Archív változatok

FIGYELEM! Ez a tartalom 2018.05.17 13:34-kor archiválásra került!
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tartalom legfrisebb változata ide kattintva érhető el.

URBACT III MAPS projekt Military Assets as Public Spaces, azaz Katonai objektumok mint közösségi terek

A projekt megvalósításának időszaka: 2016. május 3 – 2018. május 3.

Szombathely MJV projektrészének költségvetése: 57 432 €

Támogatási hányad: 85 %

Önerő: 8.614,8 €

A támogatás forrása: A projekt az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával, az URBACT III Program keretében valósult meg.

A projekt megvalósítói voltak: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Piacenza (IT), Varazdin (HR), Cartagena (ES) Serres (GR), Longford (IE), Koblenz (DE), Telsiai (LV), Espinho (PT).

A projekt céljainak rövid összefoglalása: A projekt célja olyan nemzetközi együttműködés kialakítása volt, amelyben a résztvevő városok mindegyike küzd a város szövetébe ágyazódott felhagyott katonai létesítményének hasznosítási kérdésével. Szombathely Megyei Jogú Város esetében az érintett terület a 11-es Huszár úti laktanya, amelynek hasznosítási lehetőségeire vonatkozóan elkészült egy integrált akcióterv, amely a megvalósítandó akciók részletes leírása mellett lehetséges finanszírozási források felsorolását is tartalmazza. Az akcióterv elkészítésében nagy szerepet kapott a projekt keretében létrehozott Helyi Támogató Csoport, amely a lakosság és a helyi civil és szakmai szervezetek bevonását biztosította.

A projekt fő eredménye: Valamennyi városban elkészült egy, a helyi fejlesztési dokumentumokkal összhangban lévő integrált akcióterv, amely reális, megvalósítható, innovatív, részletesen kifejtett akciókat tartalmaz a helyi projektterület átmeneti és végleges hasznosítására vonatkozóan, és javaslatot tesz a megvalósítás pénzügyi hátterére is.

A lezárult projektről, az abban részt vevő önkormányzatokról és katonai objektumaikról angol nyelven részletesebben itt olvashat: https://mapsnetwork.wordpress.com/. Itt megtekinthető a projektről és a résztvevő városokról készült kisfilm is.

A MAPS projektről, magyarországi katonai objektumok újrahasznosításáról és ezek között Szombathelyről az URBACT program magyar oldalán megjelent egy írás, amely itt elérhető: http://www.urbact.hu/node/355.

A Helyi Támogató Csoport munkájáról, a laktanya történetéről, más laktanyák újrahasznosításának érdekesebb fordulatairól itt olvashat: https://www.facebook.com/huszarlaktanya.ujratoltve/

A szombathelyi Integrált Akcióterv letölthető:

Programok

Zene/Koncert: Bartók Szeminárium és Fesztivál

Helyszín: Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
Időpont: 2019 Július 17. (Szerda) 10:00

MUZIKUM PROMENÁD / Báró Akusztik Blues Trió (Zene/Koncert)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2019 Július 20. (Szombat) 11:00

Még több Zene/Koncert ...
St. Martin-koncert (Zene/Koncert)

Herényi Szent György templom, Szombathely, Béke tér 1.
2019 Augusztus 02. (Péntek) 19:00

Még több Zene/Koncert ...
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál (Zene/Koncert)

Bartók Terem (Savaria Szimfonikus Zenekar koncerthelyszíne), Szombathely, Rákóczi F. u. 3.
2019 Július 12. (Péntek) 10:00

Még több Zene/Koncert ...
Nyári Napközis Sporttábor (Gyerekeknek)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2019 Július 15. (Hétfő) 07:15

Még több Gyerekeknek ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések
Adatok betöltése, kérem várjon...