Dr. Puskás Tivadar

In memoriam Angyal László

1962. június 19. - 2018. február 8.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 56. évében, türelemmel viselt súlyos betegségét követően elhunyt Angyal László, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Kabinetjének korábbi kommunikációs vezetője.
Önkormányzatunk kollégánkat saját halottjának tekinti.
A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola elvégzését követően újságíróként dolgozott, majd 2010-től a Városháza kommunikációs vezetője volt.
Figyelemmel kísérte a híreket, mindenről tudni akart. Nem akart lemaradni egyetlen új információról sem. Mindig naprakész volt, igyekezett mindenkinél egy lépéssel előbbre járni, hogy azonnal reagálni tudjon az eseményekre. A háttérben tevékenykedett. Munkáját igazi profizmussal látta el. 2011 óta a Magyar Sajtó Napján, március 15-én Szombathelyen megrendezett „Sajtófotó kiállítás” kitalálója, életre hívója, szervezője volt. Kötelességünk a hagyományt továbbvinni!
Egész életében makacs hivatástudat jellemezte. Addig kutatott egy-egy téma után, amíg annak végére nem járt. Kommunikációs vezetőként mindent megtett azért,hogy hiteles tájékoztatást adjon és a kollégái munkáját is segítse. Céltudatosan tette a dolgát.
Váratlanul jött súlyos betegsége ellen kitartóan küzdött, meg akart gyógyulni. A betegség legyőzte!
Emlékét megőrizzük!
Nyugodjék békében!
Angyal Laci! Isten Veled!

Dr. Puskás Tivadar
polgármester

Angyal Laci kollégánktól 2018. február 16-án, pénteken 11.00 órakor búcsúzunk a Jáki úti temető ravatalozójában és onnan kísérjük utolsó útjára.

Szentmise a Szent Kvirin Szalézi-templomban 9.30 órakor kezdődik.

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2018.10.19
Módosítva: 2018.10.19

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság elismerés-átadási ünnepsége

A Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ünnepséget tartott. Ünnepi beszédet mondott Majthényi László, Vas megye közgyűlésének elnöke, majd dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Rendőr-Főkapitányság...

Feltöltve: 2018.10.18
Módosítva: 2018.10.18

Bemutatták a Széles a Piáve vize című filmet

A ,,Nagy Háborús emlékév" programsorozathoz kapcsolódóan mutatták be a Széles a Piáve vize című filmet az AGORA-Savaria Filmszínházban. A film a 83-as és a 106-os gyalogezredek I. világháborús történetét és emlékeit veszi számba az olasz fronton....

Feltöltve: 2018.10.17
Módosítva: 2018.10.17

Sajtótájékoztató a JOGPontok tapasztalatiról

A regionális és összehangolt JOGpontok projektek ingyenes jogi segítséget nyújtanak a munkavilágában felmerülő jogi kérdésekben. A projekt indulása óta eltelt időszak tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely...

Feltöltve: 2018.10.16
Módosítva: 2018.10.16

Elkezdődött a Szent László király utcai felhagyott iparterület fejlesztése

A ,,Szombathely Szent László király utcai felhagyott iparterület fejlesztése" c., kiemelt jelentőségű, európai uniós finanszírozású projektet sajtó nyilvános eseményen mutatták be a volt EPCOS területén. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei...

Feltöltve: 2018.10.16
Módosítva: 2018.10.16

Polcsik Ferenc szépkorú köszöntése

Polcsik Ferenc szépkorút köszöntötte 90. születésnapján dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2018.10.16
Módosítva: 2018.10.16

Horváth Józsefné szépkorú köszöntése

Horváth Józsefné szépkorút köszöntötte 95. születésnapján dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2018.10.16
Módosítva: 2018.10.16

Fogyatékos személyek számára létesült Információs és Koordinációs Pont

A projekt keretében országszerte 22 helyszínen indult el Információs és Koordinációs Pont, amely hálózatot kialakítva, közösen együttműködve azon dolgozik, hogy a fogyatékosságból adódó igényekre reagáljon. Információs és Koordinációs Pont megnyitóján...

Feltöltve: 2018.10.15
Módosítva: 2018.10.15

A fehér bot világnapja

A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet, a Boza Gáborné Alapítvány, a Szülőföld Kulturális Sport és Örökségvédelmi Egyesület valamint a Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesülete 6. alkalommal rendezte meg a szemléletében és gyakorlatában...

Feltöltve: 2018.10.14
Módosítva: 2018.10.15

Vas Megyei Prima Díj átadó Gála

A Vas Megyei Prima Díj átadó gálán adta át a közönségdíjat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Prima díjat adott át dr. Hende Csaba, és Ágh Péter országgyűlési képviselők, Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének...

Feltöltve: 2018.10.13
Módosítva: 2018.10.13

Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának alapító nővérei emlékeztek

1868. október 15-én a szombathelyi Szent Márton-templomban öltötte fel a Domonkos Rend ruháját az a tíz fiatal nő, akik az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának alapító nővérei lettek. Ez...

Programok

Gyerekeknek: MÁRTON NAPI JÁTSZÓPROGRAM – Kalandjáték Savariában c. játszóház

Helyszín: Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely,
Időpont: 2018 November 09. (Péntek) 12:00

SZENT MÁRTON-NAPI ORSZÁGOS NAGYVÁSÁR (Szent Márton Programsorozat)

Vasi Skanzen, Szombathely, Árpád út
2018 November 09. (Péntek) 15:00

Még több Szent Márton Programsorozat ...
Vesperás Szent Márton tiszteletére és lampionos felvonulás (Szent Márton Programsorozat)

Székesegyház - Püspöki Palota, Szombathely, Mindszenty József tér
2018 November 09. (Péntek) 17:00

Még több Szent Márton Programsorozat ...
Ünnepi szentmise Szent Márton, az Egyházmegye védőszentjének tiszteletére (Szent Márton Programsorozat)

Sarlós Boldogasszony Székesegyház, Szombathely, Mindszenthy tér
2018 November 10. (Szombat) 10:00

Még több Szent Márton Programsorozat ...
SZENT MÁRTON DÍJÁTADÓ GÁLA (Szent Márton Programsorozat)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér
2018 November 10. (Szombat) 18:00

Még több Szent Márton Programsorozat ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...