Önkormányzati

FELHÍVÁS KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRA

Érvényes: 2018.08.03 - 2018.08.31

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének a 7/2016. (III. 1.) önkormányzati rendeletében az oktatás és az ifjúság területén kiemelkedő munkát végzettek részére az alábbi kitüntetéseket alapította:

 „Pedagógus Életmű-díj ” -  annak a személynek adományozató, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő nevelő-oktató munkájával és életével a szülők, a diákok és pedagógustársaik körében közmegbecsülést szerzett.

„Ifjúságért-díj” -  annak a személynek adományozható, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását.

A díjakat évente egy – egy személy kaphatja.

A Pedagógus Életmű-díjadományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző, az aljegyző, képviselő, képviselőcsoport, az Oktatási és Szociális Bizottság,

Az „Ifjúságért-díj” adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző, az aljegyző, képviselő, képviselőcsoport (frakció).

A kitüntetés adományozását erre a célra rendszeresített nyomtatvány pontos kitöltésével lehet kezdeményezni (átvehető: Polgármesteri Hivatal Köznevelési, Sport és Ifjúsági Iroda, III. emelet 309. szoba).

A felhívás és az adatlap olvasható és letölthető a www.szombathely.hu oldalon (önkormányzat – felhívások (nem közvetlen link) menüpont alatt).

A kitüntetési javaslatokat 2018. augusztus 31. napjáig kell elküldeni a Köznevelési, Sport és Ifjúsági Iroda címére (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.), de személyesen is leadható a III. emelet 309. sz. irodában.

Rettegi Attila

Szombathely Megyei Jogú Város
Közgyűlése Oktatási és Szociális Bizottsága 
elnöke

 

További felhívások (0 db)

Programok

Gyerekeknek: JátszóTér a Fő téren

Helyszín: Fő tér, Szombathely, Fő tér 30.
Időpont: 2018 Július 30. (Hétfő) 09:00

4. FINA FÉRFI IFJÚSÁGI VÍZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG (Sport)

Tófürdő, Szombathely, Kenderesi utca
2018 Augusztus 16. (Csütörtök) 09:30

Még több Sport ...
Szóra bírt csontjaink (Savaria Múzeum) (Előadás/Kiállítás)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2018 Február 08. (Csütörtök) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
A Berzsenyi Dániel tér arcai (BDMK) (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2018 Április 04. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Földi virágegyetem – Herbárium és szépirodalom - SAVARIA MÚZEUM (Előadás/Kiállítás)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2018 Június 07. (Csütörtök) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...