Dr. Puskás Tivadar

Országos tanulmányi versenyek díjazottjait köszöntötték

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben elismerésben részesíti az országos tanulmányi versenyeken 1-3. helyezést elért 1-15. évfolyamon, nappali rendszerű képzésben részt vevő diákokat és felkészítő tanáraikat. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor alpolgármester és Rettegi Attila a Városházán a minisztériumok által meghirdetett versenyeken, valamint az Oktatási és Szociális Bizottság által kiemeltnek minősített egyéni versenyeken 1-3. helyezést elért 30 tanuló és 37 felkészítő tanárt részesített az Oktatási és Szociális Bizottság támogatásával jutalomban, illetve elismerő oklevélben. Az egyéb országos egyéni és csapatversenyeken 1-3. helyezést elért diákok és felkészítő tanáraik elismerő oklevelet kapnak, melyet az érintett intézmények igazgatói az iskolai tanévzáró ünnepség keretében adnak át. A 2016/2017. tanévben 48 tanuló egyéni, 26 tanuló pedig csapatverseny keretében ért el országos 1-3. helyezést, a diákok felkészítésében 36 fő pedagógus működött közre.

Fotó: Benkő Sándor

I.-II. kategória (Polgáresteri Hivatalban megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségen köszöntjük)
             
             
Sorszám Iskola Tanuló Évfolyam Verseny Helyezés Felkésztítő tanára
             
1. Szombathelyi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Veres Mihaela 4. évfolyam VIII. Országos Népzenei verseny szóló ének kategóriában 1. helyezés Földesi Jánosné                                   felkészítő tanári különdíj
             
2. Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rákos Júlia 8. VI. Országos Szaxofonverseny 2. Kerti Áron
             
3. Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola Farkas Boglárka 5.a Zrínyi Ilona matematika verseny 2. Gáspár Kálmán,                           Czirók Ottó
             
4. Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ Egységes Gyógypedagógiai Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Baán Máté 6. A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XLII. Országos Komplex Tanulmányi Versenyén  matematika tantárgyból               1. Schatzl Attiláné
             
5. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Horváth Áron 8.a Varga Tamás Matematika verseny 2. Németh Gyula
6. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tóth István 8.b. Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny 3. Tőkéné Czitkovics Szilvia
7. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Dobos Dominik 9.c Bod Péter országos könyvtárhasználati verseny 2. Horváthné Szandi Ágnes
8. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Sántha Ádám 12.c Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny  biológia 1. Baranyai József
9. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Fűzfa Balázs 10.a "Szép Magyar Beszéd" középiskolai verseny Kazinczy Emlékéremmel díjazott Pintérné Bujtás Tímea
             
10. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Tóth Renáta                                Péter Zsigmond  11.z                                12.z XIII. Országos Kodály Zoltán Szolfézs, Párosének és Népdaléneklési verseny párosénelkés 3.             Péter Zsigmond különdíj Szabó Mónika,                        Paulik Ákos
11. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Lajkó Ivett I. korcsoport  V. országos Csembaló és Blockflöteverseny I. korcsoport 1. díj + különdíj Prehoffer Gábor
12. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Kardos Fanni I. korcsoport  V. országos Csembaló és Blockflöteverseny I. korcsoport 2. díj Prehoffer Gábor
13. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Kérges Dorottya II. korcsoport  V. országos Csembaló és Blockflöteverseny II. korcsoport 1. díj Prehoffer Gábor
14. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Pas  Dominika III. korcsoport  V. országos Csembaló és Blockflöteverseny III. korcsoport 3. díj Prehoffer Gábor
15. Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Kelemen Botond Levente 12.a XX. Országos mintázás verseny 3. Molnár Mercédesz,                Tóth Judit,                          Somogyi Tamás,                Veres Gábor
             
16. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma Kurucz Vivien 11. "Szép Magyar Beszéd" középiskolai verseny Kazinczy Emlékéremmel díjazott Fábian Éva
17. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma Bosits Dorina 10. "Édes anyanyelvünk" országos nyelvhasználati verseny Plakettel díjazott Kónya Nóra
18. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma Németh Nóra 12. Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (ÁSZÉV)  Ügyviteli ismeretek 2. Horváth Noémi, Nagyné Giczi Éva,  Varga Tibor
19. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma Pradalits Daniella Anita 12. Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (ÁSZÉV)  Ügyviteli ismeretek 3. Horváth Noémi, Nagyné Giczi Éva,  Varga Tibor
20. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma Lang Dániel 12. Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (ÁSZÉV)  közgazdasági ismeretek 2. Kálovics György, Kardos-Balassa Krisztina, Kulics György, Pungorné Lakner Katalin, Varga Tibor
             
21. Szombathelyi Szolgáltatási SZC  Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Sümegi Brigitta 3/11. Szakma Kiváló Tanulója női szabó szakmában I. Keneseiné Németh Ilona,
Poórné Erdélyi Anita
             
22. Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Somogyi Dávid 11. Szakma Kiváló Tanulója         karoszéria lakatos III. Kovács Károly
23. Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Németh Milán Péter 10. Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny reál tantárgycsoport I. Balogh Gabriella,                      Auer Péter
             
24. Szombathelyi Műszaki SZC Hefele Menyhért Építő-és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Fekete Dzsenifer 11. Szakma Kiváló Tanulója              kárpitos  szakmában III. Kéri András, Grabetz József
             
25. Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium Tórh Kristóf 13. fe Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Földmérés, térképészet és térinformatika II. Csiszár Zoltán
26. Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium Horváth Renáta 3/13 Pc/b Pék- cukrász Szakma Kiváló tanulója III. Kovács Nikoletta
             
27. Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Takács Dániel 14 Vi Szakma Kiváló Tanulója virágkötő és virágkereskedő I. Botos Andrea
28. Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Wágner Ádám 11D Szakma Kiváló Tanulója dísznövénykertész III. Katavics András
29. Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Erdős Mónika 14 Vi XXVIII. Savaria Floriadae Ifjú Virágkötők Országos Szakmai Versenye III. Botos Andrea

Galéria (81 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2017.06.28
Módosítva: 2017.06.28

NewPilgrimAge nemzetközi rendezvény

,,A Szent Mártonhoz kapcsolódó közös értékek és kulturális örökség 21. századi megújítása mint a közösségi alapú idegenforgalom új motorja" című, Interreg Central Europe Transznacionális projekt résztvevőit köszöntötte dr. Puskás Tivadar, Szombathely...

Feltöltve: 2017.06.28
Módosítva: 2017.06.28

A Berzsenyi tér és környéke felújítása

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Lakézi Gábor, a Városüzemeltetési Osztály vezetője megtekintették a Berzsenyi tér és környéke felújítási munkálatait.

Feltöltve: 2017.06.27
Módosítva: 2017.06.28

A megújult Szily Látogató Központ

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere megtekintette a megújult Szily Látogató Központot, és a Sarlós Boldogasszony Székesegyház felújított tornyait.

Feltöltve: 2017.06.27
Módosítva: 2017.06.28

A Tour de Hongrie ismét Szombathelyen

Szombathely belvárosában látványos pályán rendezték meg a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 38. Tour de Hongrie prológját, ahol egyéni időfutam keretében egy egy kilométeres távon 108 versenyző mutatkozott be. A profik előtt 60 amatőr kerékpáros,...

Feltöltve: 2017.06.27
Módosítva: 2017.06.27

A Haladás Sportkomlexum megtekintése

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere megtekintette az épülő Haladás Sportkomplexumot.

Feltöltve: 2017.06.26
Módosítva: 2017.06.26

Szakmai találkozó a Kábítószer-ellenes világnapon

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, és Lendvai Ferenc, tanácsnok, Szombathely Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának elnöke mondott köszöntőt és vettek részt a Kábítószer-ellenes világnapon rendezett...

Feltöltve: 2017.06.26
Módosítva: 2017.06.26

Szépítő Egyesület nyári országos városvédő tábora

A Város - és Faluvédők Szövetsége 1993. nyara óta minden évben megrendezi az ország különböző helyszínein a tábort, melynek idén, immár 25. alkalommal Szombathely városa ad helyet. A táborlakókat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város...

Feltöltve: 2017.06.21
Módosítva: 2017.06.21

Szobor Németh Pálról

Németh Pál "dobópápa" mellszobrának avatásán mondott köszöntőt és emlékezett a mesteredzőre dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, és dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2017.06.21
Módosítva: 2017.06.21

Népegészségügyi aktualitások

A "Vas Prevenció Egészségfejlesztési Füzetek I." kiadványt sajtótájékoztató keretében mutatták be a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház - Cselkó termében, ahol a kiadványt ismertette dr. Stánicz Éva megyei tisztifőorvos, dr. Puskás Tivadar, Szombathely...

Feltöltve: 2017.06.21
Módosítva: 2017.06.21

Korszerűsítik a Kormányhivatal épületeit

A Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő ingatlanok közül tizenegy ingatlan energetikai korszerűsítése valósul meg idén, illetve jövő év elején. Az első felújított épület, a jelenleg a Szombathelyi Járási Hivatalhoz tartozó Agrárügyi és Környezetvédelmi...

Programok

Zene/Koncert: Martha Argerich világhírű zongoraművésznő és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye a Bartók Fesztiválon

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2017 Július 11. (Kedd) 20:00

Záróhangverseny – Bartók Fesztivál (Zene/Koncert)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2017 Július 15. (Szombat) 20:00

Még több Zene/Koncert ...
HACUKA (Gyerekeknek)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2017 Július 08. (Szombat) 08:00

Még több Gyerekeknek ...
„Bartók” – premier előtti filmvetítés a Bartók Fesztiválon (Zene/Koncert)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2017 Július 14. (Péntek) 20:00

Még több Zene/Koncert ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...