Dr. Horváth Attila

Befejeződött a szombathelyi piac felújítása

Az EU-s támogatáson túl több mint félmilliárd forintot tett bele az önkormányzat.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent „Helyi gazdaságfejlesztés” című pályázati konstrukcióban sikeresen pályázott Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Vásárcsarnok felújítására. A program lehetőséget adott helyi piacok felújítására, átalakítására. A projekt célcsoportja a szombathelyi, valamint a városba látogató környékbeli lakosság, mintegy 120 ezer fő. A korábbi kereskedelmi tevékenységek mellett a fejlesztés kiemelt célja a helyi termékek piacra juttatása, a termelői piac kialakítása.

A felújítás az Önkormányzat tulajdonát képező fejépületet, első és hátsó csarnokot érintette. A fejlesztés részeként megtörtént a csarnokok tetőszigetelése, a felülvilágítók felújítása, valamint a nyílászárók cseréje. Megújult mindkét csarnok járófelülete és új belső üzletek kerültek kialakításra.  Megtörtént az épületgépészet korszerűsítése és a komplexum teljes belső festése. Megújult a hulladékgazdálkodás, zárt és szelektív hulladékgyűjtő helyek kerültek kialakításra. Az elavult vizesblokkok is átépítésre kerültek.

A két csarnok közötti terület beépítése, valamint az északi oldalon megvalósult előtető új kereskedelmi tereket hozott létre. A felújítás a meglévő bérlők megtartásával, a piac csökkentett, de folyamatos üzemelése mellett két ütemben történt.

A kivitelezés 2020. március végén kezdődött. Az első építési ütem befejezése után a hátsó csarnokot 2020. november elején birtokba vehették az árusok és vevőik. Az építési munkák 14 hónapot vettek igénybe. A kivitelezés befejezése és a szükséges hatósági engedélyezési eljárások lefolytatása után a Vásárcsarnok 2021. szeptemberében nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

A projektzáró sajtótájékoztatón dr. Horváth Attila, Szombathely MJV alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és számolt be a felújítási munkálatokról, majd Polákovics Marietta, a Szombathely Városi Vásárcsarnok ügyvezetője vezette körbe a sajtó képviselőit a megújult piacon.

Fotó: Bonyhádi Zoltán


Galéria (14 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2021.08.31
Módosítva: 2021.08.31

Rendkívüli közgyűlés

Augusztus utolsó napjára rendkívüli közgyűlést hívott össze a polgármester.

Feltöltve: 2021.07.21
Módosítva: 2021.07.21

Tételes listát küldött Szombathely a kormánynak a felújítandó utakról

A városvezetés a legrosszabb állapotú utcák felújítására tett javaslatot a kormánynál.

Feltöltve: 2021.06.30
Módosítva: 2021.06.30

Semmelweis-napi díjátadó és emléktábla avatás

A magyar egészségügy napja alkalmából kitüntetéseket adott át Szombathely MJV Önkormányzata és egy emléktáblát is leleplezett a városvezetés.

Feltöltve: 2021.06.29
Módosítva: 2021.06.29

Semmelweis-napi ünnep a moziban

Dr. Horváth Attila alpolgármester köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a város képviseletében.

Feltöltve: 2021.06.26
Módosítva: 2021.06.27

Megnyílt a Schrammel-gyűjtemény

Az állandó kiállítás az egykori Éva-malomban látható.

Programok

Zene/Koncert: ÜNNEPEK bérlet

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Szimfónia - TAVASZ bérlet (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Még több Zene/Koncert ...
Szimfónia - ŐSZ bérlet (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 08:00

Még több Zene/Koncert ...
III-IV., V-VI. KCS-OS ÜGYESSÉGI CSB (Sport)

Sugár úti Sportcentrum Atlétikai Centrum, Szombathely, Sugár út 18.
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 10:00

Még több Sport ...
Bébi úr: Családi ügy (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2021 Szeptember 20. (Hétfő) 15:15

Még több Mozi ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...