A "Leo" Karate - do SE ezen a néven 2003-ban került bejegyzésre. A csapat története körülbelül 13 évre nyúlik vissza. Jelenlegi elnevezését Európában egyedülállóan viselheti, melyben a "Leo" az amerikai és európai stílusvezetőt Shihan Leo Lipinski - t takarja. Az alapítók egyik fő céljuknak a hátrányosabb helyzetben élő gyerekeknek sportolási lehetőség nyújtása volt. Non-profit szervezet lévén a havi tagdíj is csupán jelképes összeg, a számlavezetési díjat fedezi.
Mára elmondhatjuk, hogy Vas megye egyik legeredményesebb csapata vagyunk.
A megyében javarészt Shotokan karatét űző harcművészek mellett mi a Goju- kai karatét képviseljük.
Számos megyei - országos - és nemzetközi bajnoki címet, és még több dobogós helyezést értünk el az évek során, sőt a 2002-es budapesti világbajnokságon bronzérmes versenyzőnk is volt. Minden évben megrendezésre kerülő hagyományos Goju Kupa bajnokságunkra mindenkit szeretettel várunk, akár nézőként is. A szintén hagyományőrző edzőtáborunkba szeretettel várunk minden érdeklődőt. A csapat nyitott más stílusok és sportágak iránt, hiszen minden sportolót a mozgás szerete hajt,a céljaink közösek, bárkit szívesen látunk edzéseinken. A versenyekkel, edzésekkel, táborokkal kapcsolatos információkról telefonon, e-mail-en keresztül tájékoztatunk.