Hírek (2014 – 2019)

A doni áttörés áldozatai előtt tisztelegtek

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-Dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye csütörtökön délelőtt kegyeleti megemlékezést tartott a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél a Doni áttörés 68. évfordulója tiszteletére..

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere emlékbeszédében hangsúlyozta, szomorú napot idézünk fel ma: hatvannyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-én eldördültek az ágyúk, levegőbe emelkedtek a bombázó repülők, taroltak a vörös csillagos tankok. A Don folyónál megindult a szovjet hadsereg offenzívája. Az első napokban a magyar hadsereg a körülményekhez képest keményen védekezett, de a hideg orosz télben, megfelelő felszerelés és fegyverzet nélkül nem volt esélye arra, hogy megállítsa a rohamot. Január 16-án a 2. magyar hadsereg vezetője, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes kiadta a parancsot a visszavonulásra. Ez volt a második világháborúban a magyarok számára a legtöbb áldozattal járó csata. 55 ezer magyar katona vesztette életét, 65 ezren fogságba esettek, megsebesültek. 1943-ban Horthy Miklós kormányzó a Hitlernek írt levelében 126 ezer fős veszteségről számolt be. A Don folyónál harcoló magyar katonák hősök voltak, hiszen esküjükhöz híven, akár életük árán is teljesítették a parancsot.
A polgármester elmondta, tíz éve még száznál is többen voltak az egykor doni harcosok, mára alig harmincan maradtak. Közülük csak néhányan tudtak eljönni az ünnepségre. A történelem szemtanúi ők, akik személyes történeteikkel segíthetik nekünk a múlt megértését.
Az emlékbeszédet követően szentmisét tartottak a doni harcokban részt vett katonákért a Kálvária templomban. A szentmisét dr. Veres András megyéspüspök celebrálta. Köszöntőbeszédet mondott dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke, az emlékbeszédet Papp Ferenc, alezredes a HM Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője mondott.

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.10.12
Módosítva: 2019.10.12

Japán nap Szombathelyen

A tizenegyedik Japán Napon mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az Agora Művelődési és Sportházban.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

A szavazatszámláló bizottsági tagok póteskütétele

Az október 13-i helyi önkormányzati választás szavazatszámláló bizottsági tagok ünnepélyes póteskütételén vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, ahol köszöntötte a bizottsági tagokat, és kivette az esküt...

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

Halász Bencét és edzőit köszöntötték

Halász Bence a Dobó SE fiatal dobóatlétáját a Dohai világbajnokságon 3. helyezést elért sportolót és edzőiket fogadta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Városházán. Edzőik Németh Zsolt és Németh László.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.12

Lipárt Gézáné szépkorú köszöntése

Lipárt Gézáné Salamon Máriát köszöntötte 95. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.11

Befejeződtek a Sportliget fejlesztési munkálatai

Uniós támogatással több mint 928 millió forintból újult meg a Sportliget. Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város po...

Feltöltve: 2019.10.11
Módosítva: 2019.10.11

Vízgazdálkodási szakemberek ülése Szombathelyen

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere részt vett A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata kihelyezett-kibővített elnökségi ülésén a Tóvendéglőben. Az eseményen részt vett Harangozó Bertalan, k...

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.11

A rovartani kutatások története Magyarországon

Prof. dr. Vig Károly entomológus, főmuzeológus "A rovartani kutatások története Magyarországon" címmel írt könyvet, melyet a Savaria Múzeumban mutattak be. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgá...

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.11

Szombathelyre látogatott az apostoli nuncius

Michael August Blume apostoli nuncius Szombathelyre látogatott, ahol többek között dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is fogadta a Városházán.

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.10

Megkezdődik a Képtár turisztikai célú felújítása

Projektnyitó rendezvénnyel megkezdődött a Képtár turisztikai célú felújítása. Az eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Feltöltve: 2019.10.10
Módosítva: 2019.10.10

Átadták a Kiskar utcai felújított rendelőket

A megújult Kiskar utcai rendelők átadásán vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly, alpolgármester.

Programok

Zene/Koncert: Szimfónia-Ősz Bérlet 5. előadás - Respighi, Mozart, Muszorgszkij-Ravel

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2022 Január 21. (Péntek) 19:00

#roziutazik – TÉRIDŐ UGRÁSOK AZ AZORI-SZIGETEKTŐL ODESSZÁIG (Előadás/Kiállítás)

AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
2022 Január 17. (Hétfő) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Családi testcsere (16) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 17. (Hétfő) 13:00

Még több Mozi ...
Énekelj! 2 2D (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 17. (Hétfő) 13:15

Még több Mozi ...
Sikoly 2D (mb) (18) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 17. (Hétfő) 14:00

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...