GRÁF LÉGRÁDI BALÁZS: JÉZUS ÚJRA A FÖLDÖN (Novella)*
Nincs kategorizálva december 18th. 2008, 2:36du.Jézus újra a földön, ilyen és ehhez hasonló főcímekkel van tele a média, ugyanis Isten eddigi egyetlen gyermeke nemrég érkezett másodízben hozzánk.
Jelenleg még akklimatizálódik, ismerkedik világunk változásaival, figyeli rezdüléseit, mivel régen nem járt már nálunk. Bármerre megy, természetesen riporterek, tudósítók, fotósok hada veszi körül, belógatják eléje a mikrofonokat, folyamatosan kérdezik. Jézus ezt eleinte nem értette, hiszen ő már több mint kétezer éve megadta minden kérdésre a választ, és mondanivalójának lényege megjelent nyomtatásban is. A tudósítókat persze főleg az eddig még ki nem nyilatkoztatott dolgok érdekelték, a földibb, a hétköznapibb kérdések vagy a szenzáció, meglepő módon a vízen járásról nem kérdezték, valószínűsíthetően azért, mert ez a mutatvány manapság már nem elég érdekes.
A Világhíradó fő tudósítója például azt kérdezte, hogy Jézus a keresztre feszítése előtt vett-e be fájdalomcsillapítót? Jézus (mindig) őszintén felelt, most is: Nem, elfelejtettem, válaszolta.
A fotósok egyre leplezetlenebbül szerették volna fényképezni a megváltót, a kereszthalál megdönthetetlen testi bizonyítékait akarták lencsevégre kapni. Egy kétes hírű magazin Jézust szerette volna a következő számának címlapjára, majd amikor az visszautasította a legutolsó milliárdos nagyságrendű ajánlatot is, a lap menedzsere sértődötten nyilatkozta: Több pénzt még Jézusért sem vagyok hajlandó fizetni! Nem értem elzárkózásának okát, mert a címlapfotójával mindenkinek visszavonhatatlanul bizonyíthatná valóságos létezését. Mindenki jól járna. Érthetetlen számomra, hogy miért nem akar bizonyítani legalább önmagának. Ezek után szerintem Jézus csak saját magát okolhatja a beláthatatlan következményekért, és megérdemli eljövendő sanyarú sorsát.
Mozgalmasan teltek Jézus földi útjának további napjai is. Hazamenetele előtt már a repülőtéren megkérdezték tőle: Hogy összegezné látogatásának fő tanulságait? - Megérdemeljük a sorsunkat, válaszolta megfontoltan és határozottan a kérdésre, majd még halkan hozzátette: Mindenki megérdemli, nemcsak én, hanem mindenki. Majdnem ugyanazt mondta, mint a menedzser, de csak majdnem…
*Szerzői jogi védelem alatt.