Dr. Nemény András

Szépkorúakat köszöntött a polgármester

Jenei Lászlót 90., Gaál Jenőt 95. születésnapja alkalmából látogatta meg dr. Nemény András polgármester.

Július 26-án két szépkorút is felköszöntött születésnapjuk alkalmából otthonukban dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere.

Jenei László hetedik gyerekként született, hét testvére közül már sajnos egyikük sem él. Szülei gazdálkodtak, Szajolban járt elemi iskolába, majd Szarvason végzett 17 évesen cukrászként. 1951-ben Szombathelyre került katonának. Leszerelése után a helyi cukrászüzemben helyezkedett el, ahol hamarosan a fagylaltüzem vezetője lett. 1954. 08. 01-én kötöttek házasságot feleségével. A rendszerváltás előtti években Bükön egy szállodában volt főcukrász, onnan ment nyugdíjba 1991-ben. Számos megyei és országos cukrászversenyt nyert. Nemzetközi megmérettetésen első helyezést is elért. Nyugdíjazása után Szabó Károly Ausztriában élő cukrászmester felkérésére kezdett makettezéssel foglalkozni, cukorból. Számos magyarországi épületet megörökített, amiről ma bekeretezett fotók tanúskodnak. Az általa készített cukorcsodák a fent említett mester haláláig Budapesten rendszeresen ki voltak állítva. Kb. 60 féle makettet készített el, közel 20 éven át. Egy gyermeke, két unokája, valamint öt dédunokája van.

Gaál Jenő bácsi Gersén született, édesapját nem ismerte, édesanyja 4 féltestvérével nevelte, aki háztartásbeliként dolgozott. Gyermekkorában Nagymákfán éltek, 6 elemi iskolát végzett. Kezdetben a helyi TSZ-ben dolgozott, 1975-ben költöztek Szombathelyre. Itt a Vasépnél segédmunkás volt, kőművesek mellett dolgozott. Munkahelyein megbecsülték, kiváló dolgozó kitüntetést is kapott.1986-ban ment nyugdíjba. Nagymákfán 30 évig önkéntes tűzoltóként tevékenykedett. Jenő bácsinak egy gyermeke és két unokája született.


Galéria (22 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.09.15
Módosítva: 2021.09.15

Szépkorú szombathelyit köszöntött fel a polgármester

Dr. Nemény András polgármester 90. születésnapja alkalmából látogatta meg a Zanaton élő Szerdahelyi Ferencet.

Feltöltve: 2021.09.14
Módosítva: 2021.09.14

Ülést tartott az Idősügyi Tanács

A pandémiás időszak miatt hosszú idő után ült össze a fórum.

Feltöltve: 2021.09.14
Módosítva: 2021.09.14

Állampolgársági esküt tettek Szombathelyen

A hét legfrissebb magyar állampolgár a polgármester előtt tette le esküjét.

Feltöltve: 2021.09.06
Módosítva: 2021.09.07

Tanévnyitó a PTE Egészségtudományi Karának Szombathelyi Képzési Központjában

A szombathelyi ünnepségen a polgármester köszöntötte a város nevében a diákokat.

Feltöltve: 2021.09.01
Módosítva: 2021.09.01

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ ünnepélyes tanévnyitója Szombathelyen

A város polgáraivá fogadta dr. Nemény András polgármester az egyetem elsőéves hallgatóit.

Feltöltve: 2021.08.31
Módosítva: 2021.09.01

Városi tanévnyitó

A 2021/22-es városi tanévnyitó ünnepséget a Művészeti Szakgimnáziumban tartották.

Programok

Zene/Koncert: ÜNNEPEK bérlet

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Szimfónia - TAVASZ bérlet (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Még több Zene/Koncert ...
Szimfónia - ŐSZ bérlet (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Még több Zene/Koncert ...
III-IV., V-VI. KCS-OS ÜGYESSÉGI CSB (Sport)

Sugár úti Sportcentrum Atlétikai Centrum, Szombathely, Sugár út 18.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 10:00

Még több Sport ...
Bébi úr: Családi ügy (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 15:15

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...