Dr. László Győző

VI. Vas Megyei Tűzoltótalálkozó Szombathelyen

Számos programmal készültek a hivatásos és önkéntes tűzoltók is.

Október 9-én tartották Szombathelyen a VI. Vas Megyei Tűzoltótalálkozót, melynek megnyitójára 10.00 órakor került sor a Fő téren. A Himnuszt és a nyitóbeszédeket követően az összetartozás jelképeként a hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók B-C áttétkapcsokat csatoltak össze. A „150 éves a magyar tűzoltóság” című vándorkiállítás megnyitójára a Városháza aulájában került sor, melyen köszöntőbeszédet mondott Szombathely MJV képviseletében dr. László Győző alpolgármester. A tárlat megtekintésére az érdeklődőknek október 15-ig lesz lehetősége.

A gyakorlati bemutatók, kísérőprogramok keretében a kilátogatók olajtűz oltási- és műszaki mentési bemutatót tekinthettek meg, valamint kipróbálhatták a füstsátrat és az ország legerősebb tűzoltója verseny, a TFA-FCC feladatait. A gyermekek kistűzoltó próbatételen vehettek részt, majd azt követően esküt is tehettek.

A 6. alkalommal megtartott rendezvény rávilágít arra a tényre, hogy mekkora szükség van az önkéntesek munkájára, illetve az önkéntesek és hivatásosok együttműködésére, annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban érkezzen meg a segítség oda, ahol szükség van rá.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


Galéria (39 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.10.23
Módosítva: 2021.10.24

Október 23-i ünnepi közgyűlés

A városházán zárult az október 23-i megemlékezés.

Feltöltve: 2021.10.23
Módosítva: 2021.10.24

Október 23-i városi megemlékezések

A szombathelyi megemlékezésen Mécs Imre mondott beszédet.

Feltöltve: 2021.10.22
Módosítva: 2021.10.22

Megemlékezés és ünnepi közgyűlés a Megyeházán

Átadásra kerültek a megyei közgyűlés által alapított díjak és elismerések is.

Feltöltve: 2021.10.22
Módosítva: 2021.10.22

Emléklapot adományozott a város Homovics Boglárkának

Címmérkőzést nyert küzdősportban a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány harcosa.

Feltöltve: 2021.10.20
Módosítva: 2021.10.20

Miniszteri kitüntetésben részesült a Játéksziget Óvoda vezetője

Fodor Imrénét dr. László Győző alpolgármester terjesztette fel a kitüntetésre.

Feltöltve: 2021.10.19
Módosítva: 2021.10.20

45. alkalommal rendezték meg a Csató Béla Emlékversenyt

A neves röplabdatornán megyénk középiskoláinak csapatai mérték össze tudásukat a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium tornacsarnokaiban.

Feltöltve: 2021.10.19
Módosítva: 2021.10.19

Új játékost igazolt a szombathelyi kézilabaklub

Sajtótájékoztatón mutatták be az SZKKA új orosz játékosát, Ekaterina Lubianaiát.

Programok

Előadás/Kiállítás: Éger Csaba pszichológus „Veszteségből születő élet” című előadássorozata

Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia, Szombathely, Karmelita u. 1.
Időpont: 2021 Október 29. (Péntek) 17:30

József, az igaz ember (Egyházi, vallási)

Martineum Felnőttképző Akadémia, Szombathely, Karmelita u. 1.
2021 Október 30. (Szombat) 09:00

Még több Egyházi, vallási ...
Vendégbabák - Horváth Réka perinatális szaktanácsadó előadása (Előadás/Kiállítás)

Martineum Felnőttképző Akadémia, Szombathely, Karmelita u. 1.
2021 November 15. (Hétfő) 17:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Dűne (16) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2021 Október 26. (Kedd) 20:10

Még több Mozi ...
Tripla Halloween a Végállomásban! (Zene/Koncert)

Végállomás Club, Szombathely, Körmendi út 92.
2021 Október 29. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...