Dr. Puskás Tivadar

Az integráció a központi téma

Szombathelyen hagyomány, hogy minden év tavaszán a szociális szakma kerül az érdeklődés középpontjába. Az önkormányzat, annak intézményei, gazdasági társaságai, szociális szolgáltatásokat nyújtó egyházi fenntartók, valamint a szociális civil szervezetek és a szociális felsőoktatási intézmény dolgozói példás együttműködéssel, 15. alkalommal szervezték meg a Szociális Hetet.

A rendezvényt szerdán délelőtt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, hogy egy emberi közösség erejét az adja meg, hogyan bánik a rászorulókkal. Egy társadalom erejét pedig az adja meg, hogyan törődik a megváltozott munkaképességű emberekkel, s számukra milyen szociális rendszert tud kiépíteni. A polgármester hozzátette, hogy Szombathelyen példaértékű a szociális rendszer.
A megnyitó után elkezdődött a háromnapos szakmai konferencia.

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.07.10
Módosítva: 2019.07.10

Újabb pályázatok civileknek

A ,,Savaria Jövőjéért" helyi akciócsoport pályázatait mutatták be a Városházán. Köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.07.09
Módosítva: 2019.07.10

Vasi Vasember sajtótájékoztató

A 35. Vasi Vasember triatlon versenyről tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója, Jerse András versenyigazgató és Kapolcsi Imre, a Vasi...

Feltöltve: 2019.07.08
Módosítva: 2019.07.08

Mayrhofer Johann szépkorú köszöntése

Mayrhofer Johannt köszöntötte 95. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.07.07
Módosítva: 2019.07.07

Schauermann János plébános Ezüstmiséje

Schauermann János plébános Ezüstmiséjén vett részt és köszöntötte őt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Szent Márton templomban.

Feltöltve: 2019.07.07
Módosítva: 2019.07.07

Holokauszt megemlékezés

A szombathelyi zsidóság deportálásának 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondott beszédet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Székely János megyéspüspök, majd felavatták és megkoszorúzták...

Feltöltve: 2019.07.06
Módosítva: 2019.07.08

XI. Szombathelyi Horvát Nap

A XI. Szombathelyi Horvát Nap résztvevőit köszöntötte dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Fő téren. A Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Szombathelyi Horvátok Egyesülete szervezésében jöttek össze...

Feltöltve: 2019.07.04
Módosítva: 2019.07.05

Újabb helyszíneken korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetést

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Kántás Zoltán a terület önkormányzati képviselője helyszíni bejáráson vett részt Mérleg és a Szatmár utcánál. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz...

Feltöltve: 2019.07.03
Módosítva: 2019.07.04

Emléktáblát avattak a Tóth István parkban

Felavatták a Szociális városrehabilitáció II. ütemében megújult játszóteret és a bejáratnál felállított emléktáblát a Tóth István parkban. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly...

Feltöltve: 2019.07.03
Módosítva: 2019.07.03

Korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetést a Rumi úton

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester helyszíni bejáráson vett részt a Rumi úton. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz védelmi rendszer fejlesztése a TOP 6.3.3 ,,Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések"...

Feltöltve: 2019.06.28
Módosítva: 2019.06.29

Jótékonysági futás a szabadságért

2013 óta évente rendeznek Jótékonysági futást a szabadságért. Az elmúlt 6 évben 3 kontinens 8 országában több mint 4000 km-t futottak és több mint 100.000 dollárt gyűjtöttek a gyerekeknek. A 2019. évi FCR Lech Walesa elnök, a demokratikus és...

Programok

Zene/Koncert: Bartók Szeminárium és Fesztivál

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2019 Július 17. (Szerda) 10:00

MUZIKUM PROMENÁD / Báró Akusztik Blues Trió (Zene/Koncert)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2019 Július 20. (Szombat) 11:00

Még több Zene/Koncert ...
St. Martin-koncert (Zene/Koncert)

Herényi Szent György templom, Szombathely, Béke tér 1.
2019 Augusztus 02. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2019 Július 12. (Péntek) 10:00

Még több Zene/Koncert ...
Nyári Napközis Sporttábor (Gyerekeknek)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2019 Július 15. (Hétfő) 07:15

Még több Gyerekeknek ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...