Dr. Nemény András

Újra összeült a védekezést segítő tanács

Rendszeresen ülésezik a tavaszi veszélyhelyzet alatt létrejött, szakemberekből álló tanács.

2021-ben is rendszeresen ül össze a tavaszi veszélyhelyzet alatt létrejött védekezést segítő tanács, teljes nevén Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Koronavírus Elleni Szombathelyi Védekezést Segítő Konzultatív Tanácsadó Testület (röviden: Szombathelyi Védekezést Segítő Tanácsadó Testület), melyet kedd délutánra hívott össze dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere.

Az újév első ülésén a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkat tekintették át a tanács tagjai. Továbbá szóba kerültek a védőoltással kapcsolatos felmerülő feladatok is.

A megbeszélésen részt vett dr. Nemény András polgármester, valamint dr. László Győző egészségügyért is felelős alpolgármester, dr. Kecskés László, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke, dr. Káldy Zoltán, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója, Vigné Horváth Ilona, a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének igazgatója, dr. Haklits Györgyi háziorvos, dr. Stánitz Éva ny. megyei tiszti főorvos és dr. Károlyi Ákos jegyző.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


Galéria (19 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.01.20
Módosítva: 2021.01.20

Megkezdődött Szombathely és Söpte közti területátadás első üteme

Megnyílt az út az ipari területek fejlesztése felé, ami újabb munkahelyeket és iparűzési adót jelent majd mindkét településnek.

Feltöltve: 2020.12.16
Módosítva: 2020.12.16

Elkészült a felújított Vadász utca

A déli városrészen három utca újult meg teljesen közel 300 millió forint költségvetési forrásból.

Feltöltve: 2020.12.14
Módosítva: 2020.12.14

Szombathelyiek téglái díszítik a Schrammel-gyűjtemény épületének homlokzatát

Felkerültek dr. Puskás Tivadar és a dr. Nemény András aláírásaival ellátott téglák is.

Programok

Előadás/Kiállítás: Térítésmentes Anya torna kurzus!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Január 25. (Hétfő) 14:30

Térítésmentes Kismama torna kurzus! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Január 27. (Szerda) 10:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Beszélgessünk! Mondd el, mi van Veled … (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Január 27. (Szerda) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Herényi Heti Piac - a tizenkilencedik piaci nap! (Egyebek)

Gyöngyöshermán-Szentkirály Sportcentrum, Szombathely, Bogáti utca 74.
2021 Január 22. (Péntek) 13:00

Még több Egyebek ...
Szombathelyi Egyetem - CVSE Vulkánfürdő (Sport)

Egyetemi Sportcsarnok, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
2021 Január 22. (Péntek) 18:30

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...