Önkormányzati

Felhívás a szociális és az önkéntes munka területén adományozható önkormányzati kitüntetések adományozásának kezdeményezésére

Érvényes: 2017.12.18 - 2018.01.31

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális és az önkéntes munka területén a „Pálos Károly-díjat”, a „Szociális Ellátás Segítéséért-díjat” és a „Győrvári Edith-díjat” adományoz a 7/2016. (III.1.) számú rendelete alapján.

„Pálos Károly-díj” I. fokozat adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával hosszabb időn át, de legalább 15 éven keresztül segítette a város szociális ellátásainak fejlődését, fejlesztését, hatékonyságának növelését. „Pálos Károly-díj” II. fokozat adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül közreműködött a város magas szintű szociális ellátásában. Az I. fokozatot évente legfeljebb egy személy, a II. fokozatot évente legfeljebb két személy kaphatja.

„Szociális Ellátás Segítéséért-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át, de legalább 10 éven keresztül hozzájárult a szociális munka eredményességéhez, illetve támogatásával a város szociális ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente legfeljebb két személy kaphatja.

„Győrvári Edith-díj” adományozható annak a személynek, aki hozzájárult az önkéntes munka eredményességéhez, illetve támogatásával hozzájárult a város önkéntes ellátásának fejlődéséhez. A díjat évente egy személy kaphatja. 

A fenti díjakra az Önkormányzat által alapított, illetve fenntartott intézmények közalkalmazottai, indokolt esetben más intézmények dolgozói, valamint az egyesületek, alapítványok, non-profit, karitatív szervezetek dolgozói javasolhatók.

A díjak adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az aljegyző, képviselő, frakció, a Közgyűlés Oktatási és Szociális Bizottsága, a városban működő szociális intézmények vezetői, a szociális területen működő karitatív szervezetek vezetői.

A kitüntetések adományozását az Oktatási és Szociális Bizottság útján kell kezdeményezni, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány pontos kitöltésével, mely letölthető a www.szombathely.hu honlapról.

A kitüntetési javaslatoknak 2018. január 31-én 12.00 óráig kell beérkezni az Oktatási és Szociális Bizottság címére (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.).

További felhívások (0 db)

Programok

Zene/Koncert: RÓZSABORS MŰHELY – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
Időpont: 2018 Február 02. (Péntek) 18:00

Szép Ernő: Vőlegény (Színház/Tánc)

Weöres Sándor Színház - Nagyszínpad, Szombathely, Akacs M. u. 7.
2018 Január 29. (Hétfő) 17:00

Még több Színház/Tánc ...
Biblia és hitújítás a XV-XVIII. századig (Előadás/Kiállítás)

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár, Szombathely, Szily János u. 1.
2017 Október 10. (Kedd) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Női vonal Geszler Mária keramikusművész kiállítása (Szombathelyi Képtár) (Előadás/Kiállítás)

Szombathelyi Képtár, Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 12.
2017 December 14. (Csütörtök) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...