Horváth Soma

Szombathelyiek díszítették a Schrammel-gyűjtemény épületének tégláit

A Schrammel-gyűjtemény épületének, a felújítás alatt álló Éva-malom homlokzatának díszítési ünnepségét sajnos az időjárás miatt nem tudtunk az ISEUM előtti téren megtartani, így a Városháza aulájában rendeztük el az asztalokat, ahol az első egy órában Szombathely ismert közéleti szereplői, művészei, sportolói, valamint kulturális és civil egyesületek képviselői munkálhatták meg az 1800 tégla egyikét, melyek kiégetésük után az egykori Éva-malom homlokzati falába lesznek beleépítve, ezzel is emléket állítva az utókornak.

Az ünnepi eseményt dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere nyitotta meg, majd dr. Puskás Tivadar egykori polgármester köszöntötte a résztvevőket, akinek városvezetése alatt sikerült elérni, hogy a Schrammel-gyűjtemény méltó helyére, Szombathelyre kerüljön. Végül a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész, Schrammel Imre mondta el gondolatait.

Az 1800 tégla közül az elsőt maga a művész formázta meg, majd dr. Nemény András és dr. Puskás Tivadar helyezte el aláírását, - az eszközt Veres Gábor szobrászművész készítette az eseményre. Aláírását helyezte el Jordán Tamás, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Wöres Sándor Színház igazgatója, valamint a társulat tagjai közül Bálint Éva, Szabó Tibor és Kelemen Zoltán. Dr. Ipkovich György, Szombathely MJV egykori polgármestere, valamint a városvezetés részéről dr. László Győző és Horváth Soma is megjelölt egy-egy téglát, ahogy Bokányi Adrienn és Szuhai Viktor tanácsnokok is.

Az ünnepi eseményen kézjegyét helyezte el a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Kiss Barna és a zenekar képviselői, Halmosi Péter magyar válogatott labdarúgó, a Haladás egykori csapatkapitánya, Király Ferenc, a Haladás másik legendája, valamint Schimmer Szabolcs a Haladás labdarúgója, Mátyus János vezetőedző, Séllei Árpád ügyvezető és Gráczer György, a FALCO KC ügyvezetője, illetve Pichler Gergely technikai vezető is. A Savaria Múzeum részéről Csapláros Andrea igazgató és Czenki Zsuzsa igazgatóhelyettes, a Berzsenyi Dániel Könyvtár képviseletében dr. Baráthné Molnár Mónika írt alá egy-egy téglát.

A szerda délelőtti ünnepi program végén a sajtó képviselői is kézjegyüket hagyták, majd az érdeklődők írták alá a téglákat.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


Galéria (42 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2020.09.09
Módosítva: 2020.09.11

Ismét összeült a Civil Fórum

Szerdán a városvezetés a városháza nagytermében ült össze a civil szervezetek képviselőivel.

Feltöltve: 2020.09.04
Módosítva: 2020.09.08

Köztisztviselői díjak átadása

Az Év Köztisztviselője, az Év Fiatal Köztisztviselője és az Év Technikai Dolgozója kapott elismerést.

Programok

Mozi: Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák (0)

Helyszín: AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
Időpont: 2020 Szeptember 22. (Kedd) 14:00

Nagypapa hadművelet (12) (mb) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2020 Szeptember 22. (Kedd) 14:30

Még több Mozi ...
Miután összecsaptunk (16) (mb) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2020 Szeptember 22. (Kedd) 15:10

Még több Mozi ...
A művészet templomai: Impresszionista ritkaságok (12) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2020 Szeptember 22. (Kedd) 15:20

Még több Mozi ...
Nincs parancs (12) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2020 Szeptember 22. (Kedd) 15:25

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...