Dr. Nemény András

A 90 éves Feri bácsit köszöntötte Nemény András

90. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában Baranyai Ferencet dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. A kötetlen beszélgetés során Feri bácsi elmesélte, hogy Fejér megyében Baracs községben született. Mezőfalván tanult, ahol öt elemit végzett, majd három évet tanult még Szombathelyen. Édesapja állami gazdaságban dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. Hárman voltak testvérek, egy húga van, aki 88 éves, Mezőfalván él. Fiatal korában Mezőfalván állami gazdaságba kezdett el dolgozni. Kiskunmajsára sorozták be katonának, ahol egy évet töltött, majd Szentendrére Tiszti iskolába került. Itt 1952- ben végzett, majd Zalaegerszegre költözött. 1953 –ban megnősült, házasságából két gyereke született Ferenc fia és Ilona lánya. Ezekben az években a BM szolgálatában dolgozott, Zalaegerszegről Szombathelyre költöztek, ahol a Belügyminisztérium belső karhatalmi zászlóaljánál dolgozott. 1988-tól a Cipőgyárban vállalt munkát, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Feleségével sok nehézségen ment át, nagy szeretetben együtt töltöttek immár 66 évet. Gyermekeik az unoka és a dédunoka is rendszeresen látogatják, segítik. Jelenlegi otthonukban 50 éve élnek, a szomszédokkal is nagyon jó kapcsolatban vannak. Isten éltesse, Feri bácsi!

Fotó: Bonyhádi Zoltán

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2022.01.12
Módosítva: 2022.01.12

Megemlékezés a doni áttörés 79. évfordulóján

Koszorúzás a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél.

Feltöltve: 2022.01.12
Módosítva: 2022.01.12

Évindító sajtótájékoztatót tartott Szombathely városvezetése

Bejelentették: aláírásgyűjtést indítanak, hogy Szombathely is kapjon kormányzati kompenzációt.

Feltöltve: 2021.12.21
Módosítva: 2021.12.21

Közmeghallgatást tartottak a polgármesteri hivatalban

Közmeghallgatást tartott december 21-én Szombathely MJV Önkormányzata a városháza nagytermében.

Feltöltve: 2021.12.20
Módosítva: 2021.12.20

A sportolókat díjazták a városházán

A 2021-es sportkarácsony szűk körben zajlott a járványhelyzet miatt.

Feltöltve: 2021.12.16
Módosítva: 2021.12.16

A 2021-es év utolsó közgyűlése

Decemberben ült össze utoljára az évben Szombathely képviselő-testülete.

Feltöltve: 2021.12.03
Módosítva: 2021.12.07

Újra kinyitott a Gyermekek Háza

CLLD-program keretein belül 15 millió forintot nyert a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat.

Feltöltve: 2021.12.03
Módosítva: 2021.12.03

Elismerték a hajlélktalanellátásban dolgozók munkáját

A város a nehéz gazdasági helyzet ellenére is fontosnak tartja, hogy az olyan nehéz, de kiemelten fontos területen dolgozók munkáját is elismerje, akik a nehéz sorsú embertársainkon segítenek nap mint nap.

Programok

Zene/Koncert: Szimfónia-Ősz Bérlet 5. előadás - Respighi, Mozart, Muszorgszkij-Ravel

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2022 Január 21. (Péntek) 19:00

#roziutazik – TÉRIDŐ UGRÁSOK AZ AZORI-SZIGETEKTŐL ODESSZÁIG (Előadás/Kiállítás)

AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
2022 Január 20. (Csütörtök) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Torjay Valter festőművész Téli képek és még néhány apróság című kiállítása (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2022 Január 20. (Csütörtök) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Énekelj! 2 2D (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 20. (Csütörtök) 13:15

Még több Mozi ...
Pókember: Nincs haza út 3D (mb) (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2022 Január 20. (Csütörtök) 13:30

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...