Dr. Puskás Tivadar

Kezdetét vette a Sportliget megújítása

„A szombathelyi Sportliget fejlesztése” című európai uniós finanszírozású projekt hivatalos projektnyitó rendezvényét tartották a szombathelyi Városháza Házasságkötő termében. Az eseményt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. A projektet Illés Károly alpolgármester ismertette. A beruházást Litkei Tamás építész mutatta be. A szabadidősport jelentőségéről Varga Jenő, a Városi Diáksport Bizottság elnöke beszélt.

Fotó: Cseh Gábor            

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló projektben a szombathelyi lakosok által közkedvelt Sportligetben a rekreációs övezet zöldfelületi fejlesztése és a meglévő szabadidős célú létesítmények komplex megújítása valósul meg.

A területen található sportpályák (kispályás labdarúgás, tenisz, kosárlabda lehetőségek) felújítása, bővítése a beruházás kiemelt eleme, továbbá új szolgáltató épület is épül. A létesítmény funkciói között kereskedelmi vendéglátás (büfé) és sportöltözői lehetőségek biztosítása szerepel, emellett a látogatók számára szociális helyiségek is létesülnek. Az övezet karbantartásához szükséges raktár-géptároló udvar felépítése és elhelyezése is megtörténik. A sportolási lehetőségek tárháza bővül az Arany-patak mentén létesülő sétány és kocogó pályával, telepített tornaeszközökkel, egy fitnesz-szabadtéri tornapályával, valamint aszfaltozott felületű görkorcsolyapályával. A pihenést és feltöltődést újonnan kialakított pihenőkert, virágos rét és piknik övezet szolgálja. A projekt megvalósítása során az akadálymentesség kiemelt szempont. A beruházás keretében akadálymentes gyalogos kapcsolat jön létre a Csónakázó-tó területével az Arany-patakon keresztülívelő gyalogoshíd megépítésével. Fogyatékkal élők által igénybe vehető tornaeszközök, játéklehetőségek is elhelyezésre kerülnek, melyek megközelítése mindenki számára kényelmesen, a parkoló zónától biztosított. A rekreációs zóna várhatóan megnövekvő igénybevétele miatt a parkolási terület nagysága, férőhelyek száma is növekszik.

Tervező: Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. - Litkei Építésziroda Kft.

Kivitelező neve: Sportliget 2018 Konzorcium

Tagjai: Homlok Zártkörűen Működő Részvénytársaság és PRENOR Kertészeti és Parképítő Korlátolt Felelősségű Társaság

Beruházás összege: bruttó 928.082.285 Ft

Arany-patak gyalogos híd építése:

Kivitelező neve: Homlok Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Beruházás összege: bruttó 34.550.446 Ft

A munkaterület átadás megtörtént 2019.01.17-én, a munkálatok elkezdődtek. A beruházás várhatóan ez év őszére készül el.

Kedvezményezett: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Megítélt támogatás: 1 155 000 000,- Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projektazonosító: TOP-6.3.2-15-SH1-2016-00001

 


Galéria (18 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.05.21
Módosítva: 2019.05.22

"Jóreggelt főorvosúr!" című könyv bemutatója

A Markusovszky Egyetemi Kórház Orvosi Könyvtárában mutatták be Garzuly Ferenc - "Jóreggelt főorvosúr!" című könyvét. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Feltöltve: 2019.05.21
Módosítva: 2019.05.22

Európai térségi társulás alakulhat

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is részt vett a Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnökkel történt megbeszélésen Eisenstadtban.

Feltöltve: 2019.05.20
Módosítva: 2019.05.21

A szavazatszámláló bizottsági tagok eskütétele

A május 26-i Európai parlamenti választás szavazatszámláló bizottsági tagok ünnepélyes eskütételén vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, ahol köszöntötte a bizottsági tagokat, és kivette az esküt. A tagságot...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.18

Győztesek Napja Szombathelyen

A 30 éves a Speciális Olimpiai szövetség Győztesek Napja címmel jubileumi eseményt tartott a Fő téren. A jubileumi gálát dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor alpolgármester...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.18

Fotókiállítás nyílt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóinak életéből

A 30 éves a Speciális Olimpiai Szövetség jubileumi rendezvény sorozata fotókiállítással kezdődött az Agora Savaria Filmszínházban. A kiállítás a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóinak életét mutatja be. A megnyitón köszöntőt mondott,...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.20

28. Vas Megyei Mentők Napja

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőt mondott a Vas Megyei Mentők Napján Őriszentpéteren és elismeréseket adott át a mentőszolgálat vezetőivel együtt. Dr. Lórántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat nyugat-dunántúli...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.18

20 éves a közgazdászképzés Szombathelyen

Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék megalakulásának 20. évfordulóján, ünnepi tanszéki értekezletet tartottak az egyetemen. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is. A rendezvényen...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.18

Végzős diákoknak quadrillet táncoltak a Fő téren

Az Európai Quadrille Táncfesztivál ötletgazdája és jogtulajdonosa a maribori Szlovéniai Táncegyesület. Kezdeményezésükre indult a fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére építő fesztivál 2005-ben. A Guinness-rekord nyilvántartások...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.20

Újabb sportparkkal gazdagodott Szombathely

Sportolásra és rekreációra alkalmas parkot adtak át a Nyitra-Kötő-Kassa utcák által határolt zöldterületen. A beruházás a Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretében valósult meg. A parkot dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei...

Feltöltve: 2019.05.16
Módosítva: 2019.05.17

Konferencia Szent Márton örökségéről

A tanácskozás témája a Szent Márton örökség megőrzésének és megújításának lehetősége Magyarországon és Európában. A rendezvénnyel azt kívánták előmozdítani, hogy a Szent Mártonhoz kapcsolódó szellemi javak Magyarországon és minél több országban...

Programok

Gyerekeknek: GYEREKNAPI DIÁK LABDARÚGÓ TORNA

Helyszín: Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
Időpont: 2019 Május 24. (Péntek) 10:00

2019 - elKÉPzelés Országos képregényalkotó pályázat (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2019 Május 22. (Szerda) 15:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Kajakozási és kenuzási lehetőség a Csónakázó tavon (Sport)

Csónakázó tó, Szombathely, Kenderesi út
2019 Május 22. (Szerda) 16:30

Még több Sport ...
Hangos látás, színes hallás (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2019 Május 22. (Szerda) 18:00

Még több Zene/Koncert ...
Piedone nyomában - Bővített moziváltozat (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Május 22. (Szerda) 18:00

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...