Koczka Tibor

Podmaniczky-érmes Rónai Károly építészmérnök

Rónai Károly Podmaniczky-érmet kapott a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVI. Országos Találkozójának és Szakmai Konferenciájának keretében Gyöngyösön. „Rónai Károly diplomájának megszerzése, 1964 óta él és dolgozik Vas megyében, Szombathelyen. Sokoldalú alkotó, aki a közösségért végzett munkából is kiveszi a részét. A Szombathelyi Szépítő Egyesületnek több évtizede tagja, 1996 és 2000 között ügyvezető igazgatója, 2015-től pedig örökös elnökségi tagja. A mai napig aktívan részt vesz a város és az egyesület életében, javaslatait, véleményezését nagy tisztelettel fogadják. Alapítása óta tagja a Magyar Építész Kamarának. Rónai Károly munkái Szombathely és Vas megye építészeti örökségének értékes elemei, feltűnés nélkül, de kitartó igényességgel és türelemmel alkotó építőművész produktumai” – hangzott el a Mátra Múzeumban tartott ünnepi átadáson. Szombathelyen magánszemély még nem kapott ilyen díjat. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott dr. Latorczai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért felelős, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár. A rendezvényen egy pár perces kisfilmmel Szombathely városa is bemutatkozott, hiszen jövőre a Város- és Faluvédők Szövetsége országos találkozójának házigazdája a vasi megyeszékhely és a Szombathelyi Szépítő Egyesület lesz. Gyöngyös polgármesterétől a vándorbotot Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, míg a gyöngyösi egyesület vezetőjétől a vándorlevelet Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke vette át.

Fotó: Simon Ádám


Galéria (6 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.09.17
Módosítva: 2019.09.18

Átadták a szupermenzát a Gothard iskolában

A Hungast Csoport Szupermenza programjának keretében Szombathelyen újabb felújított tálalókonyhát vehettek birtokba a diákok és a pedagógusok szeptembertől a Gothard Jenő Általános Iskolában. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott dr. Puskás...

Feltöltve: 2019.08.25
Módosítva: 2019.08.25

Kialudt a karnevál lángja

A záró ceremónián részt vett dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly és Koczka Tibor, és alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, valamint a város képviselői is.

Feltöltve: 2019.08.24
Módosítva: 2019.08.24

Karneváli felvonulás szombaton

A Savaria Történelmi Karnevál szombati felvonulása.

Feltöltve: 2019.08.23
Módosítva: 2019.08.23

Péntek esti fáklyás felvonulás

A XX. Savaria Történelmi Karnevál péntek esti felvonulása a város utcáin.

Feltöltve: 2019.08.22
Módosítva: 2019.08.22

Fellobant a karnevál lángja

A karneváli láng meggyújtásával kezdetét vette a XX. Savaria Történelmi Karnevál. Savaria polgárait Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte.

Feltöltve: 2019.08.20
Módosítva: 2019.08.20

Államalapító Szent István Király ünnepe

Dr. Székely János megyéspüspök ünnepi szentmiséje után vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Balázs Péter, megyei jegyző. Az ünnepségen...

Feltöltve: 2019.08.03
Módosítva: 2019.08.04

Zenés nyári este Herényben

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere részt vett a Zenés nyári este rendezvényen a Herényiek Házában.

Feltöltve: 2019.08.03
Módosítva: 2019.08.03

A Herényiek Háza V. alkotótábora kiállítása

A Herényiek Háza V. alkotótáborában készült munkákból nyílt kiállítást nyitotta meg Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Feltöltve: 2019.08.02
Módosítva: 2019.08.03

St. Martin koncert Herényben

Augusztus 2-án a herényi Szent György templomban adott koncertet St. Martin. Az eseményen részt vett Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Feltöltve: 2019.08.02
Módosítva: 2019.08.02

Megemlékezés a Roma Holokauszt Emléknap alkalmából

A Roma Holokauszt Emléknap alkalmából tartottak megemlékezést a Jászai Mari utcai emlékműnél, ahol Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, dr. Székely János megyéspüspök, dr. Balázsy Péter, Vas megye jegyzője és Márkus Sándor,...

Programok

Sport: Kajakozási és kenuzási lehetőség a Csónakázó tavon

Helyszín: Csónakázó tó, Szombathely, Kenderesi út
Időpont: 2019 Szeptember 16. (Hétfő) 16:30

Jóga a gerinc védelméért (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása EFI, Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2019 Szeptember 19. (Csütörtök) 08:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Haladás 100 / Súlyemelő szakosztály - dokumentumkiállítás (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2019 Szeptember 19. (Csütörtök) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Angry Birds 2 2D – A film (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2019 Szeptember 19. (Csütörtök) 13:00

Még több Mozi ...
Az: Második fejezet (18) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2019 Szeptember 19. (Csütörtök) 13:15

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...