Koczka Tibor

Az aradi vértanúk halálának 170. évfordulóján szentmisével kezdődött a városi ünnepség. Emlékbeszédet dr. Melega Miklós a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár igazgatója mondott. A mártírok emlékfalánál a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester koszorúzott. A Batthyány téri emléktáblánál a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai adtak műsort, majd mécsesekkel emlékeztek. A rendezvényen a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 11-es Huszár Tagozata működött közre.

A Gyermekek Világnapján Szombathely Városa második alkalommal rendezte meg az óvodapedagógiai napot „Esély a jövő nemzedékének” címmel. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Az eseményen jelen volt Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is.

A Hungast Csoport Szupermenza programjának keretében Szombathelyen újabb felújított tálalókonyhát vehettek birtokba a diákok és a pedagógusok szeptembertől a Gothard Jenő Általános Iskolában. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az eseményen jelen volt Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármester és több önkormányzati képviselő is.

2019.08.25 20:00

A záró ceremónián részt vett dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly és Koczka Tibor, és alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, valamint a város képviselői is.

A Savaria Történelmi Karnevál szombati felvonulása.

A XX. Savaria Történelmi Karnevál péntek esti felvonulása a város utcáin.

A karneváli láng meggyújtásával kezdetét vette a XX. Savaria Történelmi Karnevál. Savaria polgárait Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte.

Dr. Székely János megyéspüspök ünnepi szentmiséje után vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Balázs Péter, megyei jegyző. Az ünnepségen részt vett dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok és több önkormányzati képviselő. Az ünnepi műsorban közreműködött Balogh János, Szabó Róbert Endre, Szilágyi-Varga Diána Gyöngyi, Ungaresca Táncegyüttes, Szombathely Város Fúvószenekara, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszalegysége, és a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 11-es Huszár tagozata.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere részt vett a Zenés nyári este rendezvényen a Herényiek Házában.

A Herényiek Háza V. alkotótáborában készült munkákból nyílt kiállítást nyitotta meg Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Augusztus 2-án a herényi Szent György templomban adott koncertet St. Martin. Az eseményen részt vett Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A Roma Holokauszt Emléknap alkalmából tartottak megemlékezést a Jászai Mari utcai emlékműnél, ahol Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, dr. Székely János megyéspüspök, dr. Balázsy Péter, Vas megye jegyzője és Márkus Sándor, Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke emlékbeszédet mondott. Majd elhelyezték a megemlékezők a koszorúikat és mécseseiket.

A Herényiek Házában zajló alkotótábort tekintette meg Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere. Idén tizenkét művész vesz részt az egy hetes táborban. Az ország minden részéről érkeztek, hogy új élményeket és inspirációt gyűjtsenek – és dolgozzanak. Az itt készült művekből szombaton délután öt órai kezdettel tárlat nyílik Herényiek Házában.

2013 óta évente rendeznek Jótékonysági futást a szabadságért. Az elmúlt 6 évben 3 kontinens 8 országában több mint 4000 km-t futottak és több mint 100.000 dollárt gyűjtöttek a gyerekeknek. A 2019. évi FCR Lech Walesa elnök, a demokratikus és békés változások jegyében a Lions Klubok nemzetközi elnökének fővédnökségével zajlik. 2019-ben több mint 1000 km-t futnak a Gdansk-Bécs-Pozsony-Szombathely-Zágráb-Ljubljana-Trieszt-Milánó útvonalon, megemlékezésként az Európában uralkodó kommunizmus megdöntésének 30. évfordulójára. A futókat a Városháza előtt fogadta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, a futás szombathelyi szakaszán részt vett Koczka Tibor alpolgármester és több önkormányzati képviselő is.

A Magyar Bölcsődék Egyesülete, a Ringató Alapítvány és a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény közös szervezésében 2019. június 28-29-én rendezték meg Szombathelyen az I. Országos Bölcsődei Kórustalálkozót. Az eseményen köszöntőt mondott Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is.

A Semmelweis napi díjátadó gálán mondott köszöntőt és adta át a díjakat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és dr. Kecskés László, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke.

Három évtizede jelent meg a Tér-Kép című hetilap első száma. Erre emlékezve a Szombathelyi Képtárban a 30 éves riportfotókból és dokumentumokból nyílt kiállítás, és az alapítókkal kötetlen fórumbeszélgetéssel emlékeztek vissza a vidék független hetilapjára. Az eseményen részt vett Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is.

2019.06.16 18:00

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere részt vett a WestSide TSE 22. évzáró gálaműsorán, ahol oklevelet adott át az egyesület vezetőinek a Porecben megrendezett világbajnokságon elért eredményükért és saját keretéből 200.000 Ft-ot ajánlott fel az egyesület új termének felújítására.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia családi napot és díjátadót tartott az Oladi Művelődési Központban. Az eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor és Molnár Miklós alpolgármesterek, majd kiosztották a Magyar Kézilabda Szövetség érmeit és ajándékait a csapatoknak.

2019.06.16 16:00

Herényi Esszenciák – mikor kitárulnak Herény kapui címmel hirdette immár második alkalommal programját a Herényi Kulturális és Sportegyesület a hétvégén. Koczka Tibor alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője szombaton délelőtt bekukkantott a Józsa család kertészetébe, majd vasárnap részt vett a Karvalics Rózsika és a Herényi Nóta Kör előadásán is.

A Gothard Jenő Általános Iskola tanévzáró ünnepségén vett részt Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

2019.06.14 20:30

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőt mondott és részt vett azon az esti városi közösségi futáson, amelyet a Szombathelyi Futóklub és Szombathely Megyei Jogú Város rendezett a 25. Bloomsday alkalmából.

Koczka Tibpr, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere és Pat Kelly ír nagykövet nyitotta meg a Bernstein Béla Kulturális Központ új kiállítását a Fényíró Műhelyt.

2019.06.14 15:30

A 25. Bloomsday megnyitó ünnepségén köszöntő beszédet mondott Pat Kelly Írország nagykövete és Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, majd közösen pecsételtek a James Joyce szobornál.

2019.06.14 15:00

A 2019. évi 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok megnyitóján Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Befejeződött a SZOVA Nonprofit Zrt. Sárdi-ér úti területének közművesítése. A mintegy 15 hektáros földterületen 10 db alapinfrastruktúrával ellátott telek került kialakításra. Az új iparterület létrejötte révén Szombathely városa újra fogadni tudja a betelepülni szándékozó vállalkozásokat. A helyszíni bejáráson részt vettek Koczka Tibor és Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármesterei és dr. Németh Gábor a SZOVA Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere díjakat adott át a Gothard iskola kiváló tanulóinak jutalmazási ünnepségén. Az intézmény összesen 150 diákja és felkészítő tanáraik kaptak elismerést a tanév végén.

A 2018-2019-es tanévben az országos tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulókat és az őket felkészítő szaktanárokat jutalmazta dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Rettegi Attila az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke a Városháza házasságkötő termében.

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ nyári programjairól tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester, Parais István, az AGORA igazgatója, Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese és Vad-Horváth Zoltán, a Food Truck Show képviselője.

Az idei esztendőben Szombathely lesz a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozat központi helyszíne. A Savaria Múzeumban tartott sajtótájékoztatón ízelítőt adtak helyi sajtó képviselőinek a június 22-én, Szombathelyen zajló programokból. A sajtótájékoztatón köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor, alpolgármester is.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor alpolgármester a Városházán köszöntötte ifj. Veréb Istvánt a romániai Európa-bajnokságon 92 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett birkózót.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőt mondott, majd díjakat adott át a Kanizsai Dorottya Gimnázium által szervezett Művészeti Projektnapon.

2019.06.06 11:00

Wagner András, a rendszerváltás utáni első polgármester sírjánál tartottak megemlékezést, amelyen a város vezetése nevében dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor alpolgármester helyezte el a megemlékezés koszorúját.

A Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programról tartott sajtótájékoztatót a Városházán dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester, és dr. Károlyi Ákos jegyző.

Az Országgyűlés döntése nyomán június 4-e, a trianoni békediktátum napja 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. A Szent István parkban tartott városi ünnepségen Rettegi Attila önkormányzati képviselő az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet, közreműködött a az Ungaresca Táncegyüttes, Szabó Tibor színművész. Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében dr. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármester, a Vas megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Kovács Györgyi a Szombathelyi Járási Hivatal vezetője, helyezett el koszorút a 83-as gyalogezred emlékművénél.

A Nemzeti Összetartozás Napja tiszteletére ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartottak a Herényiek Házában, melyen Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen közreműködtek a Gothard Jenő Általános Iskola diákjai.

2019.06.03 15:00

Városi pedagógusnapi ünnepséget rendeztek a Bartók Teremben, ahol ünnepi beszédet mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, majd kitüntetéseket adott át Koczka Tibor, alpolgármesterrel és Rettegi Attilával, az Oktatási és Szociális Bizottsági elnökével.

Munkaértekezlet keretében köszöntötte Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere a most nyugdíjba vonuló Nagy Évát és a frissen kinevezett új igazgatót dr. Baráthné Molnár Mónikát hétfőn a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Az 54. Savaria Nemzetközi Táncversenyt rendezték meg az Agora MSH-ban. A győzteseknek Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere adta át a díjakat.

A 25 éves Herényi Kulturális és Sportegyesület jubileumi ünnepségén köszöntőt mondott és elismerő oklevelet adott át Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere Szekér Tamás egyesületi elnöknek.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is részt vett a Szombathelyi Weöres Sándor Óvoda nagycsoportosainak búcsúztatóján a színházban.

Ünnepélyes gálaműsorral zárult a VI. Savaria Filmszemle, amelyen köszöntőt mondott és díjakat adott át Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Az Év Fagylaltja verseny zsűrizésében és a díjak kiosztásában közreműködtek Koczka Tibor és Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármesterei is.

Idén Szombathelyen rendezték az Év Fagylaltja versenyt. Egy napra a szombathelyi Fő térre a költöztek Magyarország legjobb fagylaltosai. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és a Savaria Turizmus Kft. által szervezett vetélkedést dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester, Selmeczi László a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ügyvezetője és Mészáros Gábor a Mészáros Cukrászda tulajdonosa nyitotta meg.

A Savaria Szimfonikus Zenekar 2019-2020-as évadjáról tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor, alpolgármester, Kiss Barna, a zenekar igazgatója és Madaras Gergely karnagy.

A 30 éves a Speciális Olimpiai szövetség Győztesek Napja címmel jubileumi eseményt tartott a Fő téren. A jubileumi gálát dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor alpolgármester is.

A 30 éves a Speciális Olimpiai Szövetség jubileumi rendezvény sorozata fotókiállítással kezdődött az Agora Savaria Filmszínházban. A kiállítás a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóinak életét mutatja be. A megnyitón köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor alpolgármester is.

A 100 éves Pedagógus Szakszervezet Vas megyei Szervezete jubileumi műsorán részt vett Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A tanácskozás témája a Szent Márton örökség megőrzésének és megújításának lehetősége Magyarországon és Európában. A rendezvénnyel azt kívánták előmozdítani, hogy a Szent Mártonhoz kapcsolódó szellemi javak Magyarországon és minél több országban kerüljenek fel a nemzeti vagy regionális örökséglistákra, hosszabb távon pedig azt szeretnénk elérni, hogy Szent Márton öröksége legyen az „UNESCO Világörökség” része. A NewPilgrimAge nemzetközi projekt közreműködésével megvalósuló konferenciát megnyitotta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Köszöntőt mondott dr. Nagy Mihály az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Kapcsolatok Főosztály főosztályvezetője. Az eseményen részt vett Koczka Tibor alpolgármester is.

Az ELTE PPK Sporttudományi Intézete szakmai napot tartott - Zöld, víz sport! címmel Szombathelyen. A rendezvényen köszöntőt mondott Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Programok

Zene/Koncert: Platon Karataev Duó - Szerda esti akusztik

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2019 Október 16. (Szerda) 20:00

Ünnepi megemlékezés (Ünnepek, megemlékezések)

Jáki úti temető, Szombathely, Ferenczy István utca 1.
2019 Október 23. (Szerda) 16:00

Még több Ünnepek, megemlékezések ...
ALMA koncert (Zene/Koncert)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2019 Október 20. (Vasárnap) 17:00

Még több Zene/Koncert ...
Kajakozási és kenuzási lehetőség a Csónakázó tavon (Sport)

Csónakázó tó, Szombathely, Kenderesi út
2019 Szeptember 16. (Hétfő) 16:30

Még több Sport ...
FOMO - Megosztod, és uralkodsz-Európai art mozi nap (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Október 13. (Vasárnap) 14:30

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...