Felhívások

Felhívás az önkéntes munka területén adományozható „Idősek az idősekért-díj” kitüntetés adományozásának kezdeményezésére

Érvényes: 2021.04.19 - 2021.05.31

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkéntes munka területén „Idősek az idősekért-díjat” adományoz a 7/2016.(III.1.) számú rendelete alapján.

„Idősek az idősekért-díj” adományozható annak a 62 év feletti idős személynek, aki idős korában kiemelkedő önkéntes munkájával – legalább 5 éven keresztül – az időskorú személyek szolgálatában tevékenykedett. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.

A díj adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az aljegyző, képviselő, képviselőcsoport (frakció), a Közgyűlés Szociális és Lakás Bizottsága, a városban működő szociális intézmények vezetői, a szociális területen működő karitatív szervezetek vezetői, az idősekkel foglalkozó civil szervezetek vezetői. A kitüntetések adományozását a Szociális és Lakás Bizottság útján kell kezdeményezni, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány pontos kitöltésével, mely letölthető a "Kapcsolódó dokumentumok" alatt.

A kitüntetési javaslatoknak 2021. május 31. napjáig kell beérkezni a Szociális és Lakás Bizottság címére (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.).

További felhívások (0 db)

Programok

Előadás/Kiállítás: RAKAT - Válogatás az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak munkáiból

Helyszín: AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
Időpont: 2021 Május 12. (Szerda) 16:00

Koncert Vajda Gergellyel (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2021 Május 12. (Szerda) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Térítésmentes egészségtanácsadás az EFI-ben! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Május 12. (Szerda) 09:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Babamasszázs Térítésmentes Babamasszázs tanfolyam (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Május 12. (Szerda) 11:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Térítésmentes ONLINE Szülői szerepre felkészítő tanfolyam! (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda (EFI), Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 4.
2021 Május 17. (Hétfő) 09:00

Még több Előadás/Kiállítás ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...