Nagyberuházások

Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program

2009. évben Szombathely és 128 Vas megyei település önkormányzatának képviselő-testülete elhatározta, hogy egyes hulladékgazdálkodási feladatok ellátása, valamint az ezek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében, mint közös cél megvalósítására és a közös érdekérvényesítés elősegítésére önkormányzati Társulást alakítanak. A Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának bejegyzésére 2009. június 29 -én került sor. 2010. január 01-től két új taggal bővül a Társulás. A gesztor Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A tagok a Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer kiépítése érdekében, az Európai Unió pályázati alapjából igényelhető támogatással kívánnak komplex, regionális hulladékgazdálkodási rendszert létrehozni, fenntartani és üzemeltetni, valamint a társult tagönkormányzatok területén a bezárt települési szilárdhulladék lerakók rekultivációját megvalósítani, és az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi előfeltételeket biztosítani. Közös tevékenységünket olyan kiemelt műszaki-, technikai színvonalon és a környezetet védő rendszerben kívánjuk megvalósítani, amely a XXI. század infrastrukturális rendszerében hosszútávon biztonságot nyújt mind a Társulás, mind a térségben élő lakosság számára. A Társulás adatai, dokumentumai és a pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk megtekinthetők a www.westhull.hu honlapon.

A Társulás 2009. december 01-én benyújtott, a "Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése" című KEOP –7.1.1.1/09-2009-0009 számú 1. fordulós pályázatát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága támogatásra érdemesnek ítélte. A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program célja a társult településeken a hulladékgazdálkodás egyes feladatainak ellátása, ezen belül kiemelten a szelektív hulladékgyűjtés továbbfejlesztése, illetve a hulladékok jogszabályi előírásoknak megfelelő arányú, anyagában történő hasznosításának elősegítése.

A hulladékgazdálkodási program főbb elemei

- 80 új szelektív hulladékgyűjtő sziget telepítése
- 150 üveggyűjtő konténer telepítése
- házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés megszervezése
- 2 hulladékudvar (Szombathely, Kőszeg) felújítása – bővítése
- 6 új hulladékudvar építése – Bük, Körmend, Rábahidvég, Répcelak, Őriszentpéter, Szentgotthárd
- a begyűjtéshez szükséges gépjárműpark beszerzése
- 1 db 14.000 t/év kapacitású válogatómű építése Szombathelyen, a hulladék hasznosítását, ipari előkészítését szolgálja
- 7900 db házi komposztáló láda beszerzése és kiosztása a társult települések lakosságának
- lakossági szemléletformálás
- új munkahelyek teremtése a megvalósuló szolgáltató és feldolgozó egységekben

A pályázat két fordulós. Az 1. forduló a regionális hulladékgazdálkodási program előkészítését, tervezését, a második pedig a program megvalósítását támogatja. Az 1. fordulóban 78.850.250,- Ft támogatást (a nettó költségek 85%-a) nyert a Társulás, melyhez 13.914.750,-Ft önerőt és az ÁFÁ-t biztosítják a társult települések. A kétfordulós projekt teljes becsült összköltsége nettó 1,97 milliárd Ft. A végleges műszaki tartalmat a 2. fordulós pályázati előírásokkal összhangban alakítják ki.

A 30 éves élettartamra tervezett projekt előkészítése 3 évet vesz igénybe, melyet a Társulás 2009 nyarán elkezdett. Az 1. forduló támogatási szerződésének aláírására 2010 áprilisában került sor, melyet követően a teljes körű műszaki, pénzügyi, jogi előkészítés 2012 tavaszáig befejeződhet. Eredményeként a Társulás rendelkezni fog minden szükséges engedéllyel, és tanulmánnyal valamint valamennyi közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges dokumentációval. Így sikeres 2. fordulós pályázat esetén a beruházások 2013. évben és 2014. első félévében befejeződhetnek. A rendszer üzemeltetése várhatóan 2014-ben indul.

Kapcsolódó weboldal: www.westhull.hu

Programok

Színház/Tánc: TÁNC VILÁGNAPJA

Helyszín: Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely, Fő tér 10.
Időpont: 2019 Április 28. (Vasárnap) 14:00

Soulwave (Zene/Koncert)

AGORA - Savaria Filmszínház aula, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Április 27. (Szombat) 20:00

Még több Zene/Koncert ...
AVUS - VasaPlaket (Sport)

Fedett Uszoda és Termálfürdő, Szombathely, Bartók Béla körút 41.
2019 Április 27. (Szombat) 16:00

Még több Sport ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...