ma 2010. július 31. (szombat) - Oszkár névnapja van

Kórházi gyakorlat

forrás: SZTV, 2010. március 11. (csütörtök), 10:00
Figyelem: ez az anyag 1.42..416.145.833 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek!

Kórházi Gyakorlat A múlt heti közgyűlésen hosszasan vitáztak a városatyák az egészségügyi gyakorlati oktatás helyzetéről. A kórház ugyanis új szerződést szeretne kötni, és mostantól pénzt kérne a képzésért. A kórház arra hivatkozik, hogy jelenlegi anyagi helyzetében nem engedheti meg, hogy továbbra is költségtérítés nélkül segítsék a gyakorlati képzést. Szerintük ez eddig egy gesztus volt, hiszen más intézmények fizetnek a gyakorlati oktatásért.

Kata a kórház sürgősségi ambulanciáján dolgozik, miközben 3 éves szakképzésen vesz részt a Szent Györgyi-iskolában. Gyakorlatát a belgyógyászaton tölti. Vele együtt 24-en vesznek részt a kórház dolgozói közül egészségügyi oktatásban. Tandíjukat a kórházzal felesben fizetik - mondja az ápolási igazgató.

Molnár Erzsébet - ápolási igazgató, Markusovszky Kórház

"Ebben az évben a 24 dolgozó után 1.434.000 Ft-ot fizetünk ki a Szent Györgyi-iskolának tandíj és vizsgaköltség címén, de a teljes költség a képzés alatt közel 6,8 millió Ft. Ez nagyon komoly összeg, a dolgozókat is nagyon megterheli, hiszen nagyon alacsony keresetűek."

A szerződésmódosítás viszont nem csak a felnőttképzést érintené. A kórház az OKJ-s képzésben 400 Ft/fő/nap, minden egyéb képzésnél pedig 800 Ft/fő/nap díjat kérne az iskolától. A kórháznak egyébként alapvető érdeke, hogy a képzés segítésével biztosítva legyen a szakemberutánpótlás - ezt ők is elismerik. Most is legalább 50 szakképzett ápolóra lenne szükség, csak éppen nincs pénzük új munkaerőt felvenni.

"Elfogadhatatlan az, hogy mi ezért egy forintot is fizessünk." - fogalmazott Czeglédy Csaba, oktatásért felelős alpolgármester a múlt heti közgyűlésen.

A megadott díj ugyanis több mint másfél millió forint pluszköltséget jelentene a Szent Györgyi-szakközépiskolának az idei évben. Az iskola és a fenntartó a kórházzal való egyeztetés előtt nem kívánt nyilatkozni a témában.

Savaria Történelmi Karnevál
City Cafe és Hotel
  1. webkamerák
  2. hotspot
  3. forum
  4. blog
  5. rss
  6. net.szombathely.hu
  7. média
- h i r d e t é s -
Kötelező biztosítás kalkulátor
Összes látogató száma: 1.728.832, mai látogatók száma: 1.326 fő
S.O.S | Impresszum | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Kapcsolat