssel.
2001-ben „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Sport Tagozata", 2004-ben „Vas Megye Örökös Sportbajnoka", 2006-ban „Sportért és Művészetért" kitüntetést kapott. 2013-ban a Magyar Tradicionális Kung Fu és Wushu Szakszövetség 2012-es „Év Edzője" elismerésben részesült.

Munkáját kimagasló felelősséggel, hivatástudattal és alázattal végzi. 
Nyugodt, higgadt személyiségével, emberséges hozzáállásával, szűnni nem akaró tenni akarásával kivívta munkatársai, megbecsülését.
Egész életét áthatja a sport iránti elkötelezettség, annak szeretete.
Kiegyensúlyozott személyiség, aki magas precizitással, kiemelkedő szakmai színvonalon látja el munkáját.

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2022.11.26
Módosítva: 2022.11.27

Jótékonysági disznóvágást tartottak

Idén öt, 120-130 kg körüli sertést dolgoztak fel, a korábbi évekhez hasonlóan idén is városi támogatásból.

Feltöltve: 2022.11.24
Módosítva: 2022.11.24

III. Szombathelyi RobOlimpia Verseny

Az AGORA Művelődési és Sportház adott otthont a megmérettetésnek.

Feltöltve: 2022.11.15
Módosítva: 2022.11.15

A megyei rendvédelmi szervek vezetőinek látogatása a közterület-felügyeletnél

Az együttműködési megállapodásban foglaltakat beszélték át a szakmai látogatáson.

Programok

Zene/Koncert: NIKOLA TESLA - VÉGTELEN ENERGIA

Helyszín: Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
Időpont: 2023 Február 17. (Péntek) 19:00

ÖREGLÁNYOK (Színház/Tánc)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2022 December 13. (Kedd) 19:00

Még több Színház/Tánc ...
Szombathelyi Advent (Gyerekeknek)

Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely,
2022 November 27. (Vasárnap) 17:00

Még több Gyerekeknek ...
Szombathelyi Advent (Gyerekeknek)

Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely,
2022 December 02. (Péntek) 17:00

Még több Gyerekeknek ...
Szombathelyi Advent (Gyerekeknek)

Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely,
2022 December 03. (Szombat) 17:00

Még több Gyerekeknek ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...