Önkormányzati

FELHÍVÁS SPORT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRA

Érvényes: 2018.07.05 - 2018.10.01

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a többször módosított 7/2016. (III. 1.) számú rendeletében a sport területén kiemelkedő munkát végzettek részére az alábbi kitüntetéseket alapította:

„Szombathely Sportjáért Életmű-díj” – annak a személynek adományozható, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett, és munkájával közmegbecsülést szerzett.

„Tóth Géza-díj” - annak a személynek adományozható, aki a szombathelyi versenysport, élsport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett.

„Unger József-díj” – annak a személynek adományozható, aki a szombathelyi iskolai testnevelés és diáksport területén több éven át tartó kiemelkedő szakmai tevékenységet végzett.

„Pünkösthy Csaba-díj” – annak a személynek adományozható, aki a szombathelyi utánpótlás, illetve szabadidő sport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett.

„A Sport Támogatásáért-díj” – annak a személynek adományozható, aki a város sportéletének fejlődése, egyes sportrendezvények, események megrendezése, a sport területén tevékenykedő személyek, sportolók munkájának segítése, lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert.

A díjakat évente egy – egy személy kaphatja meg.

A díjak adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző, az aljegyző, képviselő, képviselőcsoport, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága, a sport területén működő szakmai szervezetek.

A kitüntetések adományozását a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága útján kell kezdeményezni, kizárólag az erre a célra rendszeresített adatlap pontos kitöltésével (az adatlap átvehető a Polgármesteri Hivatal Köznevelési, Sport és Ifjúsági Irodájában, III. emelet 311. szoba).

A kitüntetési javaslatokat a „Szombathely Sportjáért Életmű-díjra” és a „Tóth Géza-díjra” 2018. augusztus 31-ig, a többi díjra 2018. október 1­-ig kell megküldeni a Polgármesteri Hivatal Köznevelési, Sport és Ifjúsági Irodája részére (Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.).

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése

Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

elnöke

További felhívások (0 db)

Programok

Gyerekeknek: Múltidéző bringatúra

Helyszín: ISEUM előtti tér, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 3.
Időpont: 2018 Szeptember 22. (Szombat) 15:00

Stresszkezelő tréning II. (Előadás/Kiállítás)

Egészségfejlesztési Iroda Szombathely és Járása, Szombathely, Nádasdy Ferenc utca 4.
2018 Szeptember 26. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
SWIETELSKY HUN CHALLENGE WORLD CUP (Sport)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2018 Szeptember 22. (Szombat) 15:00

Még több Sport ...
V. Futófesztivál Szombathelyen (Sport)

Egyetemi Sportcsarnok, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
2018 Szeptember 23. (Vasárnap) 12:55

Még több Sport ...
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT (Gyerekeknek)

Szombathely közterei, Szombathely, Fő tér 1.
2018 Szeptember 14. (Péntek) 10:00

Még több Gyerekeknek ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...