Hírek (2014 – 2019)

Pedagógusnapi elismerések átadása

A városi pedagógusnapi ünnepség résztvevőit köszöntötte Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, ünnepi beszédet mondott dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője. Az ünnepségen a város elismeréseit Koczka Tibor, dr. Hende Csaba és Rettegi Attila, az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke adta át. Az ünnepségen közreműködött a Szombathelyi Benczúr Gyula Utcai Óvoda Katica csoportja és a Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola növendékei.

Fotó: frisss.hu/ Hornyák Emőke

„Szombathely Oktatásügyéért-díj” adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város oktatásügyének fejlődését.

A díjat kapta: Domina János a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma igazgatóhelyettese

Domina János első oklevelét a Nehézipari Műszaki Egyetem Dunaújvárosi főiskolai karán szerezte 1976-ban műszaki tanár szakon. 2001-ben informatika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd 2004-ben közoktatási szakértőként végezve a pedagógus szakvizsgát is megszerezte. Egész pályafutását a folyamatos tanulás, ismeretinek megújítása, fejlesztése jellemezte. Mesterpedagógusként részt vesz a pedagógus minősítési eljárásokban. 1983-ban lett a Latinka Sándor Gépipari Szakközépiskola tanára, ahol középiskolai tanulmányait is végezte. Szinte kezdetektől igazgató helyettesként tevékenykedik az intézményben. Azonban több nemzedék nem csak igazgatóhelyettesként, hanem osztályfőnökként és szaktanárként is emlékezhet rá. Munkáját mindig a lelkiismeretesség, alaposság és magas fokú szakmai igényesség jellemezte. Legfontosabb tevékenységei: tananyagfejlesztés, tananyagbírálat, tantervek kidolgozása, Felkészítés szakmai versenyekre.

A Szombathely Oktatásügyéért díjat kapta:

Vidonyiné Sólymos Rita a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szombathelyi Tagintézménye igazgatója Vidonyiné Sólymos Rita 38 éve kezdte munkáját gyógypedagógusként. A nevelési tanácsadók alapításában 1988-tól vett részt, és azóta ezen a területen dolgozik. 1988-tól hosszú ideig a Körmendi Nevelési Tanácsadó vezetője. Nevéhez fűződik a kistérségi ellátás megszervezése az Őrségben. A nevelési tanácsadás elfogadása érdekében pedagógus műhelyeket alapított, szülőcsoportokat vezetett, gyermek csoportokat tartott munkatársaival együtt. 2006-tól a Vas Megyei Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ igazgatóhelyettese, a pedagógiai szakszolgálat vezetője. 2013-tól a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szombathelyi Tagintézményének igazgatója. Sok fiatal kolléga számára tette vonzóvá a szakszolgálatot. A Vas Megyei Családterápiás Egyesület alapító tagja. Pedagógus továbbképzéseket vezet, főiskolásokat, egyetemistákat oktat.

A Szombathely Oktatásügyéért díjat kapta: Soós Kálmán a Szombathelyi Köznevelés GAMESZ igazgatóhelyettese

Soós Kálmán 1992-ben technika szakos tanári diplomát, 1997-ben szakközgazdász diplomát, 2010-ben mesterfokozatot és okleveles technika tanári diplomát szerzett. Két felsőfokú szakképesítést: munkavédelmi technikusi oklevelet, valamint felsőfokú energetikai képesítést is megszerezte. Tevékenysége mindig sokrétű volt. A műszaki terület irányítása mellett ellátta a tűz- és munkavédelmi, illetve az intézményvezető helyettesi feladatokat is. Jelenleg három csoport közvetlen irányítója. Felügyelete mellett végzik az óvodák karbantartási, hibaelhárítási feladatait, az igény szerinti nyomtatvány, tisztítószer beszerzését, kiszállítását és a város 40 intézményében a tanulók, gyermekek étkeztetésével kapcsolatos adminisztrációs feladatokat. Toleráns, megbízható személyiség, munkáját mindig az embertisztelet, empátia, igényesség, pontosság jellemezte és jellemzi. Példamutató a munkafegyelme és a magatartása. Szívügyének tartja a GAMESZ-hez tartozó intézmények zavartalan működésének biztosítását. Önzetlen munkastílusával nagymértékben hozzájárul a szervezet jó működéséhez.

A Szombathely Oktatásügyéért díjat kapta:

Fodor István a Szombathelyi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója

Fodor István 1987-ben szerzett okleveles faipari mérnök végzettséget a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, ahol 1993-ban faipari mérnök-tanár diplomát kapott, majd a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán informatikai szakmérnökként végzett. 2011-ben szerezte meg a közoktatás-vezetői pedagógus szakvizsgát, majd tankerületi igazgatási szakvizsgát tett. Pedagóguspályáját 1989-ben a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolában kezdte. Faipari szakmai tantárgyakat tanított. Osztályfőnökként és szaktanárként mindig empátiával, emberséggel végezte a rábízott tanulók nevelését, oktatását. Szívügyének tekintette a szakma megszerettetését. Nyolc évig volt az iskola szakmai igazgatóhelyettese. 2008-tól az iskola igazgatója 2011-ig. Ettől az évtől a Szombathelyi Polgármesteri Hivatalban középiskolai és kollégiumi koordinátorként folytatta, ahol a középiskolai intézményhálózattal kapcsolatos döntések előkészítését, a fenntartói feladatok szervezését és koordinálását végezte. 2012-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szombathelyi Tankerülete tankerületi igazgatói feladatait látta el. Tankerületi igazgatóként irányította a szombathelyi és a Szombathelyi Járásban levő állami fenntartású köznevelési intézmények munkáját, 2015. júniusáig Vas megye állami fenntartású szakképző intézményeinek irányításáért is felelt. 2017 januárjától a Szombathelyi Tankerületi Központ főigazgatója.

„Szombathely Oktatásügyének Segítéséért-díj” adományozható annak az oktató-nevelő munkát segítő, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozónak, aki hosszabb időn át hozzájárult a pedagógiai munka eredményességéhez.”

Lingl Andrea, a Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda dajkája

Dömötörné Dávid Krisztina, a Szombathelyi Aréna Óvoda óvodatitkára

Sényi Marianna, a Szombathelyi Margaréta Óvoda dajkája

Biácsy Ferenc, a Szombathelyi Derkovits Gyula Általános iskolatitkárja

Bakóné Bodnár Éva, a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola iskolatitkárja

A „Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj” adományozható annak a pedagógusnak és oktatónak, aki a gyermekek harmonikus személyiség-formálásában több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett.

A „Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj” II. fokozatát kapták:

Takács Andrásné, a Szombathelyi Hétszínvirág Óvoda óvodapedagógusa

Törökné Vörös Judit, a Szombathelyi Mocorgó Óvoda óvodapedagógusa

Nagy Zsoltné, a Szombathelyi Oladi Általános Iskola tanítója, fejlesztő pedagógusa

Lendvai Imréné, a Szombathelyi Váci Mihály Ált. Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára

Gulyásné Németh Eszter, a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola tanára

Sághy László, a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Építő és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakmai tanára

Szalay Károly, a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium szakmai tanára

Péter Valéria, a Szombathelyi Szolgáltatási szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szakoktatója

A „Kiemelkedő pedagógusmunkáért-díj” I. fokozatát kapták:

Andrásiné Szép Marianna, a Szombathelyi Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvoda vezetője

Sebes Emőke, a Szombathelyi Gazdag Erzsi Óvoda óvodapedagógusa

Pajor Andrásné, a Szombathelyi Napsugár Óvoda vezetője

Dobosné Csoknyai Cecília, a Szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola tanára

Németh Gyöngyi, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, az iskola művészeti igazgató-helyettese

Pungorné Lakner Katalin, a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma tanára

Horváth Krisztina Margit, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium igazgatóhelyettese

Dr. Kúti Zsuzsanna Ph.D., a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanára


Galéria (11 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.10.12
Módosítva: 2019.10.12

Japán nap Szombathelyen

A tizenegyedik Japán Napon mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az Agora Művelődési és Sportházban.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

A szavazatszámláló bizottsági tagok póteskütétele

Az október 13-i helyi önkormányzati választás szavazatszámláló bizottsági tagok ünnepélyes póteskütételén vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, ahol köszöntötte a bizottsági tagokat, és kivette az esküt...

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

Halász Bencét és edzőit köszöntötték

Halász Bence a Dobó SE fiatal dobóatlétáját a Dohai világbajnokságon 3. helyezést elért sportolót és edzőiket fogadta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Városházán. Edzőik Németh Zsolt és Németh László.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

Lipárt Gézáné szépkorú köszöntése

Lipárt Gézáné Salamon Máriát köszöntötte 95. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.11

Befejeződtek a Sportliget fejlesztési munkálatai

Uniós támogatással több mint 928 millió forintból újult meg a Sportliget. Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város po...

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.11

Vízgazdálkodási szakemberek ülése Szombathelyen

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere részt vett A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata kihelyezett-kibővített elnökségi ülésén a Tóvendéglőben. Az eseményen részt vett Harangozó Bertalan, k...

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.11

A rovartani kutatások története Magyarországon

Prof. dr. Vig Károly entomológus, főmuzeológus "A rovartani kutatások története Magyarországon" címmel írt könyvet, melyet a Savaria Múzeumban mutattak be. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgá...

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.11

Szombathelyre látogatott az apostoli nuncius

Michael August Blume apostoli nuncius Szombathelyre látogatott, ahol többek között dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is fogadta a Városházán.

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.10

Megkezdődik a Képtár turisztikai célú felújítása

Projektnyitó rendezvénnyel megkezdődött a Képtár turisztikai célú felújítása. Az eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.10

Átadták a Kiskar utcai felújított rendelőket

A megújult Kiskar utcai rendelők átadásán vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly, alpolgármester.

Programok

Előadás/Kiállítás: Egyéni tanácsadás gyógytornász vezetésével!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Február 01. (Hétfő) 16:00

Harmónia bérlet 6. előadása (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Március 05. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Kapaszkodó! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 10. (Szerda) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Jóga kurzus (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Március 10. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
MAGYAR DARTS LIGA (Sport)

Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
2020 Március 10. (Kedd) 18:30

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...