Középiskolák

Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium

A Művészeti Szakközépiskola Vas megye egyetlen, középfokú művészeti képzést folytató intézménye.
A zeneművészeti tagozat 1975 óta működik, s hozzá társult 1991-ben a képző- és iparművészeti tagozat. Mindkettő létrejötte kétféle igény szerencsés találkozásának köszönhető. Egyrészt egyre több szülő és növendék igényelte az ilyen típusú középfokú képzést, másrészt jó néhány művész dolgozott Szombathelyen és Vas megyében, aki szívesen vállalkozott tanításra is. Ennek köszönhetően szakmájukat magas szinten művelő zenetanáraink és egyéni alkotásaikkal, kiállításaikkal hírnevet szerzett képző- és iparművész tanáraink vannak. A közismereti tantárgyakat tanító pedagógusok is sokéves tapasztalattal rendelkeznek a művészeti szakközépiskolás növendékek nevelésében. A szakmai képzés igényeinek figyelembe vételével nevelnek, és sikeresen készítik fel a növendékeket a nem szakirányú továbbtanulásra is.

Iskolánk szakmai-pedagógiai munkája igen eredményes, hiszen a végzett növendékeink többségét (képző-és iparművészeti tagozaton 65-70 %, zeneművészeti tagozaton 90-95 %) felvették valamilyen felsőoktatási intézménybe, elsősorban szakirányú (zeneakadémia, zeneiskolai tanárképző intézetek, konzervatóriumok, tanárképző főiskolák; iparművészeti, képzőművészeti egyetemek; Graz, Bécs, Oberschützen, Linz, Basel egyetemei, főiskolái stb.) intézményekbe.

A viszonylag alacsony tanulólétszámból adódóan (190-210 fő) az egyéni bánásmódot, a tehetségmentést és tehetséggondozást eredményesen tudjuk gyakorolni. Kialakítottuk a tehetséggondozásnak egy olyan módját, amely az egyéni képességek fejlesztését, a továbbtanulásra (nem szakirányú továbbtanulásra is) felkészítést lehetővé teszi.

Vas megye és Szombathely egyetlen művészeti szakközépiskolájaként igyekszünk olyan kulturális-művészeti „missziót” felvállalni, amely hasznos a város kultúrájában - kulturálódásában, beilleszthető a képzési programunkba, és anélkül teszi életszerűvé a művészeti képzést, hogy a növendékek szakmai felkészítése sérülne. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy növendékeink valódi feladatokat kapjanak, s ennek lehetőségeit állandóan keressük.
A zeneművészeti tagozat iskolai növendékhangversenyei, tanszaki hangversenyei; a Vas megyei zeneiskolákban adott koncertek, a különböző városi intézmények ünnepélyein szereplés, az ének-zenekar koncertjei, amelyek a zenei ismeretterjesztést is szolgálják, mind a jövendő pálya előgyakorlatai. 2011 óta jazz-zenész képzés is folyik a tagozaton.
A képző- és iparművészeti tagozatos növendékek kiállításai is fontos színterei a szakmai létforma gyakorlásának. A tagozat diákok elkészítették iskolánk emblémáját és feliratát, részt vesznek a Savaria Karnevál munkálataiban, különböző szombathelyi intézményeknek logót készítettek, helytörténeti szempontból fontos emléktáblákat terveztek és kiviteleztek.

A 2006 szeptemberében - Szombathely Megyei Jogú Város pályázatának és támogatásának köszönhetően - elkészült a képző-és iparművészeti tagozat műhelyépülete, az ütős és rézfúvós termek; a hangszeres termek és a zenei osztálytermek hangszigetelése, valamint a körterem felújítása is megvalósult. Ennek köszönhetően korszerű körülmények között tanulhatnak iskolánk növendékei.
 


Megnevezés: Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium
Cím: 9700 Szombathely, Paragvári utca 77.
Telefon: +36 (94) 311-264
Fax: +36-94 / 311-138
Vezető: Rápli Róbert
E-mail: rapli.robert@int.szombathely.hu
Honlap: http://www.muveszetiszhely.hu
GPS koordináta (szélesség): 47.24175674646179
GPS koordináta (magasság): 16.61355742883609

Programok

Zene/Koncert: Martha Argerich világhírű zongoraművésznő és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye a Bartók Fesztiválon

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2017 Július 11. (Kedd) 20:00

Záróhangverseny – Bartók Fesztivál (Zene/Koncert)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2017 Július 15. (Szombat) 20:00

Még több Zene/Koncert ...
HACUKA (Gyerekeknek)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2017 Július 08. (Szombat) 08:00

Még több Gyerekeknek ...
„Bartók” – premier előtti filmvetítés a Bartók Fesztiválon (Zene/Koncert)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2017 Július 14. (Péntek) 20:00

Még több Zene/Koncert ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...