2009. június 29. 17:03 | Author: devecsery.laszlo

Andersen, Grimm, Hauff, a nagy külhoni klasszikusok, s természetesen Benedek Elek meséi, Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje, Kisgyermekek nagy mesekönyve, a Hollókirály és más mesék… Hosszú a sor, szerencsére. Gyermekkorom nagy-nagy kedvencei.

Kezdetben, kicsi gyermekként édesanyám és édesapám szavaival. Később magam olvastam. Faltam a könyveket. Az én gyermekkoromban még /talán/ általánosnak, jellemzőnek tekinthető az olvasás. A könyvek és az irodalom szeretete.

A kiskori esti mesék klasszikusai mellett a – Mesélj magadtól!, a – Fejből mesélj! - gyermeki felszólításai sem voltak ritkák. A tó és a bárányka, ki tudja hány meg hány változatban született meg esténként. Édesanyám képzeletében megszületett meseváltozatok… Magától értetődően, akár a mai gyerekek, akiknek még mesélnek, én is kértem, hogy egy-egy életmese részese lehessek, a – Mesélj bele! gondolatiságával.

A mai hiányokat én sem tudom megmagyarázni, én sem tudok receptet adni a mese nélküli, a könyv nélküli világra. Hivatkozhatunk pénzre, időhiányra, anyagiakra, sok munkára…, bármire. Mondhatunk mentségeket, melyeket önmagunk teremtünk önmagunknak.

A nagyobb gyerekek lődd le, robbantsd fel, gyilkold meg játékokkal múlatják idejüket a számítógép előtt. Kisebb gyermekeink gépbe lökött CD-k, DVD-k előtt töltik idejüket. Gyakran átdolgozták a megfilmesített változatot. A könyv ismerete nélkül azt hihetnénk, az eredetinek vagyunk részesei. Gyakran már a könyvek, a mesék sem az igaziak. Néhány nappal ezelőtt, az egyik könyvesboltban lepődtem meg: klasszikus meséinket is átdolgozták, lerövidítették! Emlékszem, gyerekként, karácsonyra Defoe Robinsonját kértem. A címlapon a következőt láttam: „Az ifjúság számára átdolgozta…”, s egy név következett. Akkor még nem értettem. A regény ott fejeződött be, hogy a címszereplő, Péntekkel együtt, hajóra szállt. Jóval később került kezembe egy másik kiadás. Ebben a könyvben haza is tértek, s a bennszülöttnek számtalan társadalmi igazságtalansággal kellett szembenéznie.

Nem szándékom mentséget keresni a mai szülőknek. Tudom: a megélhetésért kemény a küzdelem, de: csupán az akaratunkon múlik, mire szánunk egy kevéske időt. A mese, legalább a felolvasás szintjén, maradjon meg felnövekvő gyermekeinknek! Körülbelül két éve, éppen karácsony előtt, olyan könyv került a kezembe, amelyben egy gombnyomásra a könyv kezdett el mesélni. Pontosabban: egy gépi hang. Kétségtelenül kényelmes megoldás, ám értelmetlen – és: embertelen!

A Magyar Írószövetség tagjaként, íróként, költőként is vallom: a gyermekeknek csak hibátlan értéket szabad átnyújtanunk! Ehhez képest több könyvkiadó is arra szakosodott, hogy pénzért bármit kiad! Az igénytelenség nem számít! Add a pénzed, s én kiadom! – ez a jelszavuk… Számukra lényegtelen, hogy a versek ritmusa a legkátyúsabb utakhoz hasonló, a rímekről, a verstanról fogalma sincs a szerzőnek… Mégis kiadják!

Négy évtizede vagyok pedagógus. Általános iskolai tanárként kezdtem. Évtizedek óta középiskolában tanítok. Ifjúság elleni bűntettnek tartom a KÖTELEZŐK RÖVIDEN könyvsorozatát! Nem hiszek abban, hogy néhány száz oldalt lehet tömöríteni /ha úgy tetszik: zanzásítani/ néhány oldalban. Emellett gyakori hibákkal találkozunk bennünk, s az lehet az érzésünk, a „zanza-mester” nem ismeri az eredetit! /Bárki felteheti a kérdést, ha ennyire ellenzem, akkor honnan ismerem?! Jogosnak tűnik. Az én tanítványaim egy részének kezében is látom ezeket az értékvesztésről tanúskodó kiadványokat. Olvasgattam egy kicsit!/

Mi tehát a megoldás? Csodát tőlem sem várhat senki. Bizonyára más jellegű ismereteket kellene átadni a gyerekeknek, például az általános iskolák első osztályában /is/! 2009 szeptemberében jelenik meg könyvsorozatom harmadik kötete, mely éppen az iskoláról mesél. Belenéztem az iskolai tankönyvekbe, nehogy hibát kövessek el. Előbb csodálkoztam, majd megdöbbentem attól, amit ott láttam…

Érdemes – és érdekes – lenne eltűnődni a jelenlegi kötelező olvasmányokon, általános- és középiskolában egyaránt.

S leginkább: időt, ha szűkre szabottat is, lopni kellene magunktól, hogy meséljünk gyermekeinknek, unokáinknak, és beszélgessünk! Beszéljük meg olvasmányaikat is. Sokat beszélgessünk! Mindenről!

2009. április 27. 14:38 | Author: devecsery.laszlo

Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Milyen jó lenne, ha ilyenkor a virágárusok óriási akciókat hirdetnének: leáraznák a virágokat! /Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy csütörtökön ballagás, némi sztrájkkal fűszerezve, hiszen már három hete bejelentették! “Nincs kőbe vésve” a ballagás időpontja hallottuk. Valóban nincs, ám a három hét semmi ahhoz képest, hogy a ballagás időpontját közel egy éve tudja mindenki. Ilyen fizetésért már a fő szakszi is tájékozódhatna…/

Kanyarodjunk vissza legmeghittebb ünnepeink egyikéhez, az ANYÁK NAPJÁHOZ! Talán szokatlan, de többen, a saját születésnapjukon, édesanyjukat köszöntik. Megköszönve mindazt, amit tőle /is/ kaptak.

Ezen a vasárnapon felnőttek és gyerekek virágcsokrokkal állnak meg édesanyjuk előtt. A kisebbek, s talán a nagyobbak egy része is, verset mond. Megtanult, szép szavakat. Esetleg a önmaguk gondolatait. Szavakat, melyek felszakadnak belőlük, szavakat, melyek igazak, a legfontosabbnak!

A kicsik és nagyobbak által készített rajzok, aprócska tárgyak, kerámiák, faragások… minden elmúló, hervadó köszöntésnél többet érnek. Az általunk készített ajándékok, az általunk gondozott virágok mindig értékesebbek…

Hadd nyújtsak át egy verset, mely mára már, sajnos, nem aktuális… Édesanyám sincs már közöttünk…

LENNÉK ÉN…

Lennék én gyöngyvirág:

harangszó-illatod,

fehéren csendülő

hószirmú harmatod.

Lennék én két kezed:

virágtitkú bölcső,

szirmok esőjében

felkönnyező felhő.

Lennék a mosolyod:

nevess mindig vélem,

amíg az életünk

megengedi nékem.

Lennék én napsugár:

melengessen létem,

boltív falak között

örömödet kérem.

Lennék én a szellő:

könnyű legyen lépted,

amíg tiéidet

az útig kíséred.

Lennék én… Mi lennék?

A fiad én vagyok,

egyetlen életed,

mindig-várt holnapod…

Már az elmúlt évben is, a tuják árnyékában, a földiek világában, de nem földi világban, köszöntöttem őt. Édesapámmal együtt nyugszanak. Hadd említsem itt Csonka Ernő festőművészt, kedves barátomat, aki /még édesanyám életében/ megörökített bennünket. Ez a festmény a legfontosabb számomra! Ráadásul a művész úgy készítette el a képet, bárhová nézek, édesanyám mindig rám tekint!

Amikor a festményre pillantok… édesanyám, mindig gondosan fésült, szép, fehér haja újabb verset idéz:

ÉDESANYÁM HAJA…

Édesanyám haja: hó,

múlt időkön: takaró.

Véle múlt az életem:

emlékeim keresem.

Édesanyám: haja hó,

nagy csendemen takaró.

Szavam hullik, hó szakad,

szállnak múltból madarak.

Édesanyám haja hó:

ezüst úton takaró.

Néki őrzök szavakat:

versbe gyűjtöm azokat!

Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Öleljük meg őket, amíg még lehet…

2009. április 27. 14:00 | Author: devecsery.laszlo

Ritkaság, ám vasárnap akadt egy kevés időm, s gondoltam, pihenésképpen körülnézek egy kicsit a Forma 1 világában. Az egymással folyamatosan incselkedő, némelykor idétlenkedő, riporterek ezen a napon is ápolták édes anyanyelvünket.

A versenyzők gyakran leszélesültek! Nem tévedés, a riporterek riportere azt szerette volna közölni velünk, hogy az autóval /az ideálisnál/ nagyobb ívben kanyarodtak. Az autó, amikor fogy az üzemanyag könnyű, teletankkal természetesen nehéz. Amikor fogy a benzin/?/, abban az esetben /most tessék figyelni/!/ az autó bizony lekönnyül! Laci és Gyula két, igazán remekbe szabott igekötős szerkezete bizonyára felkelti a szakemberek érdeklődését. S ne feledjük, amikor egy-egy autós előbbre jár, akkor nem elhúz, nem gyorsul, hanem elnyúlik. Szívem szerint folytattam volna a klasszikus példával, Tóth Árpádtól kölcsönözve a gondolatot: …elnyúlok hanyatt, a fűbe fekve” , ám visszafogtam magam, mert azt mégsem mondhattam, hogy a homokba fekve, hiszen a sivatagban volt a verseny.

A reklámok, óh, meg OH,  azok a reklámok! Vidítóak, felemelőek, csodálatosak… Csupán az a baj velük, hogy kitalálójuk nem tűnődik el egy-egy szó jelentésén. A fő kedvenc a terhesvitamin. Rendszeresen élcelődünk rajta… Tudom, nem jelzős ez a szerkezet, de így is, úgy is nevetésre, tréfára ingerel. Már a vitaminok is? …és nem védekeznek! Vajon melyik tablettától esett teherbe? Miféle gyógyszer születik kettejük nászából? Talán valamelyik mozgásszervi betegség csodaszerét ajánlanám. A reuma is gyógyul/hat/ elegendő mozgás esetén. A szexről már nem is beszélve… Íme a tökéletes gyógyszer!

A koszmester sem kutyus. Tisztítószerként bizonyára remek, de a neve! Ezzel a megnevezéssel ugyanis a kosz mestere, a főkoszoló, a főkoszos, a koszok kosza! Holott éppen ellenkező a cél: koszpusztítónak szánták, ez a feladata…

A minap a következő feliratot pillantottam meg egy áruházban: UJJ ÁRU ÉRKEZETT! Láttam már így is: ÚJJ, sőt: Új ÁRÚ, ha már egyszer hosszú az Ú…

Illyés Gyula Koszorú című verse is eszembe jut, hiszen minden dicsőség, melyet a költő elérhet, az a nyelv, a fölnevelő édesanya érdeme…

2009. február 22. 15:47 | Author: devecsery.laszlo

Egy ideje, a sok-sok munkám miatt, nem igazán volt időm “blogolni”. Amennyiben véletlenül valaki olvasta az írásaimat, illetve (tudatos az ismétlés) valaki véletlenül hiányolta azokat: elnézést kérek tőle…

In medias res: vágjunk a dolgok közepébe! A címben szereplő három betű, bár bizonyára mindenkit erre emlékeztet, nem a ruhák méretére, nagyságára vonatkozik. Annak ellenére, hogy kis hazánk polgárainak (állítólag) jelentős része e csoportba tartozik. Ezért olvashatunk is mindenütt elegendő ilyen-olyan csodaszert, fogyókúrás receptet. Ez engem kifejezetten bosszant! Miért? Mert hiába keresgélek hízókúrára bármit, nem találok. Az én testsúlyom méltó (és legtalálóbb) kifejezője, ha már betűkkel jellemzünk, az S, ugyanis rettenetesen sovány vagyok. Egyik eset sem szerencsés: sem a kevés, sem a sok…

Ahogy az sem, hogy eltúlzott dolgaink pesszimistává tesznek bennünket. Ráadásul eszünk, ha vidámak vagyunk, zabálunk, ha szomorúak. A fanyalgás helyett örülnünk kellene. Példának okáért itt van a színház: a MIÉNK, a Weöres Sándorról elnevezett. Végre nekünk is van! Túl a sikeres bemutatókon! Hogy’ is írtam az előbb? Fanyalgás? Igen, többen fanyalognak! Minek ez nekünk… Talán gondolkodni kellene, s megérteni, amit már e blogban is leírtam egyszer: ha nincs színház, akkor szellemi szegények leszünk! Majdnem azt írtam: szellemi koldusok; aztán mást gondoltam, mert a szellemi koldus legalább igényli a kultúrát!

Eltúlzott dolgainkat említettem. Ami olyan XXL, de az is lehet: XXXL, esetleg több… E betűkről jut eszembe: egy ideje ilyen betűkkel hirdetik magukat, csábítóan, a különböző energiaitalok. Nagyok és erősek: sok bennük a koffein. Frissít? Üdít? Szívet dobogtat? Vadul? Azután jön a mérhetetlen fáradtság? Kimerültség? Sorolhatnám a kérdéseket tovább. A válasz mindegyikre: igen! Egyre több helyütt kapható: iskolai - és nem iskolai - büfében, s mindenütt a boltokban. Amikor a kábítószer terjedése elmondhatatlan, amikor a fogyasztása élő probléma, miért tetézzük legális hülyeségeinket?! (Már bocsánat, de ez méltó hozzá…)

Még decemberben fényképeztem az alábbi óriásplakátot:

Jó, jó, tudom, messze van már a MIKULÁS, s a karácsony is elmúlt… S azt is tudom, mi a plakát célja, s milyen tartalmat hordoz valójában. Mindenki ismeri az örkényi mondást /írást/ a groteszkről. Tegyük szét a lábunkat, s tekintsünk ki közöttük: a világ a feje tetejére áll. Ezzel a szemlélettel, groteszk módon, nekem az jutott eszembe: - Legyél jó kisfiú, igyál elegendő kávét! Az sem baj, ha nem tudsz aludni… Igyál, csak igyál! A MIKULÁS (jutalmul) hoz neked ajándékot… XXL!

Hasítsunk jó nagyot, az anyagi haszonból! Minden tekintetben. Nem baj, ha remegő fiatalokat látunk, mert sok az XXL? Mindenben! Egy kis nyugalom kellene már! Megértés, s összefogás a jóért, a jóra. Értünk: egyszerű emberekért: az önkormányzatokban, az ország gyűlésében/!/, elvégre mi küldtük oda őket.

S meg kellene tanulnunk örülni, azt is XXL, például annak, hogy van színházunk! Hogy remek színházunk van!

2009. január 12. 00:27 | Author: devecsery.laszlo

A falon kép. A képen egy bimbó és két pipacs. Játékosan lefelé hajló szirmokkal. Eddig csupán a játékosságot láttam benne. A természeti elmúlás szép történését. Egészen péntekig.  Éppen úton voltam, amikor a rádióban meghallottam a döbbenetes hírt. Németh Pál meghalt. Előző nap még részt vettél a kiállításod megnyitóján… Rátekintek a képre, Pali bácsi… Már nem látom benne a játékosságot. Csupán az elmúlást…

részletek…

2009. január 11. 22:21 | Author: devecsery.laszlo

Az új esztendő első hónapja lassan a közepéhez érkezik. Amiért mégis írok róla: az nem maga az esemény, hanem az óévbúcsúztató ténye és helye. Amikor Jordán Tamás a Weöres Sándor Színház Kossuth-díjas igazgatója a szombathelyi színház létrejöttéről szólt, mindannyiunk örömére, akkor azt is megfogalmazta: a színház a közösségi élet helye is lesz. Afféle igazi AGORA…, melyről az ókori görögök fóruma, az első színházi megnyilvánulások szintén felidéződnek bennünk… részletek…

2008. december 28. 20:13 | Author: devecsery.laszlo

A régi-régi mondóka jut az eszembe, csak egy kicsit másként:

Éjfélt ütött már az óra,

ne térjetek nyugovóra!

Köszöntsétek az új évet;

mindenkinek békességet!

részletek…

2008. december 24. 09:55 | Author: devecsery.laszlo

Régestelen régen, mikor Krisztus a Földön járt, menekülnie kellett az emberi gonoszság elől. Lombos fák alatt nem lelet menedéket. Egy fenyőfa nyújtott számára biztos rejteket. A korábban lombhullató fát Jézus örökzöld levelekkel ajándékozta meg, s az emberek örömévé tette. A karácsonyfa akkor vált az egyházi kultusz részévé, amikor a templomokban is állítottak feldíszített fenyőt, s alátették a betlehemet. részletek…

Kategória: Ünnep  | Tags: , ,  | Hagyjon egy kommentet
2008. december 08. 21:40 | Author: devecsery.laszlo

Szováta, Szolokma, Parajd, Petrozsény, Déva, Kisiratos: erdélyi helységnevek. Miattuk hallgattam az elmúlt héten. S még Bözödújfalu, a modern kor rettenetes Atlantisza - és Marosvásárhely, a pihenés, a megpihenés percei. részletek…

2008. november 26. 20:43 | Author: devecsery.laszlo

Egyszer volt egy könyvbemutató. Nem is olyan rég, november 21-én, a Weöres Sándor Színházban.  Miként a beköszöntő-bemutatkozó írásomban is utaltam rá, új könyveim bemutatására itt került sor. A színház művészeinek közreműködésével. Jordán Tamáson, a színház Kossuth-díjas igazgatóján kívül, Csonka Szilvia és Péter Kata színművészek, valamint a Tarisznyások Együttes segített ünnepivé varázsolni az estét. részletek…