Az elérhető legjobb egészség egyike az alapvető emberi jogoknak! Ezt az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlése 1998-ban nyilatkozatta ki. Ennek megvalósításában alapvető szerepe van a munkahelynek, hiszen életünk nagy részét ott töltjük, emellett a különböző speciális megterhelések miatt az egyik legveszélyesebb mesterséges környezetnek számít. Kulcskérdés tehát, hogy mi vesz körül minket testileg-lelkileg, naponta legalább 8 órában. Az alapvető elvárások, a biztonság feltételrendszere mellett itt lehet olyan késztetéseket, ismereteket és módszereket terjeszteni, amelyek az egészségtudatos magatartást és életmódot segítenek megvalósítani. Ezeket az értékeket pedig a munkahely kapuin túl is magunkkal vihetjük, az élet egyéb területein is felhasználhatjuk, családunkkal is megoszthatjuk.
Valljuk, hogy az örömteli sikeres munkának egészségvédő szerepe van!
Ennek jegyében hoztuk létre 1997 elején az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesületet, egészségmegőrzéssel, munkabiztonsággal és a foglalkozás-egészségüggyel foglalkozó szakemberek ösztönzésére és részvételével.
Alapvető filozófiánk: Egészséges munkahely- egészséges munkavállaló!
Az immáron 11. éve működő Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület és a 3. éve megalapított első Regionális Központjának célja elősegíteni mindazokat a törekvéseket, erőfeszítéseket, intézkedéseket, amelyek azt célozzák, hogy a munkahelyeken dolgozók valamennyien a jelenleginél jobb testi, lelki és szellemi egészséggel végezhessék munkájukat. Ugyanezeket az alapelveket emelte stratégiai törekvései közé az idei évben elfogadott Nemzeti Munkavédelmi Program is, amely a munkavédelem meglévő problémáinak megoldása és a jövő problémáinak megelőzése érdekében - az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület célkitűzéseivel megegyezően - a kedvezőtlen munkakörülmények felszámolását, a munkabalesetek számának és súlyosságának csökkentését, jó közérzetet biztosító munkakörnyezet kialakítását vállalta cselekvési programjában.
Magyarországon ma az emberek legtöbb gondolata lehetőségeik, társadalmi helyzetük javítása körül forog. Mindannyian olyan elvárásokkal és értékszemlélettel találkozunk, amelyek óhatatlanul azt sugalmazzák: a jobb életért áldozni kell. Ezért sokan vannak, akik egyre több időt töltenek munkával, és a cél érdekében hajalmosak erőtartalékaikat egészségük rovására felhasználni. Stresszben élnek, egészségtelenül táplálkoznak, túlzott mértékben fogyasztanak kávét, hanyagolják a testedzést, stb. Egészségük megromlása miatt többet vannak betegállományban, kevésbé tudnak a munkájukra koncentrálni, nő a munkahelyi balesetek száma, romlik az előállított termékek minősége.
Ennek hatása előbb-utóbb minden résztvevő - kormányzat, munkáltató, érdekképviseleti szervek, munkavállaló - számára nyilvánvalóvá és a gazdasági eredményesség tekintetében mérhetővé válik. A munkavállaló egészségének megromlása költséggel jár az egyén, a munkáltató és az állam számára egyaránt.
Ezért nincs kétségünk afelől, hogy a munkahelyi egészségvédelem megtérülő beruházás. (Az USA-ban 1 dollárnyi munkahelyi egészségvédelmi befektetés több mint 2 dollár nyereséget termelt az elmúlt években.)
A munkahelyi egészségmegőrzés szerves részét kell képezze a vállalati stratégiának, hiszen mindig a hatékonyan teljesítő, egészséges ember állt és áll az állam, a tulajdonos vagy befektető, munkáltató és munkavállaló érdekeinek metszéspontjában. Olyan érték ez, amelyben anyagi és erkölcsi javainkat keresve mindannyian érdekeltek vagyunk!
A hosszú távon is eredményes piaci jelenlét nagymértékben munkatársak elkötelezettségén, az általuk előállított termékek, szolgáltatások minőségén, a beszállítókkal, partnerekkel való kapcsolattartásukon, kereskedelmi-értékesítő tevékenységük sikerességén múlik. Mindez nem csak szaktudást, hanem munkabírást, kitartást is követel.
A túlzott leterheltség, a rossz közérzet, az összpontosítás hiánya rontja a munka minőségét. A feladata ellátására képtelen, táppénzen lévő munkavállaló szaktudásának hiánya, a betegállomány költségei sértik a munkáltató gazdasági érdekeit, aki emiatt egyre kedvezőtlenebb körülményeket tud biztosítani alkalmazottainak, közvetetten pedig csorbul vevői, fogyasztói elégedettségérzése is. Ennek a folyamatnak így csak vesztesei lehetnek.
Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület azon hatás-mechanizmusok feltárására törekszik, amelyek egy új egészségminőségi szemlélet kialakuláshoz, tartós tudatformáláshoz kínálnak a gazdasági növekedés tekintetében is eredményes és komplex megoldást. A hatékony humánerőforrás-gazdálkodás pozitív hatását a gazdasági eredményességre már számos tudományos-gazdasági szakterület - marketing management, human recources, public relations, stb. - bizonyította.
A hatékony humánerőforrás-gazdálkodás pozitív hatását a gazdasági eredményességre már számos tudományos-gazdasági szakterület - marketing management, human recources, public relations, stb. - bizonyította.
A munkahelyi egészségvédelem (a betegállományok mértéke, a hiányzások száma, a munkaerő-vándorlás, a munkahelyi balesetek száma, a munkaórák száma, stb.) és az üzleti sikeresség (a termelékenység, a termék minősége /reklamációk száma, a vállalat imázsa, a vállalattal való azonosulás mértéke, nagyobb személyes felelősségérzet, a fejlesztésre tett javaslatok, stb.) ugyanígy párhuzamban áll.
A humán erőforrásba befektetett tőke megtérülési arányának növelése az egészségi állapot általános javítása által lehetséges!
CÉLUNK a munkahelyi egészségvédelemben:
- egészségesebb életmód
- biztonságos munkahelyi környezet
- társadalmilag hasznos önmegvalósítás
- egészségesebb pszichikai környezet
- stresszhatások csökkenése
- jobb munkahelyi közérzet
- munkahellyel, munkavégzéssel kapcsolatos betegségek kockázati tényezőinek csökkenése
Az alapvető cél azonban nem csak az, hogy a munkahelyek egészségesebbé váljanak, hanem az is, hogy az állampolgár egészsége biztosított legyen munkahelyen és munkahelyen kívül egyaránt.
MISSZIÓS NYILATKOZATUNK
Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület
- vallja, hogy az állampolgárok emberi jogai és egyéni érdekeik az egészség területén a gyakorlatban is kapcsolatba hozhatóak a gazdaság, a vállalkozások érdekeivel
- minden szereplő számára előnyöket kínáló kapcsolatrendszer kialakítására törekszik munkavállalók, munkaadók és egészségügyi szervezetek között
- összefog minden olyan törekvést, amely az egészségvédelmet és munkabiztonságot tűzte ki célul (minőségirányítási, környezetirányítási rendszerek és az egészségvédelmi és biztonságtechnikai irányítási rendszerek kohéziója)
- alapvető törekvése, hogy következetes munkával járuljon hozzá minden olyan kezdeményezéshez, amely az egészségesebb munkahelyek kialakításának irányába mutat
- elsődleges stratégiája az együttműködés
Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület az egyetlen, minden szereplőt egységbe tömörítő, integrált szervezet a munkahelyi egészség és biztonság területén Magyarországon.
FŐ TEVÉKENYSÉGEINK:
- kapcsolatfelvétel az egészségesebb munkahelyek kialakításában érdekelt, érintett szereplőkkel
- módszertani segítséget nyújt komplex munkáltatói egészségvédelmi stratégiák kidolgozásához
- ajánlásokat fogad el és hoz nyilvánosságra, módszertani iránymutatásokat dolgoz ki, amelyek azt célozzák, hogy a munkáltatók segítsék elő a munkavállalók jobb testi és lelki közérzetének kialakítását és fenntartását
- támogatást nyújt a munkahely vezetése számára az egészségesebb légkört biztosító munkaszervezési megoldások kiválasztásában, megvalósításában
- törekszik a munkahelyi egészségmegőrzés céljainak, eszközeinek, módszereinek bemutatására, ismertetetésére, elterjesztésére
- szakmai konzultációkat, tanácskozásokat, műhelyvitákat, konferenciákat, szervez a tapasztalatok rendszeres feldolgozása, átadása, rendszerezése érdekében
- monitoring tevékenység, amely a munkahelyi közérzet aktuális hazai állapotának felderítését célozza
- támogatja a munkahelyi égészségvédelem és biztonságtechnika témakörében folyó kutatásokat és publikációk megjelentetését