Egyesületek, klubok

Szombathelyi Röplabda Klub - Főiskola

A 2005 májusban alakult röplabdaklubnál, a Szombathelyi Röplabda Klubnál a működés új alapokra került. Mint ismert, a Haladás VSE-ből 56 év után kivált a röplabdaszakosztály, és a tavaly májusban alakult új egyesület, a Szombathelyi RK égisze alatt működik tovább az NB I-es női csapat.

A 2005/2006-os idényt az egyesület kiváló eredményekkel zárta. Nagycsapata, ahol már most is játszottak fiatalkorú játékosok az alapszakaszban a 4., végül a rájátszásban a 3. helyet, azaz bronzérmet szereztek. Hasonlóan jól szerepeltek a juniorok is. Az országos junior bajnokság összes csapata közül a 10. lettek. A 2006/2007-es idényben az új versenykiírásnak köszönhetően a legmagasabb osztályban az NB 1 Ligában fognak szerepelni.

A tavalyi évben gyermek csapat, akik egyben vitték a serdülő bajnokságot is nagyon jó eredményeket értek el, a saját korosztályukban jól haladtak, az ország legjobb 12 gyermekcsapata közé jutottak, végül a 10. lettek. Ebben az évben serdülőkként ők képviselik az utánpótlás csapatok csúcsának számító junior korosztályt is. A mini, gyermek és serdülő csoportok is szépen haladnak előre.

Korosztályos válogatottjai is vannak az egyesületnek:
A Szombathelyi Röplabda Klubból Király Barbara vesz részt 2 éve az Ifjúsági Leány válogatott tagjaként edzőtáborokban és válogatott versenyeken. Ide hívták be másodszor Kecskés Petrát is próbajátékra. A 92-93-as korosztály keretének tagjai Király Rebeka és Kanti Vivien. Foki Róbert ennek a korosztályos válogatottnak másodedzője.

Azért, hogy minél előbb teljes legyen a felépítmény, az általános iskolákban is megkezdődött a kiválasztás. A tavalyi évben heti kétszer 10-12 fős csoportokkal foglalkoztak a Neumann iskolában, a Paragváriban, és a Gothardban. Az idei évben ezeket az órákat csökkentették heti 1 órára, bár bekapcsolódott a munkába a Simon István, a Bercsényi és a Waldorf iskola is. A megyében ezen kívül Pankaszon és Jákon folyik röplabdás képzés.
Még mindig célunk, hogy a Rajczy Imre Sportiskolába is bekerülve az általános iskolák 5 osztályától kezdve egy válogatás alapján felépíteni a röplabda sportág felmenő rendszerét általános iskolás kortól a sportiskolán keresztül az egyesületi edzésekbe bekapcsolódva, melynek kérvényét a SZMJV Sportbizottsága már megtárgyalta és támogatta.

Az egyesület utánpótlása a helyi és megyei iskolákkal együtt közel 200 főt számlál.


Megnevezés: Szombathelyi Röplabda Klub - Főiskola
Cím: 9700, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
Telefon: +36 (94) 504-410
Fax: +36-94 / 504-335
E-mail: szrk-f@freemail.hu
Honlap: http://szrk-f.atw.hu/
GPS koordináta (szélesség): 47.229802
GPS koordináta (magasság): 16.612909


Galéria (2 db)

Programok

Mozi: Egy kutya hazatér (mb) (6)

Helyszín: Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út
Időpont: 2019 Január 21. (Hétfő) 13:00

Rontó Ralph 2: Ralph lezúzza a netet 3D (mb) (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út
2019 Január 21. (Hétfő) 13:30

Még több Mozi ...
Tű, cérna, szerelem (16) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Január 21. (Hétfő) 14:15

Még több Mozi ...
Ragadozó városok 3D (mb) (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út
2019 Január 21. (Hétfő) 14:20

Még több Mozi ...
Rossz versek (12) 97’ (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Január 21. (Hétfő) 14:30

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...