Dr. Puskás Tivadar

Sajtótájékoztató a XXXIII. Vasi Vasember programjáról

A XXXIII. Vasi Vasember versenyről tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Kohuth Viktor, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója, Kalmár Attila, a Pannonsport kft. ügyvezető igazgatója, Jerse András versenyigazgató, dr. Prugberger Emil, a Vas Megyei Triatlon Szövetség elnöke és Garami Árpád 32-szeres Vasi Vasember. A sajtótájékoztató végén átadták a rajzpályázat díjait a diákoknak.

Fotó: Benkő Sándor

XXXIII. Vasi Vasember

  • Egy verseny, három sportág és három helyszín vár a versenyzőkre és a nézőkre július 8-án a szombathelyi Vasi Vasember triatlonon, amelyen férfi, női és vegyes váltók indulhatnak a győzelemért.
  • 1984-ben első alkalommal rendezték meg Magyarországon, így lett Szombathely a triatlon bölcsője hazánkban.
  • Az első verseny időpontjára emlékezve minden év július első hétvégéjén országunk minden szegletéből és külföldről is érkeznek amatőr és profi versenyzők városunkba, hogy elnyerjék a Vasi Vasember címet.
  • Feladat: 1500 m úszás, 40 km kerékpározás és a 10 km futás teljesítése igazán embert próbáló feladat. Az úszótávot Szombathely zöld szívében, a Csónakázó tóban teljesítik a versenyzők. A kerékpártáv Vas megye lankás tájain vezet keresztül, ahol a vasemberek olyan dombokat hódítanak meg, amelyeket mások csak messziről csodálnak szépségük miatt.
  • A verseny idén új rajthelyen várja a versenyzőket és a szurkolókat egyaránt. Idén a Bartók Béla körút Uszodával szembeni füves területén lesz a versenyközpont, ahol a jóval nagyobb tér áll rendelkezésre a versenyzők kiszolgálására. Hiszen nem csak a kerékpárosoknak kell elférniük, hanem a versenyirodának, a bicikliszerelőnek, a masszázsnak, a célkapunak és a pihenőövezetnek is.
  • A verseny ideje alatt 6:00 és 18:00 óra között a Kenderesi úton, a Bartók Béla körúton és az Oladi kishíd közötti útszakaszokon forgalomlassításra kell számítani az autósoknak!
  • A kerékpáros versenyrész további útvonalán részleges forgalomkorlátozásra kell számítani a Bartók Béla körút-Nárai út-Nárai-Pornóapáti-Horvátlövő-Vaskeresztes-Felsőcsatár-Narda-Torony-Sé-Dolgozók útja útvonalon.
  • 2017-ben közel 400 jelentkező adta le regisztrációját.
  • Az abszolút női 1-3. és férfi 1 – 6. helyezettjei pénzdíjban részesülnek. A verseny összdíjazása 360 000,- Ft.

Galéria (18 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2017.07.20
Módosítva: 2017.07.20

Sajtótájékoztató az OMV Vízilabda Kupáról

Július 21-23. között rendezik meg a Tófürdőn a II. OMV-KUPA nemzetközi férfi utánpótlás vízilabdatornát, melyen az U20-as korosztályban Ausztrália, Horvátország, Szerbia és Magyarország válogatottja mérkőzik meg egymással. A rendezvényről tartott...

Feltöltve: 2017.07.20
Módosítva: 2017.07.20

Széll Piroska szépkorú köszöntése 102. születésnapján

Széll Piroskát 92. születésnapján otthonában köszöntötte dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2017.07.17
Módosítva: 2017.07.17

Megemlékezés a Sabaria Cipőgyár 30 évvel ezelőtti tűzről

Az 1987. július 17-én, Szombathelyen a Sabaria Cipőgyár tűzesetére emlékeztek a A Katonatörténeti Kiállítás (Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhely) Aréna utcai emlékhelyén - Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, egykori...

Feltöltve: 2017.07.17
Módosítva: 2017.07.17

Ötven éves a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Az ötven éves jubileumát ünneplő Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem megnyitóján mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Majthényi László Vas Megye Közgyűlésének elnöke.

Feltöltve: 2017.07.08
Módosítva: 2017.07.12

Dr. Székely János az új megyéspüspök

A püspöki beiktatáson Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius olvasta fel és adta át dr. Székely Jánosnak a kinevezéséről szóló pápai bullát, ezt követően az új megyés püspök hivatalosan is elfoglalta az egy éve megüresedett szombathelyi...

Feltöltve: 2017.07.06
Módosítva: 2017.07.06

Szépkorú Kocsis László köszöntése

Kocsis Lászlót 90. születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2017.07.06
Módosítva: 2017.07.06

Sajtótájékoztató a Romkert felújításáról

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója sajtótájékoztatót tartott a Modern Városok keretében a Szent Márton Terv II. ütemében tervezett, a Járdányi...

Feltöltve: 2017.07.05
Módosítva: 2017.07.07

Könyv az obszervatóriumról

Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium története képekben című könyv bemutatóján mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és prof. dr. Mezey Barna, az ELTE rektora. A kötetet bemutatták: dr. Szabó...

Feltöltve: 2017.07.05
Módosítva: 2017.07.05

Kristály Lajos szépkorú köszöntése

Kristály Lajos szépkorút köszöntötte otthonában dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere 90. születésnapján.

Feltöltve: 2017.07.04
Módosítva: 2017.07.04

Semmelweis emlékünnep a kórházban

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének elnöke a Semmelweis emlékünnepélyen, melyen köszöntőt...

Programok

Zene/Koncert: Demjén koncert

Helyszín: Szombathelyi Emlékmű domb, Szombathely, Bartók Béla krt.
Időpont: 2017 Július 23. (Vasárnap) 19:00

OMEGA KONCERT (Zene/Koncert)

Szombathelyi Emlékmű domb, Szombathely, Bartók Béla krt.
2017 Július 22. (Szombat) 16:00

Még több Zene/Koncert ...
Rapülők Koncert Szombathely (Zene/Koncert)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2017 Október 22. (Vasárnap) 19:00

Még több Zene/Koncert ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...