Óvodák

Szombathelyi Margaréta Óvoda

Óvodánk Szombathely délnyugati részén, kertvárosi környezetben épült 1979-ben.
Öt, jól felszerelt csoportszobában, tornaszobával működünk. A tornaszoba eszközfelszereltsége alkalmas a gyermekek mozgásigényének kielégítésére, mozgásuk fejlesztésére.
Árnyas fák alatt az udvaron természetes anyagú, színes, biztonságos mozgásfejlesztő játékok találhatók. Minden csoport számára külön homokozó áll rendelkezésre. A homokozókat esztétikus napvitorla védi nyáron a tűző nap sugaraitól. A Gyermekek a szánkózó dombon élvezhetik a téli élet örömeit. Aszfaltos területünk alkalmas mozgásos játékok, valamint rendezvények tartására.

Óvodánk rendelkezik egy közlekedési parkkal, ahol a gyermekek a közlekedés szabályaival ismerkedhetnek játékos módon. A csoportokban a KRESZ oktatás részét elsősorban a gyalogos és kerékpáros közlekedési alapismeretek bemutatása képezi. Az ismeretek bővítésére, gyakorlati lehetőségek biztosítására a jól felszerelt udvari KRESZ pálya nagyszerű lehetőség.

Biztonságos Óvoda” - A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével meghirdetett pályázat résztvevői vagyunk. A program célja az óvodai nevelési programba integrálható közúti közlekedésbiztonsági módszertan és oktatási segédletek megismertetése a gyermekekkel, valamint az óvodások biztonságosabb közlekedésre való felkészítésének elősegítése.

Nevelőtestületünk minden tagja legfontosabb feladatának tekinti a gyermekközpontúságot, a nyugodt, derűs, családias légkörben folyó nevelői és oktatói munkát.
A csoportokban dolgozó óvodapedagógusok speciális szakmai ismeretei, beállítódásuk és irányultságuk harmonikusan egészítik ki egymást, így a gyermekek számára színesebben, élményszerűbben tudják a kultúrát közvetíteni.

Nagy hangsúlyt fektetünk a játékra, mint a gyermekek alapvető és legfontosabb tevékenységére, hiszen a játék során a gyermek átéli a mozgás, a manipulálás örömét, ismerkedik a világgal, fejlődnek anyanyelvi és értelmi képességei, esztétikai érzéke, kreativitása, kitartása. Hiszünk abban, hogy a játék a gyermek számára legfőbb élményforrás, ugyanakkor a személyiség fejlesztésének színtere a tanulás, a készség-és képességfejlesztés legfontosabb módja. A játék személyiségfejlesztő hatására építünk a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek egyéni személyiségformálásánál. Napirendünkkel, időbeosztásunkkal is, biztosítjuk a játék kiemelt szerepét, az egybefüggő több órán keresztül tartó játék feltételeit.

Lényegesnek tartjuk, és elősegítjük a szabad játék túlsúlyának érvényesülését.

Óvodánkban prioritás, hogy a gyermekek minden nap halljanak mesét. Tudatosan évszakokként egy-egy kedvenc mesét dramatizálnak a pedagógusok a gyermekeknek. Szívesen bújunk a meseszereplők "bőrébe”. A mese által élményt nyújtunk, tanítjuk őket figyelni, beindítjuk a fantáziájukat, és a szókincsüket is észrevétlenül bővítjük. A mesék hordozta erkölcsi tanítás, nevelési eszközrendszerünk repertoárját is színesebbé teszi.

Fontos célunk, hogy minden gyermek egyéni képességeit kibontakoztathassuk, minél több élményhez juttassuk őket, ápoljuk a hagyományainkat, sikeresen formáljuk a kulturált beszédkészségüket.

A népdal, a néptánc és a hagyományok tanításának fő feladata, hogy továbbadjuk a múltunk értékeit a következő generációnak. Ismerni kell az ehhez kapcsolódó népdalokat és a magyar táncok ritmusszerkezetét. Tudatosan vállaltuk fel ezt az utat, hogy a soron következő nemzedék se maradjon ki a népi kultúra ápolásából. A gyermekmondókák, gyermekdalok, körjátékok dalai, szövegei a magyar népi hagyományokban gyökereznek, ebből merítenek. A korosztályra való tekintettel természetesen a körjátékok, csoportos táncok, népi játékok tanulása kerül a középpontba, élő, autentikus hangszerek kíséretével. Mindezeken túl a tánc felszabadít, örömet ad, és kiváló testmozgás. Tánc közben nincs rossz gondolat, csak mosoly, ritmus és boldogság.

Óvodánk hagyományaival is igyekszik színesebbé, örömtelibbé tenni gyermekeink életét. Nagy figyelmet fordítunk a családokkal való együttműködésre, hiszen céljainkat csak velük együtt érhetjük el. A jó hangulatú munkadélutánok, a közös ünnepi készülődések, rendezvények nagy létszámú résztvevője is ezt bizonyítja. Évek óta a nagyobb ünnepek előtt a családokkal közös munkadélutánt szervezünk. Gyermekek és szülők együtt készíthetik el az adventi koszorút, vagy a karácsonyfára a díszeket. Húsvétkor szintén lehetőségük van ötletesebbnél ötletesebb húsvéti figurák barkácsolására. A jó hangulatú kreatív összejövetelek során a családok lehetőséget kapnak arra is, hogy jobban megismerjék egymást.

Fontosnak tartjuk az egészséges életmód kialakítását, amit a sok mozgáson, a mindennapi levegőzésen, gyümölcsnapokon keresztül igyekszünk megvalósítani. Az egészséges táplálkozásra motiváljuk gyermekeinket és az óvodai közösséget. Szívesen készítünk turmix italokat, hogy a gyermekek az egészséges táplálkozás összetevőit szilárd és folyékony halmazállapotban is megismerjék, megkedveljék.

A természet szeretetére nevelés elképzelhetetlen hosszabb- rövidebb kirándulások élményszerző utak nélkül. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk erre is minél több lehetőséget biztosítani.

A tehetséggondozás és a felzárkóztatás nélkülözhetetlen jól képzett kollégák, saját fejlesztőpedagógus nélkül. A fejlesztő, differenciáló szakvizsgával rendelkező óvodapedagógus heti egy alkalommal mozgásfejlesztő játékokat, illetve képességfejlesztést vezet – a Pedagógiai Szakszolgálat szakvéleményének ajánlásával- a kijelölt gyermekeknek. Igény szerint a szülőknek egyéni konzultációs lehetőséget biztosít.

Kollektívánk fontosnak tartja az innovatív szemléletet és a hagyományok ápolása mellett igyekszünk új eljárásmódokat is kipróbálni, megvalósítani. A mai rohanó világban nagyon fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink lelki egészségének védelme, megóvása, a pozitív életszemléletre való tanítása kiemelt figyelmet kapjon.

Programjaink:

  • Szüreti mulatság
  • Népmese napja
  • Állatok világnapja
  • Márton napi lámpás felvonulás
  • Advent- ünnepi készülődés
  • Mikulás
  • Karácsony
  • Egészséghét
  • Farsang
  • Március 15.
  • Kiszézés
  • Víz világnapja
  • Föld napja
  • Húsvét
  • Anyák napja
  • Madarak és fák napja
  • Gyermeknap- Juniális
  • Ballagó gyermekek búcsúztatása

Kirándulások:

  • Madárgyűrűzés- Tömörd
  • Arborétumi kirándulás (ősszel, tavasszal)
  • Almaszedés
  • Mozilátogatás

Térítésmentes szolgáltatások:

  • Logopédia
  • Egyéni SNI foglalkozás
  • Fejlesztő foglalkozás
  • Hittan
  • Ovi-foci
  • Úszás (SZMJV Önkormányzata által biztosított a nagycsoportosok számára)

Térítéses szolgáltatások:

  • Gyermektánc, néptánc
  • Korcsolya
  • Bábszínház
  • Angol, német
  • Múzeumpedagógiai foglalkozás
  • Zene-manó foglalkozás

 

Egyéb információk:

  • Integritást sértő események bejelentését az integritas@vadvirag.szombathely.hu eamil címen lehet megtenni.
  • Tájékoztatás az óvodák elektronikus közzététel kötelezettségéről:

2011. évi CXII. törvény 33. § (4) bekezdés - A köznevelési intézmény és a szakképző intézmény az e törvény szerinti elektronikus közzétételi kötelezettségének az ágazati jogszabályokban meghatározott információs rendszerhez történő adatszolgáltatás teljesítésével eleget tesz.

KIR Hivatali ügyek - Oktatási Hivatal

 


Megnevezés: Megnevezés: Szombathelyi Margaréta Óvoda
Cím: 9700 Szombathely, Margaréta utca 1.
Telefon: +36 (94) 501-631; +36 (94) 501-632; +36 (20) 503-1547
Vezető: Gyabronka Magdolna
E-mail: gyabronka.magdolna@margareta.szombathely.hu
Honlap: https://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso
GPS koordináta (szélesség): 47.22176169585023
GPS koordináta (magasság): 16.61336099140169


Galéria (5 db)

Programok

Zene/Koncert: NIKOLA TESLA - VÉGTELEN ENERGIA

Helyszín: Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
Időpont: 2023 Február 17. (Péntek) 19:00

Egészségben a Jövő! - II. Szombathely2030 konferencia és startup ötletverseny (Előadás/Kiállítás)

AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, Szombathely, Március 15. tér 5.
2022 Október 11. (Kedd) 09:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
ÜZEMEN KÍVÜL - Benkő Sándor fotóriporter kiállítása (Előadás/Kiállítás)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2022 Október 03. (Hétfő) 09:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Országos Könyvtári Napok (2022. október 3-9.) a Berzsenyi Dániel Könyvtárban (Zene/Koncert)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2022 Október 03. (Hétfő) 10:00

Még több Zene/Koncert ...

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...