Dr. László Győző

Sajtótájékoztató a XI. Tóth Géza Súlyemelő Versenyről

84 nevezés érkezett a versenyre.

Március 12-én rendezik Szombathelyen az olimpiai ezüstérmes Tóth Gézáról elnevezett súlyemelő emlékversenyt, immáron IX. alkalommal. Az erről szóló sajtótájékoztatón a város képviseletében részt vett dr. László Győző alpolgármester, Márkus Erzsébet olimpiai ezüstérmes sportoló, a Haladás VSE Súlyemelő szakosztályának vezetője, Hencz Kornél, a Vas Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke és Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója. Elhangzott:  az indulók, akik idén 84-en neveztek, női és férfi kategóriában, és négy korcsoportban (serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt) versenyeznek majd. Az abszolút legeredményesebb versenyző elnyeri majd a Tóth Géza-díjat, amit az egykori súlyemelő lányai ajánlottak fel.

Fotó: Nagy Jácint/Savaria Fórum


Galéria (14 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2022.06.29
Módosítva: 2022.06.29

Semmelweis-napi díjátadó

A magyar egészségügy napja alkalmából kitüntetéseket adott át Szombathely MJV Önkormányzata.

Feltöltve: 2022.06.27
Módosítva: 2022.06.27

Júniusi közgyűlés

A képviselő-testület 16 napirendi pontot tárgyalt, ebből kettőt zárt ülésen.

Feltöltve: 2022.06.03
Módosítva: 2022.06.03

Második alkalommal szervezett Szombathely városi nagytakarítást

Az önkormányzati cégek, intézmények, civil szervezetek és képviselők is csatlakoztak az akcióhoz.

Programok

Mozi: CSILLAG SZÜLETIK

Helyszín: Emlékmű , Szombathely, Emlékmű út 1.
Időpont: 2022 Július 22. (Péntek) 21:00

Viktória FC nyári labdarúgó tábora (Gyerekeknek)

Illés Sportakadémia, Szombathely, Szarka Zoltán utca 3.
2022 Július 04. (Hétfő) 09:00

Még több Gyerekeknek ...
Zanox – Kockázatok és mellékhatások (16) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2022 Július 06. (Szerda) 14:00

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...