TOP fejlesztések

Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Szombathelyen

Projekt azonosítószám: TOP-6.6.2-15-SH1-2016-00001

 A projekt célja és rövid összefoglalása: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a város két jelentős, a szociális szférában kiemelkedő intézményével együttműködve valósítja meg a projektet, mely által a város szociális alapszolgáltatásainak infrastrukturális fejlesztése, korszerűsítése valósul meg. Szombathely MJV saját teljesítésben, mint konzorciumvezető a Pálos Károly Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat által látja el fejlesztési tevékenységeit, konzorciumi partnerként pedig a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. került a projektbe bevonásra. A projekt megvalósításának feltétele, hogy az elsősorban társadalmi leszakadással veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására irányuló szolgáltatások, programok meglétéhez biztosított legyen a megfelelő intézményi háttér, másrészről a foglalkoztatottsági szint növeléséhez csökkenthetők legyenek a családi terhek és az életminőséget javító szolgáltatások zavartalanul, megfelelő infrastrukturális feltételekkel ellátott környezetben működhessenek. A helyi szintű humán közszolgáltatások megújítása hozzájárul a lakosság foglalkoztathatóságának javításához, az életkörülményekben rejlő területi különbségek mérsékléséhez, illetve a társadalmi összetartozás erősítéséhez. Az intézkedés eredményeképpen kiegyenlítődnek, javulnak a területi különbségek.

Fejlesztéssel érintett szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátás:

  • Barátság utcai idősek klubja (9700 Szombathely, Barátság u. 22.)
  • Család- és gyermekjóléti szolgálat (9700 Szombathely, Kodály Z. u. 4.)
  • Házi segítségnyújtás
  • Fogyatékos emberek nappali szolgálata és támogató szolgálata (9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.)
  • Utcai szociális munkás szolgálat (9700 Szombathely, Vörösmarty u. 36.)
  • Nappali melegedő (9700 Szombathely, Zanati út 1.)

Szombathely MJV Önkormányzata, mint konzorciumvezető megvalósításában fejlesztésre kerülő szolgáltatások:

  • Idősek nappali ellátása - Idősek klubja infrastrukturális fejlesztése

Az idősek nappali ellátását biztosító, Szombathely, Barátság u. 22. sz. alatt található idősek klubja korábban bölcsőde funkcióval működött, majd a négy épületszárny egyikében kapott helyet az idősek klubja. A belső átalakítás nem történt meg, így annak kialakítása és elhelyezkedése nem felel meg az idős, különösen a magasabb szükségletű, demens idős személyek igényeinek, továbbá nem felelnek meg az akadálymentesítés követelményeinek sem.

A fejlesztés célja az idősek klubjának akadálymentesítése, az idősek nappali ellátásához szükséges körülmények minőségi fejlesztése.

  • Család- és gyermekjóléti szolgálat - Család és gyermekjóléti szolgáltatást biztosító szakmai egység belső átalakítása, felújítása

A Szombathely Kodály Z. u. 4 sz. alatti telephelyen működő család-és gyermekjóléti szolgálat a város egyik legnagyobb lakótelepén, egy 10 emeletes lakóház alsó szintjén található, melyben a szakmai munkavégzés alapvető feltételei nem biztosítottak. Az épületrész jelenleg kétféle funkciónak ad otthont, család- és gyermekjóléti szolgáltatásnak, másrészt pedig hátrányos helyzetű fiatalok számára prevenciós céllal közösségi tér működik heti négy alkalommal. A két funkció megfelelő elkülönítése nem megoldott. Az egymással nem egyeztethető funkciók szétválasztása szükséges, valamint a zavartalan, szakmai munkavégzés feltételeinek megteremtése.  

A beruházás 2018. szeptember 30-án lezárult, a szakmai egység felújítása megvalósult.

A beruházás költsége: 20.663.896,-Ft.

  • Házi segítség nyújtás - Házi segítségnyújtás működési feltételeinek javítása

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat négy Szakmai Egysége az intézmény illetékességi területén biztosítja a házi segítségnyújtás szolgáltatást. Az ellátásban részesülők nagy része életkora és egészségi állapota miatt rendszeres, napi szintű gondozást, ápolást igényel.

A projekt keretében közlekedési a szolgáltatás infrastrukturális feltételei kerültek fejlesztésre, azaz beszerzésre került 18 db kerékpár 1.440.000,-Ft értékben.

A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft., mint konzorciumi partner megvalósításában fejlesztésre kerülő szolgáltatások:

  • Fogyatékos emberek nappali ellátása - férőhelybővítés megvalósítása

A Fogyatékos emberek nappali szolgálatának Szombathely, 11-es huszár u. 116. sz. alatti székhelye ad helyet. Az épület földszintjén található helyiséget kívánja bevonni az intézmény a nappali szolgáltatásba, mely által az ellátás férőhelyszáma bővül. A helyiség berendezésének, bútorzatának teljes költsége a projektben elszámolásra került.

  • Nappali ellátás fejlesztése - Nappali melegedő működési feltételeinek javítása

A Nappali melegedő elsősorban az éjjeli menedékhely szolgáltatásait igénybevevőket, s az utcán élőknek nyújt lehetőséget pl. tisztálkodásra, étkezésre. A nappali melegedő eszközfejlesztése a nagymértékű kihasználtság miatt szükséges. A fejlesztés mobil konyhabútor vásárlását tette lehetővé.

  • Fogyatékos emberek támogató szolgálata - feladatellátás feltételeinek javítása

A Fogyatékos Emberek Támogató Szolgálata alapfeladatai közé tartozik az információnyújtás, tanácsadás is a fogyatékossággal élő ügyfelek részére. A Szolgálat széleskörű információs adatbázissal rendelkezik, mely a fogyatékos emberek mindennapi életét segíti. A projekt lehetőséget nyújtott különböző informatikai eszközökkel történő fejlesztésre, mely a szolgálat működésének feltételeit nagymértékben segíti.

  • Utcai szociális munka - feladatellátás feltételeinek javítása

A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. fenntartásában két utcai szolgálat működik, célja az ellátatlan, de az intézményes ellátással szemben bizalmatlan, az utcán tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése, elsősorban életmentés, megelőzés, integrálás céljából. A pályázati keretében az utcai szolgálatok működtetésének feltételeit 2 db gépjármű beszerzésével segítette a projekt.

Kedvezményezett: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Konzorciumi partner: Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.

Megítélt támogatás: 86 000 000,- Ft

Támogatás mértéke: 100%

Megvalósítási időszak: 2016.12.01 - 2019.06.30.


Galéria (9 db)

Programok

Színház/Tánc: TÁNC VILÁGNAPJA

Helyszín: Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely, Fő tér 10.
Időpont: 2019 Április 28. (Vasárnap) 14:00

Soulwave (Zene/Koncert)

AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Április 27. (Szombat) 20:00

Még több Zene/Koncert ...
AVUS - VasaPlaket (Sport)

Fedett Uszoda és Termálfürdő, Szombathely, Bartók Béla körút 41.
2019 Április 27. (Szombat) 16:00

Még több Sport ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...