Dr. Nemény András

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából koszorút helyezett el a Március 15-e téren lévő hősi emlékműnél dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek, valamint Bokányi Adrienn, Németh Ákos és Szuhai Viktor tanácsnokok. Idén a veszélyhelyzet és a rende...

A városháza nagytermében tartott sajtótájékoztatót a több éve húzódó zanati bicikliút megépítésével kapcsolatban dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és Putz Attila, a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselője. Elhangzott: egy 2018-as közgyűlési határozat értelmében 2020. januá...

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet első heteiben az önkormányzat felhívást tett közzé, amelyben önkénteseket toborozott különböző feladatokra. Szerencsére rengetegen jelentkeztek, ami értelemszerűen jelentős adminisztrációs feladatot is jelentett a hivatali kollégáknak. Ezzel egyidőben a szomba...

Sajtótájékoztatót tartott a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház támogatási szerződésével kapcsolatban dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és Horváth Soma, kukltúráért is felelős alpolgármester. Elhangzott: a Weöres Sándor Színház 302 millió forint támogatást kap a...

Kedd délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be a városháza nagytermében, hogy Perl Zoltán szerződését meghosszabbították a Falco KC-nál. Az eseményen részt vett dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. Horváth Attila, Szombathely MJV sportért is felelős alpolgármestere, Tóth Kálmán...

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere a szombathelyi kijárási korlátozással kapcsolatban a korábban hozott rendeletek módosításáról, illetve visszavonásáról döntött: igényfelmérés került elindításra a bölcsődékben és az óvodákban arra vonatkozóan, hogy 2020. május 13-tól, ügyeleti rendsze...

A szokásos módon hétfőn tartott egyeztetést a városháza polgármesteri irodájában a Védekezést Segítő Tanácsadó Testület dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármesterének vezetésével. Szó esett a Vas megyében számon tartott új típusú koronavírus-fertőzöttekről, mely május 4-én a legalacsonyabb az o...

A kormány döntése alapján az önkormányzatok e hét szombatjára és vasárnapjára is megkapták azt a jogi lehetőséget, amivel az országosnál is szigorúbb intézkedéseket vezethetnek be. Ennek értelmében dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere az alábbiakat rendelte el: A Csónakázótavat körbevevő...

Az AGORA #kulturfutar csapata csütörtökön a TDK Hungary Components Kft. gyártó- és fejlesztőbázisára látogatott el, hogy ebben a nehéz helyzetben a maguk eszközeivel köszönjék meg a TDK minden munkatársának, hogy a vállalat az előző években aktív részt vállalt Szombathely kulturális és közösségi éle...

A kormány döntése alapján az önkormányzatok e hét szombatjára és vasárnapjára is megkapták azt a jogi lehetőséget, amivel az országosnál is szigorúbb intézkedéseket vezethetnek be. Ennek értelmében dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere az alábbiakat rendelte el: A Csónakázótavat körbevevő...

1992 óta április 24-én, Szent György napján ünnepelik a rendőrség napját. Ez alkalomból a megyeszékhely közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere „Szombathely Közrendjéért-díj” elismerésben részesítette Ágoston Sándor r. ...

A kormány döntése alapján az önkormányzatok e hét szombatjára és vasárnapjára is megkapják azt a jogi lehetőséget, hogy saját maguk szabályozzák a közterület-használat rendjét. Ennek értelmében dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere az alábbiakat rendelte el: A Csónakázótavat körbevevő sét...

A koronavírus-járvány következtében nehéz helyzetbe került vállalkozások és a várható gazdasági válság miatt a szombathelyi városvezetés már a jövőre és a város gazdasági életének újraindítására is fókuszál, ezért újabb megbeszélést tartott dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere a szombath...

Dr. Huszár Lilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségének igazgatója, Pados Zsolt, a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatójával, valamint Farkas Viktória gyermekvédelmi referenssel látogatást tettek dr. N...

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere kedden látogatást tett a Vasivíz Zrt-nél, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál, valamint a SZOVA Zrt. Jászai Mari utcai telephelyén. Utóbbi két helyszínen közvetlenül a dolgozóknak mondott köszönetet a polgármester...

Megérkezett 500 darab, a Covid-19 kimutatására szolgáló gyorsteszt, amit az önkormányzat rendelt. A Védekezést Segítő Tanács megbeszélésén ezekből már hétfőn kaptak a szombathelyi egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok, valamint a szociális ellátásban dolgozók....

Az AGORA munkatársai a veszélyhelyzetben sem adták fel küldetésüket, hogy kultúrát közvetítsenek. Online felületeiken már hetek óta osztanak meg izgalmas tartalmakat az igényes kulturális élmények kedvelőinek. A közösségi élmény azonban pótolhatatlan és hiányzik, ezért indítják útjára a #kulturfutar...

A munkájukat elvesztőket segítő csomagot jelentett be dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere a város hivatalos Facebook-oldalán. Az elmúlt három hétben rengeteg megkeresést kapott az önkormányzat, sokaknak a létbiztonsága került veszélybe. "Sokan veszítették el a munkájukat, sokan kerültek olyan ...

Hétfő reggel 9 órától a szokásos városvezetői tanácskozáson vett részt dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. László Győző, dr. Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek, dr. Károlyi Ákos jegyző, Bokányi Adrienn, Németh Ákos és Szuhay Viktor tanácsnokok, Tóth Kálmán, az Éljen Sz...

A szombathelyi Vásárcsarnok igazgatónője, Polákovics Marietta és Szombathely MJV Önkormányzata részéről Pavelkovits Petra programszervező elindította a "Ne cipekedj, Nagyi!" mozgalmat. A kezdeményezés célja, hogy önkéntesek segítségével, házhoz szállítással támogassák azokat a szombathelyi időseket és...

Péntek délelőtt megérkezett Szombathelyre az a 4000 darabos FFP2-es maszkszállítmány, amit az önkormányzat vásárolt a szombathelyi háziorvosoknak és a Markusovszky kórháznak. Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és dr. László Győző, Szombathely MJV egészségügyért is felelős alpolgármestere...

2020. március 27-től a veszélyhelyzet fennálltáig kizárólag polgármesteri engedéllyel lehet csak végezni olyan munkálatokat, melyek következtében 1 óránál tovább tart a vízkorlátotás Szombathelyen. Erről dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere tájékoztatta a Vasivíz Zrt. vezérigazgatóját. "Fi...

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és Németh Ákos tanácsnok péntek reggel kezdte az ingyenes textil szájmaszkok osztását a KISZ-lakótelep tízemeletes házaiban. Szerda reggeltől folyamatosan kézbesíti az önkormányzat önkéntesek segítségével a szombathelyiek számára az összesen 66 ezer szájm...

Miután péntek délelőtt megérekezett Szombathelyre a 4000 db FFP2-es speciális védőmaszk, dr. Nemény András, Szomathely MJV polgármestere és dr. László Győző egészségügyért is felelős alpolgármester 2000 db-ot átadott a Markusovszky kórháznak. Délután a szombathelyi egészségügyi alapellátásban d...

Kedd déltől a Polgármesteri Hivatal munkatársai, köztük dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. László Győző, dr. Horváth Attila, Horváth Soma alpolgármesterek, dr. Károlyi Ákos jegyző és dr. Kovács Előd kabinetfőnök is folyamatosan borítékolta azt a 66 ezer maszkot, melyet szerdától juttat e...

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere Facebook-videóban jelentette be, hogy a koronavírussal szembeni küzdelem további intézkedéseket követelt Szombathelyen. Elrendelte, hogy a piacon csökkentsük az egyidejűleg egy légtérben lévő emberek létszámát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 100 f...

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere újabb döntéseket hozott és javaslatokat tett március 16-án a koronavírus-járvány megelőzése érdekében. Bölcsődék, óvodák: 2020. március 17. napján Szombathely Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő valamennyi bölcsődében és óvodában ügyeleti...

A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a szombathelyi március 15-i városi ünnepségek. Az 1848-as hősöknek fejet hajtva a városvezetés zártkörűen koszorúzta meg Petőfi Sándor szobrát, majd a Savaria Múzeum előtti Horváth Boldizsár-szobrot. Fotó: Bonyhádi Zoltán

Március 4-én tartott választást a Szombathely MJV Diákönkormányzata. A városi diákság újraválasztotta Sziber Máté diákpolgármestert, a leköszönő Németh Csenge Borbála helyére pedig Mester Krisztinát választották meg diák-alpolgármesternek. Hagyományosan a március 15-i városi ünnepségen iktatják be a...

A városvezetői egyeztetés után sajtótájékoztatót hívott össze szombat délután dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, aki a koronavírussal, annak megelőzésével kapcsolatban hozott intézkedéseiről számolt be. 2020. március 13-án az alábbi döntések születtek: - Azon 65 év feletti szombathelyiek...

Hétvégén is folyik a munka, ülésezik a városvezetés. "Sok döntést kell meghoznunk a veszélyhelyzet és a tegnapi miniszterelnöki bejelentés kapcsán, melyről a lakosságot folyamatosan tájékoztatni fogjuk" - reagált dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, aki március 14-én, szombaton délután 15 ór...

76 éves korában elhunyt Horváth György, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának egykori képviselője (1998–2010.), a Kulturális Bizottság korábbi elnöke, közművelődési szakember, az MMIK volt igazgatója. Március 13-án kísérték utolsó útjára a Jáki úti temetőben, a szertartáson búcsúbeszédet mo...

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve koszorúzták meg az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos szobrát március 13-án. Az eseményen részt vett dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere és a Vas Megyei Önkormányzat képviselői. Fotó: Bonyhádi Zoltán

Rendkívüli egyeztetésre hívta össze a városvezetés a szombathelyi gyermek- és felnőtt háziorvosokat, fogorvosokat. A találkozón az orvosok tájékoztatást adtak arról, milyen felkészítést kaptak a megelőzési időszak alatt, továbbá azt, hogy milyen állapotok vannak most a rendelőkben, mire van, illetve lehet s...

A koronavírus-fertőzés megelőzése innovatív megoldásokat is megkíván a városvezetés részéről, hiszen Szombathely lakóinak maximális biztonsága a legfontosabb, ám közben a munka sem állhat meg. Ezért ma délelőtt dr. Nemény András polgármester és Bokányi Adrienn tanácsnok, valamint dr. Barta Balázs, a...

Magyarország Kormánya a mai napon veszélyhelyzetet rendelt el. Erre tekintettel megalakult Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Koronavírus Elleni Szombathelyi Védekezést Segítő Konzultatív Tanácsadó Testülete (rövid nevén: Szombathelyi Védekezést Segítő Tanácsadó Testület),(elnöke: dr. Nemén...

Vitéz Both Béla nyugalmazott dandártábornokra emlékeztek március 10-én Szombathelyen, a Jáki úti temetőben, ahol tizenkilenc éve helyezték őt örök nyugalomra. Azóta minden évben megemlékeznek az egykori katonatisztről, illetve megkoszorúzzák a sírját. A megemlékezésen részt vett dr. Nemény András, S...

Szombathely MJV Polgármesteri Hivatala és Önkormányzata nevében dr. Nemény András polgármester, dr. Horváth Attila alpolgármester és dr. Károlyi Ákos jegyző tájékoztatta az önkormányzati fenntartású intézmények és cégek vezetőit a koronavírus megelőzésével kapcsolatos intézkedésekről. Fotó: Bonyhádi...

A közelgő nőnap alkalmából március 6-án, pénteken felköszöntötték a polgármesteri hivatal női dolgozóit. Méltató szavakat mondott dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, valamint dr. Károlyi Ákos jegyző. Ezt követően a férfi kollégák virággal kedveskedtek az ünnepelteknek. Fotó: Bonyhádi Zoltán

Ma rendezik Szombathelyen a IX. Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyt. Az ünnepélyes megnyitót megelőzően az egykori súlyemelő lakóháza előtt, a róla elnevezett Tóth Géza téren emlékeztek meg tisztelői. A sztélé előtt méltató szavakat mondott a versenyt szervező Pannonsport Kft. ügyvezető...

Március 6-án tartották Szombathelyen a Vasi Jogászegylet szervezésében a Vasi Jogásznapot. Az ünnepi program keretében megkoszorúzták a város szülötte, Horváth Boldizsár, Szombathely egykori főjegyzője, a kiegyezéskori Andrássy-kormány igazságügy-miniszterének szobrát, tisztelegve emléke és munkássá...

Idén 3 napos rendezvénysorozattal emlékezett a város Szombathely 75 évvel ezelőtti bombázására. Újra megismételték a Föld forgását demonstráló Foucault-féle ingakísérletet, az első szombathelyi bemutató 140. évfordulóján, majd II. világháborús kiállítás nyílt a városháza aulájában hétfőn. Kedden eml...

Szombathely Megyei Jogú Város hagyományosan minden évben diákpolgármestert és diák-alpolgármestert választ, melyre idén is a városháza nagytermében került sor. A regisztráció, a választás felvezetése és a jelenlévők bemutatása után dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere köszöntötte a részt...

90. születésnapja alkalmából látogatott el Varga Ferencnéhez dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. Ilona néni Szombathelyen született 1930. 03. 02-án. Édesapja 1945 előtt az Uray Nándor Vaskereskedésben dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. 4 gyermekük született. Ilona néni gyermekkorában ...

2020.02.27 12:20

Február 27-án tartja Szombathely MJV februári közgyűlését. A napirendi pontok az alábbi linkre kattintva érhetőek el. Fotó: Bonyhádi Zoltán

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere a február 27-i közgyűlés elején bejelentette, hogy a költségvetésben 50 millió forintot különít el a koronavírus megelőzésével kapcsolatos esetleges kiadásokra. "Ha bármilyen szükséges intézkedésnek helyt kell adni, akkor mi ennek helyt tudjunk adni" - ha...

Kellemes kötelezettségnek tett ma eleget dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, valamint Viszlayné Pavelkovits Petra programszervező, amikor a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház gyermekosztályára látogattak. A városháza aulájában február elején rendezett jótékonysági sütivásár b...

Kedden délelőtt a városháza házasságkötő termében hét személy tett ünnepélyes keretek között állampolgársági esküt. Az eskü szövegét, dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere olvasta fel, majd az aláírást követően ő adta át az állampolgárságról szóló okiratot. Fotó: Bonyhádi Zoltán

Rendkívüli egyeztetést tartott a városvezetés a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A megbeszélésen dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. László Győző alpolgármester, Kelemen Krisztián, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke, valamint dr. Kovács Györgyi, a...

Születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában a 100 éves Bodó Károlynét dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. Amálka néni földműves családban nőtt fel, édesanyja háztartásbeli volt. Kilencen voltak testvérek, ő az ötödik szülött volt. Testvérei már nem élnek. Az elemi iskolát Karakón...

Programok

Zene/Koncert: Ír folk-rock a Végállomásban!

Helyszín: Végállomás Club, Szombathely, Körmendi út 92.
Időpont: 2021 November 27. (Szombat) 20:00

Térítésmentes Kismama torna kurzus (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 December 02. (Csütörtök) 10:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
VÁROSI TEKEBAJNOKSÁG SORSOLÁSA 2021-2022. (Sport)

VAOSZ tekepálya, Szombathely, Fő tér 14/B.
2021 November 01. (Hétfő) 17:00

Még több Sport ...
Richard Király (12) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2021 November 27. (Szombat) 19:30

Még több Mozi ...
Örökkévalók (12) 2D (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 November 27. (Szombat) 19:45

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...