Dr. Horváth Attila

Szombaton rendezik a XXXVI. Vasi Vasembert

Az eseményt a koronavírus-járvány miatt halasztották a szervezők július közepéről szeptember közepére.

A XXXVI. Vasi Vasember triatlonversennyel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők városházán, az eseményt dr. Horváth Attila, Szombathely MJV sportért is felelős alpolgármestere és mint a sportverseny egyik önkéntes szervezője nyitotta meg. Elhangzott: csaknem négyszázan állnak majd rajthoz szombaton Szombathelyen a versenyen, amelyet a koronavírus-járvány miatt halasztottak július közepéről szeptember közepére. A Csónakázótóban 1500 méter úszás, hét, Szombathelyhez közeli településen keresztül 40 kilométernyi kerékpározás, valamint a Múzeumfalu körül 10 kilométer futás vár az indulókra. A sajtótájékoztatón beszámolt élményeiről Kapolcsi Imre, aki 1984 óta - szintén szombathelyi versenyzőtársával, Garami Árpáddal együtt - valamennyi Vasi Vasember versenyen elindult és teljesítette a távot. (A verseny miatt forgalomkorlátozások lesznek Szombathelyen és környékén.)

Fotó: Bonyhádi Zoltán


Galéria (7 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2020.12.19
Módosítva: 2020.12.19

Fellobbant a negyedik gyertya lángja a 2020-as adventi koszorún

Dr. Horváth Attila alpolgármester szűk körben gyújtotta meg a gyertyát.

Feltöltve: 2020.11.04
Módosítva: 2020.11.05

Sajtótájékoztató az Asztalitenisz Csarnokban

Dr. Horváth Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

Feltöltve: 2020.10.30
Módosítva: 2020.10.30

Halottak napi koszorúzások és megemlékezések

Három helyszínen tartottak megemlékezést az önkormányzat tisztségviselői.

Feltöltve: 2020.10.30
Módosítva: 2020.10.30

Közgyűlés utáni sajtótájékoztatók

Az októberi közgyűlés döntéseit értékelték a képviselők.

Feltöltve: 2020.10.29
Módosítva: 2020.10.29

Októberi közgyűlés

A járványügyi szabályokat betartva ülésezik Szombathely képviselő-testülete.

Feltöltve: 2020.10.23
Módosítva: 2020.10.28

Megemlékezések október 23-a alkalmából

A járványhelyzet miatt szűk körben, de megemlékezett október 23-a hőseiről és ünnepi közgyűlést is tartott a képviselőtestület.

Feltöltve: 2020.10.22
Módosítva: 2020.10.26

30 év, 30 kép címmel nyílt kiállítás a Városháza előtti téren

A szombathelyi önkormányzatiság elmúlt 3 évtizedét bemutató tárlat egy hónapig látható a téren.

Programok

Előadás/Kiállítás: Térítésmentes Kismama torna kurzus!

Helyszín: Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
Időpont: 2021 Január 27. (Szerda) 10:30

Beszélgessünk! Mondd el, mi van Veled … (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Január 27. (Szerda) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Térítésmentes Anya torna kurzus! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Január 27. (Szerda) 14:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Gyöngyszemek a skandináv zenében (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Február 05. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Szombathelyi KKA - Váci NKSE (Sport)

Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
2021 Január 27. (Szerda) 16:00

Még több Sport ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...