Az élet minősége ma Szombathelyen az országos átlagnál jobbnak mondható. Ez összefügg a város polgári hagyományaival, az iskolázottság és a szakképzettség magas fokával, a XX. század utolsó évtizedeiben kialakult gyors iparosodással, a szolgáltatási és idegenforgalmi szféra megélénkülésével. Városunkat jelenleg 80 ezren lakják.
A vasi megyeszékhely Győr mellett a térség egyik gazdasági, kereskedelmi és kulturális centruma. A helyben megtermelt bruttó nemzeti termék alapján a magyarországi városok élmezőnyében van.
A város vonzáskörzete kb. 550 km2, ami a hazai területek mellett Kelet-Ausztriára és Szlovénia északi részére is kiterjed.
A Claudius Ipari és Innovációs Park a város keleti részében, a város és a keleti körgyűrű által határolt 185 hektáros területen helyezkedik el. A parkot észak-dél irányban, öt lépcsőben alakították ki, ami lehetővé tette a modul rendszerű fejlesztést.
2001-ben az önkormányzat tulajdonába került a város északi határában található repülőtér. A légikikötő hasznosítása az önkormányzat tervei között szerepel. Itt egy intermoduláris logisztikai kp. létrehozását tervezi a város. A régóta elhanyagolt repülőtér fejlesztését is lehetővé tevő projekthez felvehető európai uniós támogatás segítségével egyszerre oldódhatna meg a régóta várt repülőtér-fejlesztés és az új ipari park - legnagyobb kiterjedésű logisztikai parkjának létrehozásának kérdése, lehetőséget nyújtva további munkahelyteremtéseknek.
Az elmúlt évtizedben nagymérvű fejlesztés és korszerűsítés kezdődött el a város közúthálózatán. Elkészült a 86-87. számú főutak tehermentesítő szakasza. A beruházás hatására a város belső forgalma lecsökkent.
A város területén 199 km közút van, s gyorsforgalmi út biztosít kapcsolatot a város és a 40 kilométerre lévő ausztriai A2-es autópálya között. Így a helyi befektetők fél óra alatt elérhetik az európai sztrádahálózatot. Szombathelyt ezen kívül érinti a nagy forgalmú 86-os főút, mely az észak-európai tranzitforgalmat vezeti Pozsonyon keresztül az adriai kikötők felé. Ennek korszerűsítése, négysávosítása folyamatban van.
Reményeik szerint hamarosan gyorsforgalmi út éri el városunkat, lendületet adva ezzel gazdasági fejlődésünknek.
Belső közlekedési rendszerünket a kor igényéhez igazítjuk, a Csaba utcai vasúti felüljáró létrehozásával és a belső úthálózat további korszerűsítésével, kerékpárút hálózat kiépítésével.
Árvízvédelmünk megvalósítása érdekében elkezdődött a lukácsházi víztározó megépítése.
Szombathely a Nyugat-Dunántúl legnagyobb vasúti csomópontja. Itt futnak össze a Budapestről, Győrből, Pozsonyból és Sopronból induló szerelvények, és innen indulnak tovább Graz, Nagykanizsa, Zágráb, az őrségi vasút megépültével pedig Koper és Trieszt felé. A szombathelyi konténer pályaudvarról hetente többször indítanak szerelvényeket az észak-európai kikötőkbe.
Szombathelyen 22 óvoda, egy zeneiskola, 13 általános, 15 közép-, két egyetemi kar és több felsőfokú szakképzést nyújtó intézmény található. Német és angol tannyelvű oktatási intézmények is működnek. A Nyugat-Magyarországi egyetem Savaria Képzőközpontjában (korábban Berzsenyi Dániel Főiskola) elindult a közgazdász és nemzetközi tanulmányok szak, a műszaki menedzser szak.
1990 óta folyik képzés a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szombathelyi Képzési Központjában. Gazdagítják a város oktatási színvonalát az egyházi intézmények.
Létrehoztuk a Térségi Integrált Szakképző Központot, hogy megteremtsük a befektetőknek elengedhetetlenül szükséges, korszerű tudással rendelkező szakemberek képzését.
A város a múltban is, és ma is elsősorban kereskedő város, a régió kereskedelmi központja. Földrajzi fekvése alkalmassá teszi vásárvárosi szerepkörre is.
A fejlesztéseknek köszönhetően megépült az új Mentőállomás és Sürgősségi Orvosi Ügyelet épülete, befejeződött a Tófürdő korszerűsítése. 2001-ben átadták a Sugár úti Atlétikai Sportpályát. Az önkormányzat arányosan részt vett a Vasútállomás 1 milliárdos nagyságrendű rekonstrukciójában. 2002-ben átadták a gyerekek örömére a Központi Játszóteret, a Kalandvárost, ezáltal a régi Sportliget is átalakult, korszerűsödött.
Befejeződött a csaknem 4 milliárdos beruházással megvalósított (ISPA pályázat segítségével) szennyvíztisztító felújítás, valamint a szenny- és csapadékvíz -elvezetés korszerűsítése.
Szombathelyen került kialakításra a 700 főt befogadó regionális börtön, az egykori laktanya, a Savaria Kiképző Központ területén. A közel 10 milliárdos beruházást követően 2008-ban került átadásra az új börtön.
Elkezdődött a Fedett uszoda szomszédságában a termálfürdő rekonstrukciója, ennek első ütemét 2006-ban adták át a szombathelyieknek. A közeljövőben folytatódik ez a munka, melynek köszönhetően egy "Római fürdő" kerül kialakításra.
Hagyományosan pezsgő sportélete van a városnak: NB I-ben játszó futballcsapatunk, a Haladás Vasutas Sport Egyesület, a Dobó SE, a bajnok Falco KC, a Viktória FC - eredményei fémjelzik ezt.
2006-ban adták át az Aréna Savariát, az új, 3500 főt befogadó sportcsarnokot.