Dr. Puskás Tivadar

Kétszáz férőhelyes munkásszállót adtak át Szentgotthárdon

Több mint 670 millió forintból, egy volt laktanyaépület átépítésével létesült 200 férőhelyes munkásszállás Szentgotthárdon. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Fotó: Cseh Gábor

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: a magyar kormány 400 millió forinttal támogatta a fejlesztést, amelyet a helyi önkormányzattal közösen a Rába-parti városban letelepült cégek szorgalmaztak annak érdekében, hogy dolgozóiknak megfelelő szálláslehetőséget biztosítsanak. Hozzátette, hogy hasonló fejlesztések az ország több pontján zajlottak vagy zajlanak, a programba pedig a jövőben is be kívánják vonni az üresen álló volt határőrségi vagy honvédségi ingatlanokat.  Az államtitkár hangsúlyozta: a magas színvonalú, hotel szintű szolgáltatásokat nyújtó munkásszállók létesítése a gazdaság élénkítéséhez járul hozzá. Elismerésre méltónak nevezte a nyugat-magyarországi régió átlagot meghaladó, 5,6 százalékos gazdasági növekedését, a magas foglalkoztatottsági és az alacsony munkanélküliségi szintjét. Szavai szerint az országnak már vannak olyan térségei, ahol a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében  "minden fegyvert be kell vetni", a munkáltatók a dolgozók lakhatását, pihenését és rekreációját is támogatják.  Megjegyezte, a munkásszállók építésével ugyanakkor a kormánynak nem célja, hogy kiüresítse az országnak azokat a részeit, ahol kevesebb a munkalehetőség.  

Bodó Sándor szólt arról is, hogy ma már a munkaerőhiány okoz gondokat a foglalkoztatásban, ennek kezelésére fel kell tárni a még rendelkezésre álló tartalékokat. Egyebek közt kedvező adószabályokkal elő kell segíteni azoknak a nyugdíjasoknak a munkavállalását, akik még szívesen dolgoznának, emellett a szakképzés hatékonyságát is növelni kell.  

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat és a térség legnagyobb munkaadója, az Opel közösen kérték a kormány segítségét ahhoz, hogy a volt határőr laktanyából munkásszállás épülhessen.
Leszögezte, hogy az új létesítményt kizárólag olyan munkavállalók használhatják, akiket magyarországi cégek foglalkoztatnak.  "Nem lehet ugródeszkája a nyugati határszélre jövő, Ausztriában dolgozni akaró ingázó munkavállalóknak" - jelentette ki.

Forrás:MTI


Galéria (30 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.05.20
Módosítva: 2019.05.21

A szavazatszámláló bizottsági tagok eskütétele

A május 26-i Európai parlamenti választás szavazatszámláló bizottsági tagok ünnepélyes eskütételén vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, ahol köszöntötte a bizottsági tagokat, és kivette az esküt. A tagságot...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.18

Győztesek Napja Szombathelyen

A 30 éves a Speciális Olimpiai szövetség Győztesek Napja címmel jubileumi eseményt tartott a Fő téren. A jubileumi gálát dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor alpolgármester...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.18

Fotókiállítás nyílt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóinak életéből

A 30 éves a Speciális Olimpiai Szövetség jubileumi rendezvény sorozata fotókiállítással kezdődött az Agora Savaria Filmszínházban. A kiállítás a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóinak életét mutatja be. A megnyitón köszöntőt mondott,...

Feltöltve: 2019.05.18
Módosítva: 2019.05.20

28. Vas Megyei Mentők Napja

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőt mondott a Vas Megyei Mentők Napján Őriszentpéteren és elismeréseket adott át a mentőszolgálat vezetőivel együtt. Dr. Lórántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat nyugat-dunántúli...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.18

20 éves a közgazdászképzés Szombathelyen

Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék megalakulásának 20. évfordulóján, ünnepi tanszéki értekezletet tartottak az egyetemen. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is. A rendezvényen...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.18

Végzős diákoknak quadrillet táncoltak a Fő téren

Az Európai Quadrille Táncfesztivál ötletgazdája és jogtulajdonosa a maribori Szlovéniai Táncegyesület. Kezdeményezésükre indult a fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére építő fesztivál 2005-ben. A Guinness-rekord nyilvántartások...

Feltöltve: 2019.05.17
Módosítva: 2019.05.20

Újabb sportparkkal gazdagodott Szombathely

Sportolásra és rekreációra alkalmas parkot adtak át a Nyitra-Kötő-Kassa utcák által határolt zöldterületen. A beruházás a Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretében valósult meg. A parkot dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei...

Feltöltve: 2019.05.16
Módosítva: 2019.05.17

Konferencia Szent Márton örökségéről

A tanácskozás témája a Szent Márton örökség megőrzésének és megújításának lehetősége Magyarországon és Európában. A rendezvénnyel azt kívánták előmozdítani, hogy a Szent Mártonhoz kapcsolódó szellemi javak Magyarországon és minél több országban...

Feltöltve: 2019.05.15
Módosítva: 2019.05.16

Zsinórlabda verseny Szombathelyen

A Magyar Röplabda Szövetség, az Ovi-Sport Kft., a Tiszta Formák Alapítvány és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola közös szervezésében Szombathelyen 10 óvodából több, mint 100 gyermek vett részt az ovis zsinórlabda versenyen. A rendezvényt...

Feltöltve: 2019.05.14
Módosítva: 2019.05.15

Állampolgársági eskütétel

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere előtt 10 személy tette le a magyar állampolgársági esküt.

Programok

Gyerekeknek: GYEREKNAPI DIÁK LABDARÚGÓ TORNA

Helyszín: Haladás Sportkomplexum , Szombathely, Rohonci út 3.
Időpont: 2019 Május 24. (Péntek) 10:00

Kismamatorna VII. kurzus (Előadás/Kiállítás)

Szombathely és Járása EFI, Szombathely, Nádasdy F. u. 4.
2019 Május 22. (Szerda) 09:30

Még több Előadás/Kiállítás ...
Haladás 100 - Atlétika szakosztály - dokumentumkiállítás (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2019 Május 22. (Szerda) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Kerekítő Mondókás Móka (Gyerekeknek)

AGORA - Művelődési és Sportház - 11-es terem, Szombathely, Március 15. tér 5.
2019 Május 22. (Szerda) 10:00

Még több Gyerekeknek ...
Felolvasás az Időskorúaknak (Előadás/Kiállítás)

Időskorúak Gondozóháza, Szombathely, Pozsony u. 47.
2019 Május 22. (Szerda) 10:30

Még több Előadás/Kiállítás ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...